Éljen gusztus 20., kotmányunk ünnepe!

Kevés jobb szatíra született a kádárizmusról, mint Tímár Péter Egészséges erotikája, amelyben elhangzik a címbéli mondat. S a mondat után látjuk a kitüntetéseiket cserélgető veteránokat, a ladagyárat (értsd: láda), no meg a poroltókban kilopott benzint, hogy amikor tűz üt ki, akkor a poroltókból ömlő benzinnel próbálják meg oltani, hozzá drága és felejthetetlen Haumann Péter hangja adja a hangulati aláfestést: „Tűz van, b…szd meg! Tűz!”

Így volt, ilyen volt, ez volt, de azért ünnepeltünk. Nem úgy és nem pont azt, amit „azok” szerettek volna, de ünnepeltünk. Mert ünnepelni kell. Hiszen ünnep nélkül minek élni?

A Fegyverszünet karácsonyra az egyik legkedvesebb, legszebb film, amit valaha láttam, s időről időre megnézem, ha megerősítésre van szükségem, megerősítésre Istenbe és emberbe vetett hitemben.

1914 karácsonyán történtek ezek a fegyverszünetek, amikor is az ellenséges katonák, németek, franciák és angolok kimásztak a lövészárkokból, és a senki földjén együtt megünnepelték Jézus születését, ajándéktárgyakat adtak egymásnak, fogolycserék történtek, illetve közösen eltemették halottaikat. Mert a háború poklában is kellett ünnepelni.

Erről a csodáról készült ez a nagyszerű film, aki még nem látta, annak ez a házi feladat.

Mindig kell ünnepelni.

A második világháború iszonyában is, az óvóhelyek, pincék mélyén is megszületett a Jézuska, és volt nagypéntek és aztán feltámadás, és volt születésnap, meg voltak tartva a jeles napok mindenhol, augusztus 20-a is.
Bizony, mi akkor is ünnepeltünk, amikor Dobrev Klára gyilkos, akasztani való, szemét nagyapja volt hatalmon, az egész pereputtyával együtt. Amikor „gusztus 20.” volt és „kotmányunk ünnepe”, az emberek bizony akkor is ünnepeltek, és én soha nem fogom elfelejteni azokat az augusztus 20-i estéket, amikor unokatestvéreimmel izgatottan ültünk nagymamáék apró kis erkélyén, ahonnét el lehetett látni egészen a Citadelláig, és vártuk a nagy eseményt, a tűzijátékot.

És igen, nekünk minden karácsonykor a Jézuska hozta az ajándékot, és azt, hogy fenyőünnep, tilos volt kimondani otthon, csakúgy, mint a télapót, ugyanis az Szent Miklós, vagyis a jóságos Mikulás.

Nem tudom, a nálam kilenc évvel fiatalabb Dobrev Klára mit csinált akkoriban, de szerintem ő is ünnepelt.

És most kiáll a nyilvánosság elé, és elmondja azt a mondatot: „Nincs mit ünnepelnünk, amíg Orbán vezeti az országot.”

Mert: „Dobrev Klára szerint ma, 2025. augusztus 20-án hiába szervezik meg Európa legnagyobb és a magyar történelem legdrágább tűzijátékát, amíg Orbán Viktor vezeti ezt az országot, addig nincs mit ünnepelni.”

Ez nem csupán ostobaság, de a legocsmányabb aljasság is egyben. Ugyanis ha Orbán Viktor véreskezű, gyilkos diktátor lenne – mint volt Dobrev nagyapja meg az egész politikai közössége, amelyben gyerekkorát töltötte –, ünnepelni akkor is kellene, mert…, mert lásd mint fent. Mert ünnepelni muszáj, s minél nehezebb az élet, annál inkább. És

Orbán nem véreskezű diktátor, hanem Magyarország egyik valaha volt legjobb vezetője. Akkor is, ha Dobrevék és a köreik gyűlölik őt. Ez szívük joga. Ám az ünnepeinkhez ehhez semmi köze.

Ülj le, Dobrev, kapsz egyest, aztán otthon leírod százszor:

„Az ünnep az ember egyik legszebb csodája, soha többé nem gyalázom meg önmagammal és a gazemberségemmel.”

S aztán történt még valami az idei ünnepen, mellékes apróságnak tűnik, mégis minden benne van azok világából, akiknek ez „gusztus 20., kotmányunk ünnepe”.

És ebben az esetben nem elsősorban az „elkövetőre” kell koncentrálni – eddig azt sem tudtam, hogy létezik –, hanem az ellenzéki sajtóra. Mutatom is:

Cigivel a kezében, a színpadon ülve énekelte a Himnuszt Ajsa Luna augusztus 20-i koncertjén (…) A Telex szúrta ki, hogy az esetre ráugrott a kormánypárti sajtó is: a Mandiner Ennél nincs lejjebb: ülve, cigarettázva adta elő a magyar Himnuszt augusztus 20-án az énekesnő címmel hozta le a hírt, az Atv.hu pedig Hamisan, cigivel a szájában kornyikálta a Himnuszt az államalapítás ünnepén Ajsa Luna címmel közölt cikket a témában.

Ez a 24.hu beszámolója, azért vettem előre, mert ők a visszafogottak, legalább a címben nem játszották el a megfellebbezhetetlen igazságosztó szerepét.

És akkor mindjárt tudjuk azt is, mi történt. Hát ez történt, ez az Ajsa Luna nevű hatalmas művésznő Himnuszt énekelt, úgy, ahogy olvasható.

És akkor ideje végignéznünk, miképpen tálalta a dolgot a többi ócska sz…rjancsi és sz…rjuliska.

Kezdjük a Telex című termékkel:

Ajsa Luna augusztus 20-án a színpadon ülve, cigivel a kezében énekelte el a Himnuszt, a kormánysajtó rögtön rászállt

Ez csak a cím, és nem is kell több, mert a lényeg benne van: „A kormánysajtó rögtön rászállt”.

És akkor következzék a sorban a HVG, az egyik legócskább, legundorítóbb, legpitiánerebb és legaljasabb (vég)termék, ami valaha megjelent a honi sajtópiacon – ezek mindjárt előrevetítik a szép új jövőt is, mint a világ legtermészetesebb dolgát, figyelj:

Valaki végre egyszer nem szigorú vigyázzállásban énekelte a Himnuszt, a kormánysajtó máris nekiesett

Itt a „végre” szóra szeretném felhívni a figyelmet, de erre még visszatérünk, előtte azonban lássuk a HVG-t is alulmúló pöcegödröt, a 444-et, s ott is azt a Herczeg Márkot, aki ott szokott üldögélni a Kormányinfókon is, és puszta jelenlétével könyörög a pofonért.

Ezek így tálalják a „művésznő” performanszát:

Ajsa Luna is ízelítőt kapott a fideszes médiaterrorból: betámadták, mert ülve, cigivel a kezében énekelte el a Himnuszt.

Ajsa Luna énekes-dalszerző fellépett augusztus 20-án a Szent István-napi rendezvénysorozat Műegyetem rakparton tartott könnyűzenei programján, a Road Movie Live-on, ahol a koncertje közben, a színpadon ülve énekelte el egy száma alatt a Himnuszt. Vagy ahogy a Mandiner »sokkoló produkció« felütéssel beszámolt az egyáltalán nem sokkoló produkcióról:
»Megbotránkoztató felvétel kering az interneten: a karibi–magyar származású énekesnő, Ajsa Luna ülve, cigarettázva énekelte a magyar Himnuszt augusztus 20-án, a közösségi média felhasználói pedig felháborodásukat fejezték ki a nemzeti szimbólummal szembeni tiszteletlensége miatt.«
A videó mellett a Jofi Koncert Facebook-oldalára feltöltött bejegyzés is előrevetítette a botrányt: Előre szólok, biztosítékot kiverő »produkciót« láttok… – olvasható a posztban.

»Az énekesnő viselkedése nemcsak a közönséget sokkolta, hanem aláásta az ünnep komolyságát is, hiszen a Himnusz előadása nem csupán zenei teljesítmény, hanem a nemzeti összetartozás és tisztelet kifejezése is.«

Az ATV-n is megjelent egy cikk Hamisan, cigivel a szájában kornyikálta a Himnuszt az államalapítás ünnepén Ajsa Luna címmel, amiben arról írnak, hogy »jól hallható, hogy az énekesnő ki sem tudja énekelni rendesen a magas hangokat, sőt olyan, mintha el is felejtette volna egy ponton a szöveget«. A felvételen egyébként látható, hogy Ajsa Luna a dal éneklése közben nem dohányzik, csak cigarettát tart a kezében. A koncertet az énekesnő a »Boldog születésnapot, Magyarország!« köszöntéssel zárta.”

Nos, ezt a kis „ünnepi” csokrot kívántam átnyújtani önöknek, és szedegessük is ki belőle hamar, mit kell tudnunk a szép új jövőről.

Azt például, hogy

ha mi kritizálni merünk valamit vagy valakit, akkor az „médiaterror”, szöges ellentétben azzal, amikor ezek a sakálok és hiénák rontanak rá valakire vélt vagy valós hibák, költött vagy valódi bűnök miatt – nos, az az újságírás apoteózisa.

Aztán megtudtuk azt is, hogy kikukáztak egy újabb hagyományt, ledöntöttek egy újabb tabut, csak mi, nyomorult „kormánypárti boomerek” nem értesültünk még róla és ezért nem értjük az egészet.

Arról van szó, hogy már csak az elmaradottak gondolják így helyesnek, már csak a menthetetlen maradiak ragaszkodnak a nemzeti himnuszok állva énekléséhez. Ugyan kérem!

A HVG a lehető legélesebben világítja meg ennek az ellenkezőjét:

„Valaki végre egyszer nem szigorú vigyázzállásban énekelte a Himnuszt, a kormánysajtó máris nekiesett”

Mint mondtam: a „végre” használata teszi bizonyossá, hogy ott, a HVG-nél már régóta tudják ezt, és nyilván gyakorolják is, a Lengyel Tinya asztalra b…szott lábbal és fingogálva énekli a Himnuszt már régóta – már ha énekli –, és csak arra vártak, hogy VÉGRE megszülessen nyilvánosan is a jó példa, és ne kelljen titokban hódolniuk ennek a szép és új szokásnak. Bizony.

És mi mindig lemaradunk valahogy, mindig utólag értesülünk a nagy, sorsfordító dolgokról.

Hiszen valahogy ugye az is teljesen nyilvánvaló lett hirtelen, hogy

nincsenek többé nemzetek és nemzetállamok, nincs is szükség ilyesmikre, sokkal jobb, ha van egy nagy birodalmi Európa, ami bár olyan gyenge, hogy gyengeségét kizárólag Shaw Oroszlánkölykök című remekművében olvasható mondat képes megközelítőleg megvilágítani,

amikor is a kereskedelmi hajó parancsnoka azt üvölti a mikrofonjába, hogy „a motorjaimban annyi erő sincs, hogy egy beteg k…rvát kirántsak a klozettról!”, de kit érdekel, a lényeg, hogy legyünk birodalom, nemzetek és nemzetállamok nélkül.

Továbbá, szintén nagyon fontos, és csak mi értesültünk róla későn, hogy nincsenek többé nemek.

Ugye, milyen pompás! S az a legpompásabb, hogy az Európai Parlament megszavazta, hogy ezentúl a férfiak is szülhetnek gyereket.

Ki merészelne ellentmondani?

Amúgy, csak félve kérdezem: volt ezekről bármikor bármiféle megbeszélés, vita, netán szavazás, megkérdezték az európai polgárokat, hogy akarnak-e így élni?

Nem, nem volt soha semmi ilyesmi és nem kérdeztek meg senkit semmiről.

Ezek a dolgok csak úgy lettek.

De nincsen semmi baj. Nem tart már sokáig. És a kijózanodás, remélem, elementáris lesz.

Addig is pedig: ünnepeljünk. Van mit. Főleg nekünk, magyaroknak.