Következő mérkőzések
Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Sport tudástár
A Magyar Nemzet sport fogalmak érthetően

Csipes Tamara

Csipes Tamara, magyar kajakozó. 1989. augusztus 24-én született, Csipes Ferenc olimpiai és világbajnok magyar kajakozó, valamint Orosz Andrea válogatott úszó leányaként. Tamara először édesanyja nyomdokait követte, majd 2000-ben váltott át a kajakozásra. Édesapja irányításával készült a Bp. Honvédban és utánpótlás korosztályban több világ- és Európa-bajnoki címet nyert. Az egyesben, párosban és négyesben egyaránt kiváló teljesítményre képes Csipes első nagy felnőtt nemzetközi versenye a 2009-es brandenburgi Európa-bajnokság volt. Felnőtt világbajnokságokon kilenc, Európa-bajnokságokon nyolc alkalommal diadalmaskodott, a női kajaknégyes tagjaként Rióban és Tokióban egyaránt aranyérmet szerzett, sőt, a tokiói olimpián kajak egyesben is dobogóra állhatott, második helyezettként. 2013-ban Ausztráliába költözött, ahonnan egy év elteltével jött haza. A magyar kajak-kenu sport örökös bajnoka. 


Csipes Tamara


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.