Meghal egy fiatal lány vidéken… Indulhatna így egy klasszikus krimi is. De mindig jönnek a kérdések: miért és hogyan? Ennek ered nyomába Ferenczy Károly bűnügyi újságíró. Miért és hogyan halt meg Salamon Tódor gazdag földbirtokos lánya, Ella? Akinek életét csak a korban divatos hipnózissal lehetett fenntartani, mivel ideggyenge volt, és éhhalált halt volna, ha nem teszik médiummá illegális szeánszokon. Egy ilyenen összeesett és meghalt. Orvosok szeme láttára.
És itt jön a nagy kérdés! A kor, azaz a 18–19. század fordulóján oly divatos szeánszain ki irányít? A közvélemény megosztott, sokak szerint ez a fajta hipnózis kuruzslás, és nagyon veszélyes az életre, míg az orvosok többsége szerint a hipnózis csak a hiteles gyógyítás keretein belül alkalmazható. De akkor miért halt meg Salamon Ella egy ilyen félig-meddig illegális szeánsz alkalmával? Megölték? Esetleg már olyan egészségi állapotban volt, hogy bármikor meg is halhatott volna? Még akkor is, amikor éppen a hipnózisos szeánsz szervezőjének a helyszínen tartózkodó, Neukom Ferencnek otthon, egy másik településen kellene lennie.
És itt tűnik fel a regényben az ifjú Krúdy Gyula. Azonkívül, hogy a szerző imádja, igazából szerepe nincsen. Én is nagyon szeretem, meg buddházik is rendesen, igazából nem sok szerepe van.
A tudósító nyomozásba kezd, és egy másik ügybe akad, ami elsőre nem függ össze a másikkal. De a szimata elkapja. Milyen ember köti össze az egyiket a másikkal?
Egy budapesti sikkasztási ügyet mi köt össze egy vidéki lány halálával?
Földvári-Oláh szerint ekkoriban a Monarchia nagy részét foglalkoztatták ezen illegális, félillegális szeánszokon történtek.
A rendes orvosok küzdöttek ez ellen: a hipnózist csak orvosok idézhetik elő. De akkor miért halt meg egy fiatal lány, akinek szeánszán, amikor ő maga volt a médium, orvosok is részt vettek, és hagyták meghalni… Hagyták? Vagy maguk is részt vettek a fiatal lány halálában? Akarva, akaratlanul?
Ferenczy Károlyban, a Pesti Hírlap tudósítójában él egy gyanú, hogy ez a halál nem véletlen volt, hanem egy olyan titokzatos figura is szerepet játszott benne, mint Neukom Ferenc, hivatása szerint artézi kútfúró, aki mindig feltűnik az ilyen szeánszokon, illetve a szintén rejtélyes páros: Bonifert Endre, a kövér, sétapálcára támaszkodó mecénás, és Tihany Mária színésznő, aki miatt főhősünk, az igazi oknyomozó szinte eszét veszti. Igazi médiumot lát benne. Holott lehet, maga a nyomozó az. Ki tudja?
A főhős közben a szabolcsi Tuzsértól Budapesten át, Bécsig végigjárja a korabeli Monarchiát. Miközben úgy gondolja, hogy képzelt vagy valóságos szerelmét védi. Összefut többször is Krúdy Gyulával, akivel misztikus beszélgetéseket folytat, és egy régi barátjával elszív furcsa ízű „virzsínia” szivarokat kétes pincékben? Ki ölte meg a lányt, lesz-e újabb áldozat? Ki tudja? Esetleg önmaga a nyomozó is áldozattá válik?
Menetrendszerűen érkezik az újabb haláleset, amely körül kevesebb a rejtély, még akkor is, amikor éppen a hipnózisos szeánsz szervezőjének a helyszínen tartózkodó, Neukom Ferencnek egy másik településen kellene lennie.
Földvári-Oláh Csaba egyszer már csavart nagyot egy regényével (Centrál), most semmi ilyet nem csinál, viszont meglepetést okoz. Klasszikus krimit épít fel.
Nem tudok amellett elmenni szó nélkül, hogy a szerző imádja a korabeli Budapestet. Természetesen a központi (!), állandóan visszatérő helyszín a Centrál kávéház. Mi is lehetne más, az írót ismerve? Elviszi az olvasót az Ó-Budavárához, majdnem a lágymányosi, alig létezett „Konstantinápoly”-hoz, azon túl, hogy kiderül, mi a konflis és a fiáker közötti különbség, vagy hogy milyen kövek voltak a Kerepesi úton (ma Rákóczi út). De például részt vehetünk Kossuth Lajos halálának egyéves évfordulóján tartott meneten, a nyomozó önös érdekéből. A XIX–XX. század fordulójának pezsgő, épülő metropoliszát a maga bulvárhíreivel együtt mutatja be a szerző. Tobzódik abban, hogy leírja, milyen volt a város akkoriban. A mulatók, a kávéházak, milyen lapok működtek az általa bemutatott időben. Sőt, egy bírósági tárgyalásnak is sok időt szentel – végül kiderül, nem véletlenül.
Földvári-Oláhnak sajátos stílusa, hogy sok kérdést felvet és elrejt a szövegeiben, nagyon sokszor gondolkodásra késztet, néha eddig úgy éreztem, túl sokszor is.
A Szeánszban szinte mindent megfejt végül, nem az összeset – de az nem lenne ő, ha nem maradna gondolkodnivaló. Mindenesetre az irodalmi igényű krimi rajongóinak, a budapesti lokálpatriótáknak és – nem lelőve a poént –, az összeesküvés-hívőknek is ajánlom!
Földvári-Oláh Csaba: Szeánsz – Halálos hipnózis, 1894. Scolar Kiadó, 2025
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!