A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) a szervezet 130 éves fennállásának megünneplésére olyan videót tett közzé, amelyben még élő olimpiai bajnokaink többsége – 139 élő bajnokunk közül 131 – beszélt röviden az elsőségek történetéről. A vívás és az úszás legendáinak emlékeit egy-egy cikkben már összefoglaltuk, és ezúttal a harmadik legsikeresebb sportág, azaz a kajak-kenu van soron. Az elmúlt hetven évben kajakozóink és kenusaink szerezték a legtöbb aranyérmet, összesen 28-at. Ezek közül 1956-ban Fábián László és Urányi János K-2 10 000 méteren szerezte az első magyar olimpiai bajnoki címet kajak-kenuban, majd négy évvel később Parti János C-1 1000 méteren lett aranyérmes – ők hárman már nincsenek az élők sorában, ahogyan a kétszeres olimpiai bajnok Kolonics György sem. Rajtuk, és a hatszoros ötkarikás győztes Kozák Danután kívül a maradék 31 sportoló mindegyike visszaemlékezett a sikereinek pillanataira, ezen gondolatokból válogattunk.

Foltán Lászlót húslevessel várták haza
– Ami a döntőben bekövetkezett, az rémálmomban sem fordult volna elő: megálltam egy bójasorral a vége előtt.
Átrendezték a célvonalat, én pedig 12,5 méterrel hamarabb berúgtam a hajót.
Az volt a szerencsénk, hogy olyan előnnyel vezettünk, hogy még így is fél hajóval megelőztük a második helyezettet – Vaskuti István, aki az 1980-as ötkarikás játékokon Foltán Lászlóval közösen, C-2 500 m-en győzött. Foltán elárulta, a győzelmet követő interjúban azt üzente haza, hogy csirkehúslevessel várják majd otthon, és ez meg is történt.
A MOB jelenlegi elnöke, az 1988-ban egyesben és négyesben is aranyérmes kajakozó, Gyulay Zsolt arról beszélt, hogy az egyéni döntője napján már hajnalban felriadt, így a reggeli órákban elment kocogni és szaunázni az olimpiai faluban, még a bemelegítés előtt. Másnap aztán hiába jött a négyes fináléja, az este egy részét így is ultizással töltötte, a döntő reggelén mégis ő volt a leginkább magabiztos a végül aranyérmet szerző kvartett tagjai közül.
Az aranyérem miatt nem lett belőle fodrász
A kajak-kenu első magyar olimpiai bajnoknői 1992-ben ünnepelhettek a K-4 500 méter döntője után. Dónusz Éva, Kőbán Rita és Mészáros Erika mellett Czigány Kinga volt a legfiatalabb, ő húszévesen így élte meg a döntő előtti perceket: – Tőlünk elég sokan aranyérmet vártak, úgyhogy amikor eveztünk fel a rajtvonalhoz, az a gondolat futott át a fejemen, hogy ha mégsem sikerül, amit elterveztünk, és az én karrierem nem úgy alakul, ahogy szeretném, akkor fodrász leszek.
Gondoltam, majd kitanulom a fodrászmesterséget és hajat fogok vágni.
Ettől a gondolattól kicsit megnyugodtam, aztán nem így történt, és megnyertük a versenyt. Hogy ki járt jobban, a későbbi versenyzőtársaim, vagy az általam le nem vágott hajak tulajdonosai, azt nem tudom – mondta.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!