Életek, történetek füzérben

David Mitchell Szellemírók című regénye a világ különböző helyein élő emberek történetét fűzi egymás mellé.

„Őszerencsesége reggeli szavai jártak a fejemben: »Láttam az üstököst, amely a világi tudat legtávolabbi égitestén túl világít. Új Föld közelít. A csőcselék végítélete közeleg! Ha kicsit segítünk az eseményeknek, azzal csak megszabadítjuk őket szenvedéseiktől. Fiaim, ti vagytok a Magasságos kiválasztottai.«” – olvassuk David Mitchell Szellemírók című regényében a tokiói metrót szaringázzal megtámadó Aum Sinrikjó világvégét váró szekta egyik terroristáját, közvetlenül a gyilkos ampulla feltörése előtt.  

De nem ő az egyetlen, lévén a regény maga a világ különböző helyein élő emberek történetét fűzi egymás mellé. Mintha az elbeszélő (egy szellem) különféle pontokon (egy félrekapcsolt telefonhívás, futó találkozás egy gyorsétteremben stb.) újabb és újabb testekbe bújna, hogy elmondja a szereplők életét. A már említett, Okinaván bujkáló terroristáét, a tokiói árvaként felnőtt, filippínó-japán keverékszármazású lemezboltos ifjúét, a megcsömörlött, terméketlenség miatt zátonyra futott házassága okán frusztrált, kínai cselédjével hetyegő hongkongi angol pénzmosóét, a buddhista teaárus öregasszonyét Kínában, aki ugyanabban a bódéban élte át a hatalmas ország változásait, a gazdát kereső szellemét Mongóliában, teremőrlányét Szentpéterváron, aki műkincslopásra adja a fejét, egy londoni dobosét, egy atomfizikusnőét, aki Írországban bujdokol a CIA elől és egy New York-i éjszakai műsort vezető rádiósét. 

Értelmezhetjük ezt úgy is, hogy minden szereplő írja/mondja a saját történetét, amelyekbe az írón, mint valami médiumon keresztül bepillantást nyerhetünk. 

A szokatlan szerkezetű mű David Mitchell első regénye, 1999-ben jelent meg (magyarul először 2004-ben), s megkapta érte a legjobb 35 év alatti brit és nemzetközösségi szerzőnek odaítélt John Llewellyn Rhys-díjat. (Ez a szerkezet és/vagy szemlélet köszön vissza a szerző 2004-ben megjelent Felhőatlasz című könyvében, amelyet nevezhetnénk akár ikerregénynek is, hiszen míg a Szellemírókban térbeliek az átöltések, abban az időt fogják át a történetek, s ismertségéhez nagyban hozzájárul, hogy a Mátrixot alkotó Watchowski-fivérek rendeztek belőle filmet.) David Mitchell 1969-ben született Lancashire-ben, az egyetem elvégzése után egy évig élt Szicílián, majd nyolc évig angolt tanított Hirosimában. Európába való visszatérése után az írországi Cork városában telepedett le japán feleségével és két gyermekével. 

A Szellemírók nagy léptékű mű; egy földrészeket, kultúrköröket átfogó alkotás. Ami leginkább jellemzi, az a gyakran kaotikusnak érzékelt világ megértésének igénye; érzékenység a különböző léthelyzetek iránt, törekvés mozgatóik feltárására, megrajzolására. S hogy ez mennyire sikerült, annak illusztrálására elég talán az a jelenet, amikor a hegyen álló teaház tulajdonosnőjéhez a rajta erőszakot tevő hadúr fia, a megszálló japánok, a Kuomintang katonái után megérkeznek Mao kommunistái: „Egy Új Kína születik valami Feudalizmus nevűből, és az Új Kína fogja vezetni a világot. Öt éven belül megérkezik, mert a proletariátus világforradalma történelmi szükségszerűség. A jövőben mindenkinek lesz saját autója. A gyermekeink gyermekei repülőgépeken fognak munkába járni. És mivel mindenkinek teljesülnek az igényei, a bűnözés magától elhal. 

– A maguk vezetői hatalmas varázslók lehetnek. 

– Azok – mondta az egyik nő. – A varázslókat úgy hívják: Marx, Sztálin, Lenin és Osztályharc. 

Nekem ezek nem tűntek túl meggyőző varázslónévnek.” 

Az egymás mellé montírozott történetek amellett, hogy önnönmagukban izgalmasak, árnyalják egymást, s a végére adnak egy képet az ezredforduló világáról, amely ironikus is, nevetséges is, torokszorító is, szomorú és rémítő is, egyszóval olyan életteli. Remek regény. Okosan szerkesztett, izgalmas munka, olyan, amiért érdemes olvasni.  

(David Mitchell: Szellemírók. Fordította: Bart Dániel. Ulpius-ház Könyvkiadó, Budapest, 2004. 462 oldal. Ára: 2480 Ft)