Március 21-étől érkeznek a diktáláson alapuló földgáz-elszámolószámlák – közölte az MVM a közösségi oldalán. A bejegyzésben hozzátették, az elmúlt időszakban rengeteget dolgoztak azért, hogy a rezsistopkedvezmény megjelenjen a fogyasztók számláin.
Jelezték,
amennyiben valaki korábban már kapott a januári diktálása után számlát, a mostani, februári diktálása alapján kiállított számlában már benne lesz az összes januári nap fogyasztására számított rezsistopkedvezmény.
Közölték, ha az érintettek januári diktálása a hónap második felében érkezett, most erről az időszakról küldenek számlát. Ebben természetesen még csak az elszámolásban szereplő januári napokra, nem a teljes hónapra tudják érvényesíteni a kedvezményt.
A január fennmaradó napjainak elszámolása és a rájuk adható kedvezmény a februári diktálás alapján készülő számlában szerepel majd.
Az MVM emlékeztetett, hogy az elmaradt gázszámlák nem egyszerre érkeznek, márciusban az érintettek egy számlát kapnak a megszokott rend szerint, legalább nyolcnapos fizetési határidővel. A rezsistopkedvezmény a gázszámlák 3. oldalán található, a számlarészletezőben megjelenő Támogatás, túlfizetés soron – tették hozzá.
Borítókép: Illusztráció (Shutterstock)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!