A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint 2024. december 19-én délután a XI. kerületben, az Egér úton igazoltattak egy autóst, aki begipszelt kézzel vezetett. A férfi azzal magyarázta a helyzetet, hogy az autó automata váltós, így nem okoz gondot számára a vezetés – közölte a Police.hu.
Az egyenruhások azonban gyanút fogtak, és átvizsgálták az autót.
A kutatás során bruttó 107,6 gramm kábítószergyanús fehér port találtak, amelyről a férfi azt állította, hogy kokain. Arra a kérdésre, hogy honnan származik a drog, nem adott választ.
A rendőrök további egységeket hívtak a helyszínre, és a férfi XI. kerületi lakását is átkutatták, ahol szintén lefoglalták a talált kábítószereket. A 32 éves férfit a rendőrkapitányságra előállították, majd kábítószeres gyorstesztet végeztek rajta, amely pozitív eredményt hozott.
A begipszelt kézzel vezetés miatt szabálysértési feljelentést, kábítószer birtoklása és járművezetés bódult állapotban bűncselekmény gyanúja miatt pedig büntetőfeljelentést tettek a férfi ellen. A BRFK XI. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását.