Becslések szerint tízezernél is többen vehettek részt azon az Izrael-ellenes tüntetésen, amelyet Dánia fővárosa, Koppenhága központjában tartottak vasárnap – számol be róla a The Times of Israel izraeli napilap.

A demonstráció résztvevői követelték a gázai háború befejezését, az Izraelnek történő fegyvereladások leállítását, valamint Palesztina államként való elismerését.
Mintegy száz szervezet, köztük olyan NGO-k, mint az Oxfam, a Greenpeace és az Amnesty International, vett részt a felvonuláson, de jelen voltak szakszervezetek, politikai pártok, művészeti kollektívák és aktivisták, köztük Greta Thunberg, akit nemrég deportáltak Izraelből, miután humanitárius segélyt szállító hajóval megpróbálta áttörni Izrael gázai tengeri blokádját.
A rendőrség nem adott becslést a tüntetők számáról.
A dán parlament előtt, napsütéses időben összegyűlt tüntetők zászlókat lengettek és transzparenseket vittek, olyan rigmusokat skandálva, mint „Állítsátok le a fegyvereladásokat!”, „Szabad Palesztinát!” és „Dánia nemet mond a népirtásra!”.
Egy nagy transzparens „Intifáda forradalmat” követelt, utalva az Izrael elleni erőszakos felkelésekre. Egy másik transzparensen Benjamin Netanjahu miniszterelnök karikatúrája volt látható, Adolf Hitlerhez hasonlóan ábrázolva, és náci karlendítést bemutatva.
Dánia hagyományosan Izrael támogatója, de közölte, hogy az Európai Unió soros elnökeként növelni kívánja a nyomást az izraeli kormányra, hogy vessen véget a gázai háborúnak, amelyről Mette Frederiksen miniszterelnök egy nemrég adott interjúban azt mondta, hogy „túlzásba esett”.
A kormányfő szerint Netanjahu „problémává” vált, és Izraelt Oroszországhoz hasonlította, amelyet széles körben szankcionáltak az orosz–ukrán háború miatt.
Dánia fontolóra veszi a „politikai nyomást, a szankciókat, akár a telepesekkel, miniszterekkel vagy akár egész Izraellel szemben” – tette hozzá Frederiksen.
Ugyanakkor Dánia több más európai országgal ellentétben nem tervezi Palesztina elismerését.
Borítókép: Izrael-ellenes tüntetés Koppenhágában (Fotó: Ritzau Scanpix via AFP)