A kaposvári kampányrendezvény után újabb állomáshoz érkezett Orbán Viktor országjárása: a miniszterelnök Egerben, a Dobó téren találkozott a támogatóival. A rendezvény előtt békemenetet tartottak az egriek. A miniszterelnök beszédében azt mondta, áprilisban mindenkire szükség lesz, aki megértette, hogy Magyarország jövője azon áll vagy bukik, hogy sikerül-e a kormánynak kívül tartani Magyarországot a háborúból. Közölte, mi békét akarunk, akkor is, ha Brüsszelből és Kijevből nyomást helyeznek ránk, nemet kell mondanunk a háborúra és azokra, akik a hatalomra kerülésük érdekében leszerződtek Brüsszellel. Nem szabad ukránpárti kormányt választani, magyar kormányra van szükség – jelentette ki Orbán Viktor.
Jobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.
1/30
A miniszterelnök elmondta, aki gyermeket vállal, az a saját életében ne szenvedjen hátrányt. – Ez így igazságos, fontos lépéseket tettünk ebbe az irányba, a következő ciklus végére pedig el is fogjuk érni – tette hozzá. Megjegyezte: 2010-ben azt ígérte, hogy egy munkaalapú társadalmat építenek. Kiemelte, hogy Magyarországon munkából kell és lehet megélni.
Jelezte, hogy amikor átvették a kormányzást, akkor 3,6 millió ember dolgozott Magyarországon, ami most 4,7 millió, de szerinte lesz az ötmillió is.
– Többre megy a haza egy becsületesen elvégzett fizikai munkával, mint a munkáját rosszul végző észkombájnnal. Ezt jelenti a munkaalapú társadalom, és ezt folytatni fogjuk a következő négy évben is – közölte.
A kormányfő a fiataloknak azt mondta, hogy iparkodjanak, hogy megtalálják a saját helyüket. Keressenek társat, alapítsanak családot, szeressék a hazájukat, és minden a helyére kerül
– tette hozzá.
Óriási tömeg hallgatta Orbán Viktor beszédét Egerben a Dobó téren. Fotó: Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Kaiser Ákos
– Ha nyomás van, akkor tudni kell nemet mondani. Olyan kormányt kell választani, ami már bizonyított, és tud nemet mondani – jelentette ki a miniszterelnök. Elmondta, a történelem során számtalanszor előfordult, hogy a magyarok ki akartak maradni a háborúból, de a vezetők alkalmatlansága miatt nem sikerült nekik.
– Nekünk magyar kormányra van szükségünk. Nincs indulat a szívünkben az ukránokkal szemben – jelentette ki Orbán Viktor. Kiemelte, a háború kezdetét követően Magyarország mindent megtett az ukrán menekültek jóléte érdekében, befogadtuk őket, ukrán nyelvű iskolákat nyitottunk.
Nem kérhetik tőlük, hogy ne vásároljunk olcsó olajat, és ezzel tönkre tegyük a magyar gazdaságot, majd pedig a fiainkat elküldjük meghalni a háborúba
– emelte ki a miniszterelnök. Kijelentette, az ukrán elnöknek nincs joga ahhoz, hogy Magyarországot olajblokád alá vegyék. – Ukrajna nem számíthat Magyarország egyetlen támogató döntésére sem. Sem itt, sem Brüsszelben. Egészen addig, míg meg nem adják nekünk, ami jár – fogalmazott Orbán Viktor. Mint jelezte, Ukrajna villamosenergia-ellátásnak negyven százaléka Magyarországon keresztül megy. Azonban óvatos lenne azzal, hogy azt lekapcsolja, ugyanis az ukrán nép nem az ellenségünk, továbbá Ukrajnában magyarok is laknak. Így ezt az eszközt csak a legvégső esetben fogják használni.
A miniszterelnök kitért arra is, hogy most is igaz az a régi igazság, hogy a háború a pénzről szól.
Kijelentette, hogy valójában a magyarok pénzét akarják megszerezni. Ismertette, hogy olyan adórendszert vezettek be, hogy a nagy nemzetközi vállalatok az extraprofit egy részét be kell fizetnie a magyar költségvetésbe. Mint mondta, az elmúlt 15 évben a nagy nemzetközi cégektől 15 ezermilliárd forintot vett el és adott oda a magyar családoknak, nyugdíjasoknak és dolgozóknak.
– A nemzetközi nagytőke arra készül, hogy megnyerje a választást, és visszaszerezzék azt a pénzt, amit a magyar embereknek adtunk – fogalmazott. Mint jelezte, nem fogják engedni, hogy leválasszák Magyarországot az olcsó orosz olajról, amit a Mol hoz be, hogy helyette a Shell drága üzemanyagát kelljen választani.
Nem adjuk oda a nagy nemzeti cégeinket a nyugati cégeknek. Akkor sem, ha az egész Tisza a feje tetejére áll
– tette hozzá.
Végezetül azt kérte az egriektől, hogy támogassák őket, majd elmondta: kész arra, hogy a következő időszakban is megvédje Magyarország érdekeit, de ez csak akkor megy, ha ebben támogatják. – Mindent köszönök, amit az elmúlt években kaptam – fogalmazott Orbán Viktor, majd azt ígérte, hogy az elkövetkező napokban felszántják az országot, és a végén győzni fognak.
1/7
Van irány, van jövő
– Mi, egriek már láttuk, hogy milyen, amikor egy közgyűlés inkább politikai harcokkal van elfoglalva. Eger működik, ha nem is tökéletesen, de működik. Van irány, van jövő – fogalmazott Vágner Ákos. A város polgármestere Orbán Viktor országjárásának keddi állomásán szólalt fel a rendezvény elején. Elmondta, hogy ma Eger és a kormány egy irányba húz. Amikor egyeztettek Orbán Viktorral, Lázár János építési és közlekedési miniszterrel és Pajtók Gábor országgyűlési képviselővel, akkor az egyeztetés eredményeként kétmilliárd forint működési forrás érkezett Egerbe.
– Mi szövetséget építünk. Nem látványos, de komoly eredményeket értünk el – tudatta a városvezető. Kiemelte, hogy elindulhatnak azok az alapvető beruházások, amikről Egerben hosszú évek óta beszélnek.
Végre nem csak beszélünk a fejlődésről, dolgozunk rajta
– tette hozzá. – Ha az egriek összefognak, nincs az az akadály, amit le ne tudnánk győzni – jelentette ki a polgármester.
Eger a bátorság nemzeti emlékhelye
A polgármester után felszólalt Horváth László országgyűlési képviselő, a drogkereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos. Kiemelte, Eger a bátorság, az elkötelezettség, a szabadság, a hit és az áldozatvállalás nemzeti emlékhelye volt és marad is. A politikus úgy forgalmazott, a magyarok számára a legnehezebb időben sem a túlélés, hanem a megmaradás volt a cél.
Ez pedig sikerült, megmaradtunk annak, akiknek születtünk
– jelentette ki.
Horváth elmondta, megmaradni ma annyit jelent, mint kimaradni. – Ki kell maradnunk egy pusztító, értelmetlen és céltalan háborúból, amihez semmi közünk nincsen – közölte. A kormánybiztos leszögezte, a legijesztőbb, hogy egyes ellenzéki, külföldről támogatott csoportok mindenáron hatalomra akarnak törni, ennek érdekében pedig feladnák a magyar szuverenitást és az elmúlt 16 év eredményeit.
– Megtanultuk a régi receptet, sárkány ellen sárkányfű, por ellen portalanító. Ahogy Lázár János is mondta, aki felszívta a csíkot, az húzza el a csíkot – jelentette ki Horváth László. Ezt követően pedig azt állította, nem szabad hazánk vezetését bizonytalan kezekbe adni.
Elegen leszünk április 12-én, hogy minden külföldről érkezett manipulációt, beavatkozást elutasítunk. Mindenkit oda fogunk visszaküldeni, ahonnan érkezett
– mondta a politikus.
Ki kell állni a szabadságért
– Összefogunk és kiállunk az elveinkért, a jövőnkért – mondta Szabó Zsolt. A Fidesz országgyűlési képviselője elmondta, hogy 1848 mintájára ma is ki kell állni a szabadságért és az egyetértésért. Mint jelezte, azt vállalják, hogy megtartják a nemzeti önállóságot. Megjegyezte, hogy Nyugaton van egy olyan szándék, hogy pénzt, fegyvert, és katonákat kérnek tőlünk az ukrajnai háborúba. – Erre határozottan nemet mondunk, és összefogunk, hogy ez ne következzen be. Az ellenfeleink kockázatot hordoznak magukban – tette hozzá.
A Fidesz a biztos választás. Orbán Viktor az egytlen ember, aki az országot békében el tudja vezetni a következő években
– fogalmazott.
A Tisza útja a hazugság
A Tisza útja a megtévesztés, a hazugság, a nemzeti színekbe öltöztetett, de valójában globalista érdekek kiszolgálása – jelentette ki Pajtók Gábor. A politikus ezt követően hiteltelennek nevezte Magyar Pétert és a Tisza Párt több vezető politikusát is. Kijelentette azt is, idegen érdekek szolgálatára, megtévesztésre, dühre nem lehet országépítést, kormányzást alapozni. Szerinte ezzel szemben a Fidesz–KDNP a következetes országépítést képviseli.
– A választás tétje, hogy melyik utat választjuk. A magyar emberek többsége számára ez nem lehet kérdés – szögezte le a képviselő. Felhívta a figyelmet, ők eddig minden ígéretüket betartották. Így betartják azon ígéretüket is, miszerint 2030-ra ötmillió magyar fog dolgozni, az átlagkereset pedig el fogja érni az egymillió forintot.
– Megválasztásom esetén mindent meg fogok tenni a Markhot Ferenc-kórház megújításáért – emelte ki Pajtók. Emellett pedig ígéretet tett arra, hogy amennyiben az egriek bizalmat szavaznak neki, számtalan infrastruktúrafejlesztést fognak végrehajtani.
Országjárás kezdődött
A vasárnapi Békemenetet követően hétfőn Kaposváron indította el az országjárását Orbán Viktor, amelyet kedden Egerben folytatott. A szimpatizánsok délután 16 óra 30 perctől gyülekeztek az Eszterházy téren. Az egri békemenet onnan vonult át a Dobó térre. A vonulást a térség politikai és kiemelt közéleti szereplői vezették.
A Magyar Nemzet konzervatív, nemzeti-kulturális hetilap, amely nemcsak híreket közöl, hanem értelmezi is a világot. Hiteles szerzőkkel, mélyebb összefüggésekkel és időtálló gondolatokkal segít eligazodni a közélet, a kultúra, a történelem és a mindennapi élet kérdéseiben.
A Magyar Nemzet konzervatív, nemzeti-kulturális hetilap, amely nemcsak híreket közöl, hanem értelmezi is a világot. Hiteles szerzőkkel, mélyebb összefüggésekkel és időtálló gondolatokkal segít eligazodni a közélet, a kultúra, a történelem és a mindennapi élet kérdéseiben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.