Két napon belül kis híján két másodperc különbség, amire nincs egzakt magyarázat – egy átlagos úszó esetében. Ám Milák Kristóf, pontosan tudjuk, nem az. „Ugyanazt tudom mondani, amit az országos bajnokság után: Kristóf erős és gyors, de az állóképessége messze nem a régi” – a Monte Carlo-i viadal után így nyilatkozott az edzője, Virth Balázs. Ugyanő szombaton ezt mondta: „Ismerve őt, azért várhattuk, hogy jobban ússza le most, nincs ebben semmi meglepő, hiszen akármi is történt vagy nem történt az edzéseken, ő világklasszis, és ha háromnaponta ússza a számot, akkor egyértelműen javulni fog.” 

Tényleg csupán egy-két embert leszámítva magasról tesz mindenkire, nem nyilatkozik, nem kommunikál, helyesebben csupán két üzleti partnerén keresztül.

hasonlít is Milák Kristófra, meg nem is. Ő harminchét évesen, két gyermek édesanyjaként is képes belehalni minden edzésbe, a versenyzés, a rivalizálás azonban már bénítólag hat rá. Erről árulkodott már Tokióban a közismert összeomlása, amikor az egyesben elért negyedik helyezése után interjú közben, ország-világ szeme láttára sírva fakadt. E jelenet azért is volt megrázó, mert hosszú évek óta Kozák Danuta is kerüli a nyilvánosságot. Csak szerződésbe foglalt kötelezettségének eleget téve szerepel elvétve; sajtótájékoztatókon, ha nagy ritkán megjelenik, csak a pódiumon szólal meg, egyéni interjút olyankor sem ad, a közösségi felületein is ritkán, havonta durván egyszer posztol, olyankor is visszafogottan, csakis pozitív tartalmú üzeneteket.

A múlt héten akadt még egy fontos esemény. Lékó Péter és visszatért a magyar sakkválogatottba. Utóbbi sztorija ugyancsak megosztja a sportrajongókat. Miután két éve bejutott a legszűkebb elitbe, a világbajnokjelöltek nyolcfős mezőnyébe, különösen méltatlannak tartotta, hogy Magyarországtól csekély támogatást kap. Nem láttunk a színfalak mögé, nem tudhatjuk, hogy Rapport minden lehetőséget kimerített, s valóban kilátástalan helyzetbe került-e. Sértetten továbbállt. A sakkvilágban nem elsőként és nem is utolsóként. Na, de éppen Romániába?

Rapport Richárd már a rendszerváltozás utáni időszak gyermeke, tízéves kora óta szinte minden gondolata a sakk körül forog, nem foglalkoztatják és nem is béklyózzák történelmi sérelmek. Ám a kollektív tudatalattit ő sem rekesztheti ki. Nem bizonyítható, de nem is alaptalan feltételezés, hogy a konfliktus szívta a vérét, azaz a szellemi erejét, ezért végzett csupán nyolcadikként élete legfontosabb versenyén. Ezután sem tudott egyenesbe kerülni, visszaesett a teljesítménye és az utolsó pillanatban meghátrált. Noha felkínálták neki a román állampolgárságot, végül mégsem tette le az esküt. Inkább hazatért. Ő maga mondta ki, nagy kő esett le a szívéről azzal, hogy elengedett egy keserédes érzést, és reméli, a játéka ettől ismét javul.

Milák Kristóf, Kozák Danuta, Rapport Richárd. Mi a közös a három történetben? Hát persze. A pénz. Ne vessünk követ rájuk. Hányszor leírták már: a modern sport üzlet. Hajlamosak vagyunk azt hinni, az olimpia a szerencsére máig eleven magasztosságával kivétel ez alól, de nem.

Milák Kristóf már rég nem a dicsőségért úszik, hanem azért, mert pénzt kereshet vele. Sokkal, de sokkal többet, mint bármi mással.
Az alapvetően békés kajak-kenuban rendre az olimpia évében borul ki a bili. 2008: Janics, majd Kovács Katalin, végül teljes női kajak kontra Fábiánné (ne feledjük, Kozák Da­nuta sem vonta, vonhatta ki magát ez alól, az utolsó pillanatban ő is hátat fordított az edzőnőnek). 2012: a Kammerer, Kucsera duó szétesése, 2016: Dombvári Bence, majd Horváth Bence doppingügye, 2021: a férfinégyes hányattatása, bizonyítási kényszere. Most pedig a Kozák kontra Csipes ügy.

Kozák Danuta kifakadásában az a legárulkodóbb passzus, amikor – tőle amúgy idegenül – azzal kérkedik, hogy még mindig ő a legjobb vezérevezős. Hát nem mindegy, hogy ki ül az első „lyukban”, nem az a fontos, hogy jól menjen a hajó? Egyfelől igen, másfelől viszont vezérevezősnek lenni privilégium. Csipes Ferenc a hatszoros olimpiai bajnoknő éppen eme privilégiumát vonta kétségbe.

A sakkvilágban nem beülési, hanem táblasorrend van, miként az elmúlt két évtized harcai árulkodnak erről. A 2014-es tromsői sakkolimpián szerzett ezüst – a mai napig a magyar sakkozás utolsó látványos eredménye – árulkodik arról, hogy Polgár Judit, Lékó Péter és Almási Zoltán egyezsége a siker alapfeltétele volt. Rapport Richárd sokáig nem is találta a helyét ebben a közegben, a távozását részben az a sértettség is táplálta, hogy ő még annyit sem kapott a Magyar Sakkszövetségtől, mint az említett három klasszis.

Nyilván is tépelődik, hogy a történtek, végső soron az édesapja megalázása után összeüljön-e Kozákkal, vagy inkább – miként a hét végén ez már nyilvánosságra is került – a fiatal Gazsóval induljon kettesben. Az a sakkozó is biztosan furcsán érzi magát, aki Rapport visszatérése miatt szorul ki a sakkcsapatból.

Hónapok óta lappang egy súlyos vélemény a magyar úszósportban. E szerint Milák Kristóf azzal ártana a legtöbbet a sportágnak, ha mégis aranyéremmel térne haza Párizsból. Ezzel ugyanis szétzúzná a sport szakmai és erkölcsi alapjait, miszerint csak alázatos, elszánt munkával lehet a csúcsra jutni. Milákhoz hasonlóan Kozák Danuta és Rapport Richárd viselkedése is megosztja a saját közegét.

 Legyünk nagyvonalúak és a szívünkre hallgassunk, avagy a ránk szabott feladatnak megfelelve viselkedjünk. Szurkoljunk tiszta szívből! Azzal a felismeréssel, hogy a nagy bajnokok, bár egyedi képességekkel vannak megáldva, mégsem félistenek, hanem ugyanolyan esendő földi halandók, mint mi magunk.

Egyek vagyunk velük, közülünk vétettek.