Mint korábban beszámoltunk róla, ünnepi hűségesküt tett Magyar Péternek a Momentum kutatója. A 21 Kutatóközpont az október 23-i nemzeti ünnepen nyilvánosságra hozta a Partizán által rendelt felmérést, ami azt mutatta, hogy az összes megkérdezett körében megőrizte vezető helyét a Fidesz–KDNP, de a biztos pártválasztóknál már megelőzte a Tisza Párt. Megjegyzendő, hogy Magyar Péter öccsének, Magyar Mártonnak a honlapja is ezen a napon indult el.
A Kontroll.hu elnevezésű médium vezető anyaga először a 21 Kutatóközpont közvélemény-kutatásáról szóló cikk volt, azóta a legtöbb híranyag az október 23-i ünnepekkel foglalkozik.
A kutatás erősen megkérdőjelezhető a módszertan miatt, hiszen csak online kérdezték meg az embereket, ami eleve torzít, és nem biztosítja a reprezentativitáshoz szükséges feltételeket, vagyis nem tudni, hogy a kutatás mennyiben feleltethető meg a valós társadalmi folyamatoknak. A 21 mérése a pártot választó biztos szavazók kapcsán hozta ki, hogy vezet a Tisza; csakhogy elemzői konszenzus van arról, hogy ciklus közben nem ez a mutató számít, hanem a teljes népesség. Az összes megkérdezett között pedig még ebben a kutatásban is a Fidesz vezet.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!