Érdekes élmény a magyar–amerikai csúcstalálkozó román sajtóvisszhangjának tanulmányozásában elmerülni. Nemcsak a jellemzően semleges, nem egy esetben baráti hangnem hat szokatlanul, hanem az is, amikor úgy írnak az inkumbens kormányfő kihívójáról, mint aki hosszú ideje vezeti a népszerűségi listákat. A tárgyszerű magyar szemlélő tudhatja, hogy olyanok felmérései teremtik ezt a látszatot, melyek a Fidesz 2022-es gátszakadásszerű győzelme előtt fej fej melletti küzdelemről regéltek, de a külső megfigyelők ezzel nem foglalkoznak, mint ahogy azzal sem, az eredményt jól bemérő intézetek szerint a kormánypártok a győzelemesélyesek. Mi több, a kormánypártisággal aligha vádolható Nagy Attila Tibor politikai elemző is elismeri, hogy ez idő tájt, kevesebb, mint fél évvel a választások előtt a Fidesz áll jobban.

Ugyanakkor igencsak elgondolkodtató, miként alakulhatott ki olyan helyzet, hogy kihívóként egyáltalán felmerül egy oly figura, aki ott tapsolt éveken át Orbán Viktornak az első sorban ülve, aki még a karrierjét elindító interjúban is azt mondta, hogy a miniszterelnök olyan, mint naprendszerben a Nap, s aki akkor szakított korábbi pártjával, amikor már nem tudott annyi pénzt kisajtolni a rendszerből, amennyit szeretett volna. Akinek jelenlegi szervezetét nincs-pártnak is nevezhetnénk, hiszen nincsenek alapszervezetei, nincs struktúrája, nincs pártszerű működése, nincs számottevő tagsága, nincs programja, nincs mögöttes eszmerendszere. 

Nagyobb kontraszt elképzelhetetlen. Egyik oldalon egy államférfi, aki barátjának mondhatja a világ első számú nagyhatalmának elnökét, miközben a másik két nagyhatalom vezetőjével is beszélő viszonyban van, aki az egész kontinens jövőjét meghatározó kérdésekben elsőként mutatott utat, aki stratégiai gondolkodással és vízióval bír. A másik oldalon egy saját népszerűségétől megrészegült, külföldről irányított Facebook-huszár, aki elemzőkkel és újságírókkal vív kommentcsatákat.

Immár egyik legharsányabb támogatója, Puzsér Róbert sem tagadja, hogy kialakult Magyar Péter mögött egy szektaszerű rajongói kör, melynek tagjai vakon elhisznek bármit, amit a vezérük mond. Aki él is ezzel a lehetőséggel, képes letagadni a napot az égről. Magyar Péter feltűnéséig Dobrev Klárát gondolhattuk a szemrebbenés nélküli hazudozás bajnokának, de úgy tűnik, diadalesélyes kihívóra akadt. Dobrev, aki szerint a bevándorlás problémája kommunikációs trükk, s ha a kormány az ufók ellen lázítana, akkor a magyar választók az idegen lényektől rettegnének, sőt nagyotmondásban odáig ment, hogy nem léteznek migrációpárti politikusok és politikai erők, viszi ma is a pálmát a hazugság méretét és súlyát illetően. Miközben a fehér keresztény kultúra kétezer éves történelmének legnagyobb válságáról beszélünk, mely olyan meghatározó nemzeti kultúrákat fenyeget végleges eltűnéssel, mint a német és a francia. Magyar Péter viszont a hazugságainak szemérmetlenségével, gyakoriságával és gépfegyverszerűségével győzelemesélyes. Ha nem is kiütéssel, de pontozással. Ráadásképpen neki lehetne ítélni a hazugság Aranyosi-díját is.

Visszatérve a „miként lehetséges” alapkérdésre, egyértelműnek tűnik, hogy szinergiá­ról, egymást erősítő tényezők együtthatásáról van szó. 

Jól példázza a tudatmosás eredményét a „pride”, melynek ugyan a mögöttes gondolatiságát a társadalom többsége nem támogatja, de az elutasítása csökken, különösen a fiatalok között. Mindennek megágyazott egy közel évszázados trend: az anyagiasság, a fogyasztói idiotizmus, reklámdömping, a szakrális értékek háttérbe szorulása. Meghatározó tényező a több mint másfél évtizede totálisan sikertelen baloldal frusztráltsága is.

A mai hiszterizált közhangulat sem új keletű jelenség. A nemzeti oldal elleni uszítás nem ma kezdődött, hanem a kommunista korszakban. A rendszerváltás idején annyi történt csak ebből a szempontból, hogy azok, akik a létező szocializmus szellemi platformjáról mocskolták a nemzeti nagyságaikat és a nemzeti értékrendet, 1990 után balliberális euró-szocialista alapon folytatták áldatlan tevékenységüket, tetemcafatozva a Szent Jobbot és kedvük szerint hol micisapkázva, hol tökfödőzve a Szent Koronát. S azt se feledjük, hogy Orbán Viktor első lehitlerezése is az első kormányzati ciklusban történt. Az alpári, útszéli demagóg gyalázkodást a Jobbik emelte magasabb szintre 2016-ban, amihez az egész „óellenzék” csatlakozott. Elő volt készítve a talaj a választók által bennfentesnek gondolt új vezetőnek, akiről viszont hamar kiderült, hogy ez a bennfentesség egész másképp értelmezendő.

A miniszterelnök által találóan kiskakasnak nevezett politikus szélkakas is egyben. A szél ez idő tájt Brüsszel felől fúj. Viszont a jelenlegi brüsszeli vezetésre tenni nem biztos, hogy bölcs dolog. 

Másrészt nem lehet a végtelenségig Európa-ellenes politikát folytatni Európát éltető jelszavak mellett, nem lehet a választókat a végtelenségig semmibe venni.

„Magyarország keresztény lesz, vagy nem lesz” – fogalmazott a magyar miniszterelnök 2015 májusában Debrecenben. Hasonlóan érvényes alapigazság az is, hogy Európa vagy patrióta lesz, vagy nem lesz. Márpedig a Patrióták folyamatos offenzívában vannak, s csak idő kérdése, hogy mikor veszik át az unió irányítását a mai elittől, Európa sírásóitól.