Begipszelt kézzel vezetett, majd kokainnal bukott le a XI. kerületben
Hebegett-habogott.
Hebegett-habogott.

Erős volt a társaság első kilenc hónapja az idei évben.

A fővárosi Fidesz-frakció képviselője azt ígéri, addig fogják ütni a vasat, amíg meleg.

Magyar Péter megítélése volt a téma.
Tarlós István volt főpolgármester most kiadott könyvéből többek között az is kiderül, miért volt olyan sikeresen az a kilenc év, amikor Budapest főpolgármestereként tevékenykedett.

A Fidesz EP-képviselője szerint új fejezet kezdődik a magyar–amerikai kapcsolatokban.

A miniszterelnök jelezte, amiben a magyarok egyetértenek, azt Magyarország megcsinálja.

Felmerül az összefonódás gyanúja a 21 Kutatóközpont, a Partizán, és a Tisza Párt között.

These were the winning numbers for the jackpot of over HUF 6.6 billion (over EUR 16.5 million).

Ezekkel a számokkal nyert valaki több mint 6,5 milliárd forintot.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza húszezer forintot fizetett a keményvonalas bűnözőknek, hogy elmenjenek a Lázárinfóra balhézni.

Ismét megnyílik az uniós forrásokhoz vezető út.

A fővárosban is esett a hó.

A miniszterelnök elbeszélgetett az éttermet üzemeltető családdal.

Kaja Kallas sokat panaszkodik, de nem csak ő van szorult helyzetben.

A területet az orosz támadások kiindulópontjaként használják.

Magyarországon már elindultak a háborúellenes gyűlések.

A főtt krumpli az egyik leggyakoribb köret, mégis sokszor okoz bosszúságot.

Már az a kedvesség is levett a lábamról, amivel a fiatal csinos pincér hölgy beinvitált a sörözőbe. Nem sejthette, hogy nagyon is tudatosan érkeztem.

Két felvétel is készült hasonló esetekről, mindkettő viszonylag szerencsésen végződött.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.