Csipes betölthetetlen űrt hagyott maga mögött, a négyes mégis újra csodát tett

Megvan a magyar csapat első aranyérme a csehországi Racicében zajló kajak-kenu Európa-bajnokságon. A magyar hajó immár Csipes Tamara nélkül győzött, a Fojt Sára, Pupp Noémi, Ujfalvi Laura, Kőhalmi Emese összetételű egység felkészítésében Csipes Ferenc is részt vett, de a siker elsősorban Beé-Samu Andrea munkáját dicséri.

2025. 06. 21. 12:59
A Fojt Sára, Pupp Noémi, Újfalvi Laura és Kőhalmi Emese összetételű női négyes győzött Racicében a kajak-kenu Európa-bajnokságon Fotó: Szigetváry Zsolt Forrás: MTI Fotószerkesztõség
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csipes Tamarát nehéz, szinte lehetetlen pótolni. Ez alapvetés a magyar kajak-kenuban. A kétszeres olimpiai bajnok, összesen hatszoros ötkarikás érmes, kilencszeres világbajnok kiválóság a párizsi olimpia után sokáig vívódott, mitévő legyen. A hivatalos álláspont szerint a 35 éves klasszis a 2025-ös idényt kihagyja, de még nem mondott le arról, hogy visszatérjen, igaz, azt is kimondta, a Los Angeles-i olimpiára már nem készül fel.

A párizsi olimpián Gazsó Dorka, Csipes Tamara, Fojt Sára, Pupp Noémi összetételben lett bronzérmes a magyar női kajak négyes
A párizsi olimpián Gazsó Dorka, Csipes Tamara, Fojt Sára, Pupp Noémi összetételben lett bronzérmes a magyar női kajak négyes. Fotó: Csudai Sándor

A 2025-ös év egyik kérdése a magyar kajak-kenuban, hogy sikerül-e pótolni Csipes Tamarát és persze Kozák Danutát. S hogy még képlékenyebb legyen a helyzet, a Párizsban bronzérmes négyes másik tagját, Gazsó Dorkát megműtötték, ő a világbajnokságon már talán indulhat, de az Eb-re nem tudott felkészülni.

 

Csipes Tamara távollétében éltek az eséllyel

Csipes Tamara és Gazsó távollétében a párizsi hajó másik két embere, Fojt Sára és Pupp Noémi mellett Ujfalvi Laura és Kőhalmi Emese kapott lehetőséget. S nagyszerűen éltek az eséllyel! A magyar hajó végig magabiztos versenyzéssel győzött. A táv derekán a spanyolokkal vívtak nagy versenyt a mieink, de megtörték a riválist, a hajrában már nem férhetett kétség a győzelemhez.

Fojt Sára és Pupp Noémi éveken át Csipes Ferenccel együtt dolgozott, de a mostani siker mindenekelőtt Beé-Samu Andrea munkáját dicséri.

 

Egyelőre csak két magyar érem a kajak-kenu Eb-n

Ez a siker örömteli, az már kevésbé, hogy a szombat délelőtti döntők során ezenkívül Kopasz Bálint révén egyetlen további érmet szereztek a magyarok, az olimpiai bajnok kajakos harmadik lett K–1 1000 méteren.

 

A női kajak négyesek döntője a párizsi olimpián:

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.