Akit előszobáztattak már valaha, az jól tudja: igen kellemetlen dolog az, a másik fél pszichológiai eszközzel érezteti fölényét azzal szemben, akit megvárakoztat. A Kijevbe küldött magyar delegációt ráadásul levegőnek nézték és turistának nevezték az ukránok, mintha legalábbis a nevezetességeket mentek volna megnézni. Sőt azt is letagadták, hogy tudtak volna a Czepek Gábor miniszterhelyettes vezette küldöttség érkezéséről. Lehet sokadszorra is azt mondani erre, újabb barátságtalan lépés ez a Barátság kőolajvezeték újraindításának akadályozására, meg tovább rontja a kapcsolatainkat északkeleti szomszédunkkal, de az előbb a magyar miniszterelnököt, majd később már a családtagjait is érintő durva fenyegetés után a dagályos megfogalmazásokkal egyre kevesebbre megyünk.
Elég, ha leszögezzük: az ukránok minden, az elmúlt hetekben a Barátsággal kapcsolatos lépése azt erősíti, nem mondanak igazat a vezetékről.
Egyszerű zsarolás, hogy akadályozzák hazánk és Szlovákia energiaellátását, azt várva, előbb fogyunk ki mi az olajból, mint ők a visszatartott brüsszeli apanázsból.
Az ukrán fenyegetésekkel és a felettébb gyanús aranykonvojjal annyi minden történt nemrégiben, hogy már a múlt ködébe vész: a luxemburgi külügyminiszter már több mint két hete vetette fel az EU tanácsának ülésére videón bekapcsolt ukrán kollégájának: ugyan, megnézhetnék-e magyar és szlovák szakértők a Barátság állapotát? Mert ha megsérült, akkor annak ugyebár fizikai nyomának kell lennie (és a januárban orosz találatot kapott galíciai tartály nem túl erős érv a szakemberek szerint.) Andrij Szibiha akkori zavart válaszából is sejteni lehetett, teljesen másról van itt szó. Eltelt azóta tizennyolc nap, igazolt sérülés nuku, miközben a magyarok és a szlovákok az ellenkezőjéről lobogtatnak műholdfelvételeket. Egy ideje az Európai
Bizottságnak is derenghet, hogy valami nincs rendben, vagy legalábbis tőlük is várna valamit az európai közvélemény a hümmögésen meg a kilencvenmilliárd eurós ukrán hadikölcsön magyar vétója miatti méltatlankodásukon túl. Már tényfeltáró misszióról beszélnek, persze afféle népmesei módon: legyen, persze, hogy legyen, de azért nem törik magukat össze a megoldáskeresésben.
Pedig nullaeurós bevezető áron kínálja magát az egyetlen tisztességes megoldás Brüsszel részéről – már amennyiben ilyesmit várnunk onnan nem eleve naivitás. Ursula von der Leyennek fel kellett volna hívnia az ukrán elnököt azon nyomban, amint az ügy kirobbant, és azt mondani neki: „Ide figyelj, Volodimir! Ha azt kérdezed, kit szeretek jobban, téged vagy Orbán Viktort, akkor az a válaszom: téged. Ich liebe dich! De ez most nem szeretet kérdése, mert két EU-tagállam energiaellátásáról van szó. Persze, rá akarjuk szorítani őket az orosz olaj kivezetésére, de nem úgy, hogy te, akit mi tartunk el, bandita módjára elvágod a vezetéket. Úgyhogy haladéktalanul küldj bizonyítékot a Barátság orosz megrongálásáról, és addig tőlünk egy hrivnyát ne várj!”
Ez lett volna elvárható. Ehelyett Brüsszelben máris azon kezdtek el töprengeni, hogyan tudnák megkerülni a magyar vétót, és három legyet ütni egy csapásra: elküldeni Kijevbe az unió egyébként másra szánt pénzét, távol tartani az EU-tól az orosz energiát és lehetőleg a magyar választásokig asszisztálni az ukránok által kezdett idegjátékhoz.
Mégpedig abban a reményben: az energiahelyzet megbuktatja az Orbán-kormányt áprilisban. „Megy a ramazúri a küldöttségünk körül” – írta Kijevből már szerdán Czepek Gábor, aki tárgyalni is tudott, például az ottani szlovák nagykövettel. Ám ukrán részről tegnapi lapzártánkig is nagy volt a csend. Beszédesen nagy.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!