A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint Szijjártó Péter a Knaus Tabbert Kft. beruházásának bejelentésén arról tájékoztatott, hogy a lakóautókat gyártó német cég 2,2 milliárd forint értékű kapacitásbővítést hajt végre, amihez a kormányzat 216 millió forint támogatást nyújt, így segítve elő ötven új munkahely létrehozását.

Kiemelte, hogy a projekt nyomán a maga területén az európai piac egyik vezetőjének számító vállalat gyártási teljesítményének immár a fele Nagyoroszihoz kapcsolódik majd. Majd arra is kitért, hogy az itt előállított járművek gyakorlatilag mind a külpiacokon fognak értékesítésre kerülni. Valamint rámutatott, hogy Nógrád vármegyében az elmúlt tíz évben három és félszeresére nőtt az ipari teljesítmény, tavaly megközelítve a 600 milliárd forintot, miközben a munkanélküliség a felére csökkent, ami annak is köszönhető, hogy ez idő alatt 52 nagyberuházás valósult itt meg állami támogatással.
Szijjártó Péter érintette az elmúlt másfél évtized válságait, a súlyos bizonytalanságot is, amely kíséri az új világrend kialakulását, és aláhúzta, hogy Magyarország eközben jelentős gazdasági bravúrokat hajtott végre. Jó példaként hozta fel, hogy ugyan a világ válságról válságra bukdácsolt, Magyarország mégis az európai autógyártás egyik fellegvára lett, és 2018 óta a világ húsz legnagyobb autóexportőre közé tartozik.
„Mikor magyarországi autógyárakat említenek, akkor felsorolják
- a győri Audit,
- a kecskeméti Mercedest,
- most már a debreceni BMW-t,
- az esztergomi Suzukit,
- felsorolják a szegedi BYD-t,
- meg a szentgotthárdi Stellantist,
és itt a probléma, hogy itt nem vessző van, hanem pont, pedig a nagyoroszi Knaus Tabbert-gyárat is ide kell sorolni” – mondta.
Illetve üdvözölte, hogy a jelenlegi gyárépítések következtében Magyarország két éven belül azon kevés, jelenleg mindössze öt európai állam közé fog kerülni, ahol évente legalább egymillió autót állítanak elő. Ennek kapcsán pedig megjegyezte, hogy a magyar autóipar brutális rekordokat döntött az utóbbi évek folyamán, tavaly már 13 ezer milliárd forint volt a szektor termelési értéke. „És ahol az autóipari beruházások megtelepednek, az az ország meg tudja nyerni ennek az új gazdasági korszaknak a csatáit” – vélekedett.
A miniszter végül kitért arra is, hogy háborús világkorszak jön létre a szemünk láttára, és az iráni háború megindításával, a Hormuzi-szoros lezárásával is Európa húzhatja a legrövidebbet, ugyanis innen érkezik a kőolaj egy jelentős része, az orosz forrásokat pedig már felszámolták. „És ebben a helyzetben a kormánynak két fontos célkitűzése van, ami a magyar gazdaság szempontjából is kulcskérdés. Az egyik, hogy minden létező, akár földrajzilag közeli vagy éppen távoli háborúból ki kell maradni. A másik az, hogy ezen háborúk hatásaitól, s főleg az energia területén jelentkező hatásaitól a magyar embereket, a magyar gazdaságot és ezzel Magyarországot is meg tudjuk kímélni” – szögezte le.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!