Ez nem csupán ostobaság, de a legocsmányabb aljasság is egyben. Ugyanis ha Orbán Viktor véreskezű, gyilkos diktátor lenne – mint volt Dobrev nagyapja meg az egész politikai közössége, amelyben gyerekkorát töltötte –, ünnepelni akkor is kellene, mert…, mert lásd mint fent. Mert ünnepelni muszáj, s minél nehezebb az élet, annál inkább. És 

Ülj le, Dobrev, kapsz egyest, aztán otthon leírod százszor:

„Az ünnep az ember egyik legszebb csodája, soha többé nem gyalázom meg önmagammal és a gazemberségemmel.”

S aztán történt még valami az idei ünnepen, mellékes apróságnak tűnik, mégis minden benne van azok világából, akiknek ez „gusztus 20., kotmányunk ünnepe”.

És ebben az esetben nem elsősorban az „elkövetőre” kell koncentrálni – eddig azt sem tudtam, hogy létezik –, hanem az ellenzéki sajtóra. Mutatom is:

Ez a 24.hu beszámolója, azért vettem előre, mert ők a visszafogottak, legalább a címben nem játszották el a megfellebbezhetetlen igazságosztó szerepét.

És akkor mindjárt tudjuk azt is, mi történt. Hát ez történt, ez az Ajsa Luna nevű hatalmas művésznő Himnuszt énekelt, úgy, ahogy olvasható.

És akkor ideje végignéznünk, miképpen tálalta a dolgot a többi ócska sz…rjancsi és sz…rjuliska.

Kezdjük a Telex című termékkel:

Ez csak a cím, és nem is kell több, mert a lényeg benne van: „A kormánysajtó rögtön rászállt”.

És akkor következzék a sorban a HVG, az egyik legócskább, legundorítóbb, legpitiánerebb és legaljasabb (vég)termék, ami valaha megjelent a honi sajtópiacon – ezek mindjárt előrevetítik a szép új jövőt is, mint a világ legtermészetesebb dolgát, figyelj:

Itt a „végre” szóra szeretném felhívni a figyelmet, de erre még visszatérünk, előtte azonban lássuk a HVG-t is alulmúló pöcegödröt, a 444-et, s ott is azt a Herczeg Márkot, aki ott szokott üldögélni a Kormányinfókon is, és puszta jelenlétével könyörög a pofonért.

Ezek így tálalják a „művésznő” performanszát:

Ajsa Luna énekes-dalszerző fellépett augusztus 20-án a Szent István-napi rendezvénysorozat Műegyetem rakparton tartott könnyűzenei programján, a Road Movie Live-on, ahol a koncertje közben, a színpadon ülve énekelte el egy száma alatt a Himnuszt. Vagy ahogy a Mandiner »sokkoló produkció« felütéssel beszámolt az egyáltalán nem sokkoló produkcióról:
»Megbotránkoztató felvétel kering az interneten: a karibi–magyar származású énekesnő, Ajsa Luna ülve, cigarettázva énekelte a magyar Himnuszt augusztus 20-án, a közösségi média felhasználói pedig felháborodásukat fejezték ki a nemzeti szimbólummal szembeni  tiszteletlensége miatt.«
A videó mellett a Jofi Koncert Facebook-oldalára feltöltött bejegyzés is előrevetítette a botrányt: Előre szólok, biztosítékot kiverő »produkciót« láttok… – olvasható a posztban. 

Az ATV-n is megjelent egy cikk Hamisan, cigivel a szájában kornyikálta a Himnuszt az államalapítás ünnepén Ajsa Luna címmel, amiben arról írnak, hogy »jól hallható, hogy az énekesnő ki sem tudja énekelni rendesen a magas hangokat, sőt olyan, mintha el is felejtette volna egy ponton a szöveget«. A felvételen egyébként látható, hogy Ajsa Luna a dal éneklése közben nem dohányzik, csak cigarettát tart a kezében. A koncertet az énekesnő a »Boldog születésnapot, Magyarország!« köszöntéssel zárta.”

Nos, ezt a kis „ünnepi” csokrot kívántam átnyújtani önöknek, és szedegessük is ki belőle hamar, mit kell tudnunk a szép új jövőről.

Azt például, hogy 

Aztán megtudtuk azt is, hogy kikukáztak egy újabb hagyományt, ledöntöttek egy újabb tabut, csak mi, nyomorult „kormánypárti boomerek” nem értesültünk még róla és ezért nem értjük az egészet.

Arról van szó, hogy már csak az elmaradottak gondolják így helyesnek, már csak a menthetetlen maradiak ragaszkodnak a nemzeti himnuszok állva énekléséhez. Ugyan kérem!

A HVG a lehető legélesebben világítja meg ennek az ellenkezőjét:

„Valaki végre egyszer nem szigorú vigyázzállásban énekelte a Himnuszt, a kormánysajtó máris nekiesett”

Mint mondtam: a „végre” használata teszi bizonyossá, hogy ott, a HVG-nél már régóta tudják ezt, és nyilván gyakorolják is, a Lengyel Tinya asztalra b…szott lábbal és fingogálva énekli a Himnuszt már régóta – már ha énekli –, és csak arra vártak, hogy VÉGRE megszülessen nyilvánosan is a jó példa, és ne kelljen titokban hódolniuk ennek a szép és új szokásnak. Bizony.

És mi mindig lemaradunk valahogy, mindig utólag értesülünk a nagy, sorsfordító dolgokról.

Hiszen valahogy ugye az is teljesen nyilvánvaló lett hirtelen, hogy 

amikor is a kereskedelmi hajó parancsnoka azt üvölti a mikrofonjába, hogy „a motorjaimban annyi erő sincs, hogy egy beteg k…rvát kirántsak a klozettról!”, de kit érdekel, a lényeg, hogy legyünk birodalom, nemzetek és nemzetállamok nélkül.

Továbbá, szintén nagyon fontos, és csak mi értesültünk róla későn, hogy nincsenek többé nemek.

Ki merészelne ellentmondani?

Amúgy, csak félve kérdezem: volt ezekről bármikor bármiféle megbeszélés, vita, netán szavazás, megkérdezték az európai polgárokat, hogy akarnak-e így élni?

Nem, nem volt soha semmi ilyesmi és nem kérdeztek meg senkit semmiről.

Ezek a dolgok csak úgy lettek.

De nincsen semmi baj. Nem tart már so­káig. És a kijózanodás, remélem, elementáris lesz.

Addig is pedig: ünnepeljünk. Van mit. Főleg nekünk, magyaroknak.