Fegyverként használja az energiát! – szoktak hüledezni egyesek, ujjal mutogatva a Kreml urára, Vlagyimir Putyinra. Tessék mondani, akkor Ukrajna most éppen mit csinál?! Amikor elvágja a Barátság kőolajvezetéket, megpróbálva elbizonytalanítani egy olyan ország, hazánk energiaellátását, amellyel szemben rendre csak követelései vannak – adjunk pénzt, paripát, fegyvert, persze mindazon a példátlan humanitárius segítségen túl, amit egyébként is nyújtunk –, miközben a kárpátaljai magyarok ügyében a füle botját sem mozgatja?
Ma van négy éve annak, hogy az orosz invázióval megkezdődött az ukrajnai háború. A felek fronton elért „sikerei” ehhez képest mérsékeltek, miközben a halálos áldozatokat és a rokkantakat már mil­liós nagyságrendben számolják, az anyagi kárt ezermilliárd dollárban. Tekintve, hogy Oroszország energia-nagyhatalom, a Nyugat erről az oldalról próbálta meg elkapni Moszkvát, Brüsszelben már a szankciók huszadik köréről esik szó. 

Magyarország és Szlovákia joggal háborodott fel, míg a horvátok azért csak riszálták magukat egy kicsit, amint kiszagolták, hogy felértékelődik az Adria vezetékük.
Egy ilyen „birodalmon”, mint amilyen Európa akar lenni, megtoldva az acélsünnek (nem vicc!) kijelölt Ukrajnával, csak röhöghet a világ. Arrébb mész kétszáz kilométert, azaz százvalahány mérföldet, ami Amerikában legfeljebb egy hosszasabb szomszédolásnak felel meg, és azt látod: más és más népek lakják a vidéket, különféle nyelveket beszélnek – ezeket egy indiai, kínai vagy amerikai, azaz a földkerekség legnépesebb országaiból érkező látogató a megértésükre esélytelenek nyugalmával hallgatja –, és különböző rendezetlen történelmi vagy aktuálpolitikai számlák miatt igencsak utálják egymást. Energiaforrásuk az nem nagyon van, de amit a vélt vagy valós ellenségüktől (!) kapnak, azt egymástól vágják, vagdossák el. Van ráadásul egy kül- és biztonságpolitikai főképviselőjük, aki ugyan egy Észtország nevű helyről érkezett, amely népességét tekintve cipőkanállal férne be a kilencven legnagyobb kínai város közé, de már ő akar feltételeket szabni a világ legnagyobb országának, hogy mit csinálhat és mit nem, noha őt magát Washingtonban, Pekingben vagy Moszkvában a reptéri szimatkutya sem ismerné fel. Az „európai birodalom” mindemellett igen becsvágyó is: pénze ugyan nincs, de a másét szívesen költve Michelin-baba módjára fújná fel magát katonai nagyhatalommá. Mindenki ilyen birodalmat kívánna magának – mármint ellenségnek, a helyzet pedig Karinthy tollára kívánkozna.

Az energiaellátás alapvető szükséglet, nemcsak a tél végén, hanem bármikor, s ahogy az erdélyi mondás szerint a medve nem játék, úgy az olaj sem az. Az ukránok zsarolnak, nyilván nem véletlenül hét héttel a magyar választások előtt beavatkozva – bár ettől ugyan nem szeretjük jobban őket –, és hebegnek-habognak, ha bizonyítékot kérnek tőlük arra nézvést, van-e bármi műszaki oka annak, hogy nem jön a Barátságon a nyersolaj. Az ukrán nagykövet eközben nyíltan az ellenzékkel demonstrál az utcán. Az említett brüsszeli „főilletékes” magyar és szlovák katonákat is szívesen látna Ukrajnában, noha szerencsére (még!) nem rajta múlik, odamennek-e. Brüsszel nyíltan az ukránok mellé áll, s nincs más eszköz, mint visszazsarolni őket a kilencvenmilliárd eurós hadikölcsön feltartóztatásával. Negyvenhét nap, és kiderül, ki bírta jobban az idegjátékot.