Kozák Danutának egyetlen esélye maradt a látszatbéke után

A szavak helyett végre a tettek, az eredmények beszélnek a Kozák Danuta kontra Csipes Ferenc afférban. Szerdától péntekig rendezik Szegeden a kajak-kenu olimpiai válogatóversenyt, amelyen rajthoz áll Kozák Danuta és Csipes Tamara is, mégpedig egymás ellenfeleként. A viadal persze nem csak róluk szól, női kajak egyes ötszáz méterre benevezett a teljes magyar élmezőny. Úgy is fogalmazhatunk, a hatszoros olimpiai bajnoknő mindent egy lapra tesz fel, kettesben ugyanis Csipes Tamara Gazsó Dorkával indul, csalhatatlan jeleként annak, hogy inkább csupán látszatbéke honol a sportágban. Hiba lenne megfeledkezni arról, hogy férfikajakban is éles küzdelmekre van kilátás.

2024. 06. 05. 5:05
KOZÁK Danuta
Kozák Danuta a tokiói olimpián negyedik lett. Idén még nem versenyzett egyesben Fotó: MTI/Kovács Tamás
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Május 23-án reggel Kozák Danuta Facebook-posztja borította ki a bilit. A hatszoros olimpiai bajnoknő sejtelmesen bántalmazással vádolta meg Csipes Ferencet. Ma már tudjuk, az edző és a 37 évesen, második gyermeke születése után visszatérő kiválóság közötti affér nem éppen úgy, a gyúrópadhoz láncolt kiszolgáltatottságban történt, ahogy utóbbi a nyilvánosság elé tárta. Az edző és a kajakos szóváltásba keveredett, méghozzá mások füle hallatára, de azt is hiba lenne cáfolni és mentegetni, miszerint Csipes Ferenc alkoholos befolyásoltság alatt vágott Kozák Danuta fejéhez súlyos sértést.

Csipes Tamara, Kozák Danuta, válogatóverseny, MKKSZ, kajak-kenu, látszatbéke
Vajon helyre áll-e még Csipes Tamara és Kozák Danuta egysége? Ez a válogató tétje Fotó: Nemzeti Sport/ Dömötör Csaba

A Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) sem állt a helyzet magaslatán a konfliktus kezelésében, előbb felfüggesztette az edzőt, majd visszahelyezte jogaiba. A botrány azzal zárult, hogy Csipes Ferenc egyesülete, a Budapesi Honvéd bocsánatot kért, de még csak nem is az edző nevében, hanem az edző helyett, amit Kozák Danuta elfogadott, miként arról az MKKSZ közleménye beszámolt.

Sajátos bocsánatkérés Csipes Ferenc helyett

Ezzel tényleg csak a botrány zárult le, az ügy nem. Csalhatatlan jeleként annak, hogy csupán látszatbéke köttetett, a szerdán kezdődő olimpiai válogatón a női kajak kettesek ötszáz méteres versenyére nem nevezték be a Kozák, Csipes duót. Ami persze azzal a sejtelmes kiegészítéssel együtt érvényes, amire a távirati iroda is hivatkozott nyilván szövetségi források alapján, miszerint ez csupán előzetes rajtlista, még a válogató alatt is változhatnak a dolgok.

 

Miért nem indult Kozák Szegeden?

Hogy miként és miért? A válasszal több mint egy hónapot kell visszamennünk az időben. Az első hazai viadalon, az úgynevezett szolnoki tájékoztatón Kozák és Csipes párosa győzött, egyesben Csipes nyert, Kozák nem indult. Ezután rendezték Szegeden az olimpiai pótkvalifikációs versenyt. A mieinkre nézve komoly tétje volt a regattának, hiszen a tavalyi vb-n a lehetséges hatból csupán négy kvótát szereztek. Olyan kajakosokat kellett nevezni, aki nem ültek benne a tavalyi négyesben. A mai napig nincs rá magyarázat, hogy Kozák Danuta miért nem szerepelt Szegeden. Hüttner Csaba szövetségi kapitány nem számított rá, netán maga a hatszoros olimpiai aranyérmes klasszis nem vállalta az indulást? Nem tudjuk. Az viszont tény, hogy a Csikós Zsóka, Kőhalmi Emese duó nem szerzett újabb kvótát, tehát maradt négy.

Csipes Ferenc mint a női szakág felkészítéséért felelős edző azt nehezményezi hetek óta, mivel Kozák sem Szegeden, sem a tájékoztatón egyesben nem mutatta meg magát, nem tudja, a vezérevezős milyen formában van. E szakmai vitából kerekedett az egész purparlé.

Gazsó, Csipes vagy Kozák, Csipes?

Kicsinyes bosszúnak tűnhet, hogy az edző a lányát, Csipes Tamarát kettesben Gazsó Dorkával nevezte be a válogatóra. De várjuk ki a végét, helyesebben a közvetlen előzményt! A kettesek pénteki versenye előtt, csütörtökön rendezik meg az egyesek csatáját. Az ottani eredmények döntők lehetnek. Eljön az igazság pillanata. Ha Kozák és Csipes kimagaslik a mezőnyből, akkor újra összeülhetnek párosban, de persze Gazsóval is számolni kell.

Kozák Danuta, Csipes Tamara, Kárász Anna, Bodonyi Dóra
A 2021-es tokiói olimpián győztes magyar női négyes: Kozák Danuta, Csipes Tamara, Kárász Anna, Bodonyi Dóra

Arról nem is szólva, hogy a négyesbe négy ember kell, tehát az eddig kedvezményt élvező Hadvina (leánykori nevén Bodonyi) Dórának is bizonyítania kell, abból már ő sem élhet meg, hogy három éve tagja volt az olimpiai bajnok kvartettnek. Az már csak hab a tortán, hogy a válogatón négyesben egyetlen egység indul, Medveczky Erika, Kőhalmi Emese, Dráviczki Dóra és Csikós Zsóka összetételben, csúfot űzve magából a válogató elnevezésből.

Vízen Kopasz Bálinték is

Lesznek tehát izgalmak bőségesen. S nem csak a hölgyeknél. Férfikajakban ismét összecsap a két világklasszis, Kopasz Bálint és Varga Ádám, de a kettesek versenyének is komoly a tétje: Nádas Bence és Tótka Sándor nehéz helyzetbe hozná magát, ha ismét kikapna a Kurucz Levente, Opavszky Márk párostól.

Kozák Danuta és Csipes Tamara egy hónappal ezelőtti nyilatkozata:

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.