Amazonok a színpadon

A rocker szó hallatán legtöbbeknek egy nagydarab, hosszú hajú, bőrdzsekis vagy farmermellényes, zenekaros pólót viselő, szakállas férfi jelenik meg a lelki szemei előtt, aki egyik kezében söröspoharat tart, a másikkal metálvillát formáz, esetleg a többi hasonszőrű fazonnal pogózik a daráló közepén a színpad előtt. Ha rockzenészekről beszélünk, valószínűleg hasonló a képlet, annyi különbséggel, hogy egy ilyesmi fizimiskájú fickó a színpadon tépi a húrokat, veri a dobot vagy teli torokból ordibál a mikrofonba. Pedig a rock és a metál már rég nem csak a férfiak játszótere.

Fotó: Getty Images/Classic Rock

Jóllehet még mindig egy erősen maszkulin közegről beszélünk, napjainkra mind a zenészek, mind a közönség soraiban egyre több a hölgy. A műfajban jó néhány szupersztárnak számító banda élén énekesnőt találunk, de az sem számít meglepőnek, ha a gitáros- vagy a dobosposzton brillírozik a szebbik nem egy-egy képviselője. 

Az úttörők Joan Jettől Doróig 

Hosszú út vezetett azonban idáig, s ahhoz, hogy mai női rocksztárok szabadon tündökölhessenek, kellettek a nagy elődök, akik afféle szegecses bőrdzsekis metálszüfrazsettként kitaposták az utat, amin ma Courtney LaPlante, Lzzy Hale és a többiek járhatnak. Közülük a hetvenes évek talán első számú női rockikonja, a műfajilag inkább punk-rockban utazó Joan Jett vadságával és vagányságával mindenképpen az egyik korai úttörőnek tekinthető, de muszáj megemlíteni az 1978-as alapítású angol Girlschoolt, amely ma is aktív, s így ők a legrégebb óta működő, csak női tagokból álló heavy metal banda. Kihagyhatatlan a felsorolásból Doro Pesch is, aki a nyolcvanas években a Warlock frontasszonyaként vált ismertté, majd a saját nevét viselő együttesével, a Doróval aratott sikereket, mára pedig a fémzene német nagyasszonyaként óriási szeretetnek és köztiszteletnek örvend. Nem mellesleg ő sem csak a régi dicsőségéből akar megélni, aktívan alkot, legutóbbi nagylemeze 2023-ban jelent meg, de tavaly is adott ki új dalt, és 61 évesen is folyamatosan koncertezik. 

Európa: a szimfonikus metál bölcsője 

A kilencvenes években alakult ki és virágzott fel – főként Európában – a szimfonikus/gótikus metál irányzat, amely egy sor népszerű zenekart és énekesnőt adott a színtérnek. A norvég Theatre of Tragedy, a holland The Gathering már az évtized közepén mostanra klasszikussá vált albumokkal alapozta meg ennek az alstílusnak a sikerét. Ezek a bandák remekül ötvözték a metálzene keménységét, a súlyos riffeket a klasszikus és szimfonikus zenei elemekkel, valamint a gótikus rock sötét melankóliájával. 

Ezt a hangzásvilágot vitte tovább és tökéletesítette a finn Nightwish Tarja Turunennel, aki a Sibelius Zeneakadémián végzett operaénekesnőként mind színpadi kiállásában, mind énektechnikájában egy olyan sztenderdet állított fel, amit ma is nehéz megugrani, egyúttal sokak szemében ő lett a műfaj arca, a nagybetűs metálénekesnő.

Tarja azóta – miután viharos körülmények közt kirúgták a csapatból – sikeres  szólókarriert épített, a Nightwish pedig megállíthatatlanul dübörög tovább, jelenleg egy holland valkűrrel, Floor Janssennel a mikrofon mögött. Az ezredforduló környékén Tarjához és a Nightwishez hasonló, sőt tán még nagyobb sikereket ért el zenekarával, az Evanescence-szel Amy Lee. Az akkoriban csúcson lévő nu metalt némi darkos-gótikus fűszerrel megbolondító csapat a Bring Me To Life című dalával hetekre bebetonozta magát a slágerlisták élére, 2003-as debütáló nagylemezük, a Fallen pedig világszerte 17 millió példányban kelt el, ezzel kereskedelmileg a 21. század hetedik legsikeresebb albumának számít, olyanokat megelőzve, mint a Coldplay Viva La Vidája, a Green Day American Idiotja, a Linkin Park Meteorája, Taylor Swift 1989 címet viselő korongja, vagy Beyoncé első szólóanyaga, a Dangerously in Love. 

A banda időközben teljesen kicserélődött Amy körül, bő húsz évvel ezelőtti diadalmenetüket sem tudják már megismételni, egy nagy dobás azonban nemrég összejött az énekesnőnek: a modern metál két aktuális csillagával, Poppyval és a Spiritbox torkaként ismert Courtney LaPlante-tal közösen kiadott dalukkal tavaly ősszel történelmet írtak: az End of You lett az első olyan listavezető dal a Billboard mainstream rock slágerlistáján, ami három női előadó kollaborációjából született. Ez a szám ráadásul azért is különleges, mert Amy egyfajta idősebb testvérként, nővérként maga mellé emeli a műfaj két kurrens sztárját, vagy ha úgy tetszik, jelen nagyjai tisztelegnek az előző generáció dívája előtt, a múlt és a jelen összeér, előrevetítve egy még fényesebb jövő képét. Egy olyan jövőjét, amelyben minden eddiginél nagyobb szerepet kaphatnak a metálon belül a női énekesek és zenészek. 

Hangszeres zenészként is bizonyítanak a lányok 

Mert utóbbi kategóriában, a hangszeres zenészek között is egyre több a kiemelkedően sikeres hölgy. Ezeken a posztokon elvétve találtunk egy-két női muzsikust akár 15-20 évvel ezelőtt is, a basszusgitárosok közül a Chthonic Doris Yehje, illetve a Coal Chamber Nadja Peulenje jut eszembe hirtelen, a dobosok közül a skilletes Jen Ledger 2008 óta tagja napjaink egyik legnagyobb keresztény rockzenekarának, míg csapattársa, Korey Cooper harminc éve, az együttes megalakulása óta gitározik a bandában. A hardcore punkot és a metált vegyítő, a legutóbbi Grammy-díj-átadón két kategóriában is győztes Turnstile-nak is hölgy gitárosa van Meg Mills személyében, ahogy napjaink egyik legizgalmasabb formációjában, a nu metalt modernebb köntösben újraértelmező Tetrarchban is egy nő, Diamond Rowe tépi a húrokat. 

Emilyvel újra dübörög a Linkin Park, Lzzyvel megállíthatatlan a Halestorm 

Az utóbbi években reneszánszát éli a 2000-es évek elejének zenei világát meghatározó nu metal, ennek a stílusnak a másodvirágzásából is kiveszik a részüket a szebbik nem tagjai. Az irányzat emblematikus alapbandája, a Linkin Park Chester Bennington halála után női énekessel tért vissza, és bár Emily Armstrong érkezését nem mindenki fogadta kitörő örömmel, a hosszú szünet utáni feltámadás igazi sikertörténet lett: kiváló albumot készítettek óriási slágerekkel, koncertjeik pedig bő másfél éve nagyrészt telt házzal mennek világszerte. A kezdetektől fogva női énekessel működik ugyanakkor a Halestorm, amely tavaly az Iron Maiden előzenekaraként turnézta körbe a világot a legendás angol bandával, de saját jogon is képesek komoly koncerthelyszíneket megtölteni, ezt többek között ősszel is bizonyították, amikor önálló bulival tértek vissza Budapestre. Frontasszonyuk, Lzzy Hale igazi rocksztáralkat, a színpadon képtelenség nem rá figyelni, a hangjában olyan karcosság, olyan „dög” van, amit nagyon ritkán hallani a mai énekesektől, és igazán egyedivé, ezer közül is felismerhetővé teszi a csapat zenéjét. Lzzy elismertségét és nimbuszát jól jelzi, hogy négy női előadó egyikeként kapott meghívást Ozzy Osbourne és a Black Sabbath tavaly nyári búcsúkoncertjére, a nagyszabású birminghami metáldzsemborin összesen négy számot énekelt, ebből hármat a Halestormmal. 

Japán tündérek és brazil boszorkányok 

Sokan talán csak legyintenek, komolytalan bohóckodásként, a japán popipar újabb tömeggyártott termékeként aposztrofálják a néhány év alatt elképesztő magasságokig jutó Babymetalt. A Key Kobayashi producer-zeneszerző által kitalált és működtetett produkció valóban egy minden ízében profi és részletesen megtervezett gépezet, de mégsem lélektelen és műanyag. Épp ellenkezőleg, a három fiatal énekesnő pofátlanul slágeres, vegytiszta pop énektémái és a zúzós, lendületes metál zenei alap egy olyan valószínűtlen, furcsa, de mégis magával ragadó elegyet alkot, amit nehéz nem szeretni. Ahogy a fenti példákból látható, a metálnak jellemzően a dallamosabb alműfajaiban találkozhatunk több női zenésszel, és bár erről  nem nagyon találni megbízható statisztikát, valószínűleg a hallgatók  szempontjából hasonló a helyzet: a kimondottan zúzós-hörgős irányzatokat nagyrészt inkább a férfiak kedvelik, a melodikusabb hangzásvilággal bíró bandák viszont sok hölgyet is meg tudnak szólítani.  

Nos, azért akadnak szép számmal olyanok is, akik nőként mégis a leginkább „vérengzős” alzsánerekben találják meg magukat: a súlyos thrash metalban utazó brazil Nervosa, valamint a Nervosa egykori tagjai által alapított, kompromisszummentes, éjsötét death metalt játszó Crypta egyaránt „csajbuli”, azaz csak nőkből áll, de keménységben semmivel nem maradnak el a férfiak alkotta együttesektől, sőt.

Borítókép: Doris Yeh, a Chthonic basszusgitárosa (Fotó: Getty Images/Classic Rock)