Utazzunk vissza az időben bő két évtizedet, nézzük meg, hogy mit mondott ebben a kérdésben Orbán Viktor: „mindenkinek higgadtan, nyugodtan be kell látnia, hogy vannak olyan kérdések, amelyeknek politikán túli értelmük és mélységük is van. A kollektív bűnösség olyan találmány, amelynek nincsen helye a XXI. században”, „a benesi dekrétumokban lefektetett kollektív bűnösség gondolata testidegen az európai egyesülés eszméjétől.” „A magyar kormány álláspontja világos. Mi mindig, mindenhol, minden kérdésben az emberi méltóság oldalán állunk, akkor is, ha ez közvetlenül érint bennünket, és akkor is, ha nem”, „a benesi dekrétumok kérdése a tízmilliónyi magyarországi magyart és sok százezer határon túli magyart egyaránt érint” (Political Capital, 2002 március 5.). Akkor Szent-Iványi István, a parlament külügyi bizottságának SZDSZ-es elnöke a bizottság rendkívüli ülését hívta össze a visegrádi kormányfői csúcsnak az idézett nyilatkozatból fakadó elmaradása miatt, s beszélt „súlyos külpolitikai kudarcról”, „elszigetelődésről” és „külpolitikai ámokfutásról”. 

Most meg azt láthatjuk, hogy a ballib média hirtelen felfedezte magának a külhoni magyarok problémáját, tollnokaik kéjelegnek azon, hogy a magyar diplomácia nem csap az asztalra ebben a kérdésben. Egyébként Semjén Zsolt és Németh Zsolt egyaránt határozott hangon ítélte el az említett dekrétumokat. De hát azok, akik a háború kérdésében a teljesen abszurd, önsorsrontó uniós álláspontot támogatják, Brüsszel birodalmi törekvéseit kifejezett rokonszenvvel nézik, és az Egyesült Európai Államok disztópiáját pozitív jövőképnek tekintik, szétrobbantanák a cseh–szlovák–magyar szövetséget, hiszen az a legutóbb is kiválóan működött, amikor meg kellett akadályozni, hogy a befagyasztott orosz vagyonból finanszírozzák Ukrajna további felfegyverzését, s ezzel eszkalálják a világégéssel fenyegető konfliktust. 

Hogy a náci ihletésű, az alkotmányos demokráciával, jogállammal köszönőviszonyban nem levő, származási alapon súlyosan diszkrimináló, ma is hatályban levő dekrétumok megkérdőjelezését börtönnel bünteti a szlovák államfő által a nemrégiben szignált jogszabály, az éppoly észbontó és vérlázító, mint azoknak a woke-őrülteknek a szólásszabadságot lábbal tipró gyakorlata, akik ellen a visegrádi hármak küzdenek. 

Mindaddig, amíg nem sikerült a patrióta erőknek átvenni az unió irányítását, ennek a veszélynek az elhárítása az első számú feladat. Ahhoz képest, hogy egykoron Bethlen Gábor a saját csapataival ostromoltatta meg Lippa várát, hogy átadja azt a töröknek az Erdélyi Fejedelemség békés fejlődésének érdekében, a mostani országvezetésnek annyi a feladata, hogy hangfogóval nyilatkozzon egy kétségkívül húsbavágó kérdésben. Szijjártó Péter egyébként leszögezte, hogy minden megtesznek azért, hogy egyetlen magyarnak se eshessen bántódása az új jogszabály következtében.

A Tisza párti sajtó s a ballib tábor propagandistái maximálisan kihasználják a helyzetet. Megéltük, hogy a Népszavában követelnek erélyesebb fellépést egy nemzetpolitikai kérdésben, teszi ezt többek között Lendvai Ildikó is, aki anno az MSZP elnökségén belül amellett kardoskodott, hogy a 2004-es népszavazáson a kormány a magyar állampolgárság kiterjesztése ellen kampányoljon. A Válaszonline szerzője odáig merészkedik a valóságtorzításban, hogy nemzetpolitikai elgyurcsányosodásról beszél, s arról, hogy a nemzetpolitikai elkötelezettség csupán politikai termék, mint ahogy a polgári Magyarország is az volt. 

A szerzőt nem zavarja, hogy ez a demagógialufi könnyen kipukkasztható: nem az a mérvadó, hogy mit állított tíz éve egy kormánypárti elemző, hanem az, hogy mit mond és mit tesz a kormány feje. A polgári Magyarország víziója mögött ott van négy év kormányzati politikája. Ami pedig a nemzetpolitikát illeti, Orbán Viktor ezen e téren is a Trianont követő bő évszázad korszakteremtő politikusa, aki képes volt hatalmas ellenszélben eredménycentrikusan kihasználni a rendelkezésre álló csekély mozgásteret az elszakított nemzetrészek állóképességének megerősítésére s a közös Kárpát-medencei magyar sorsalakítás intézményes kereteinek megteremtésére. 

Még a kormánypártisággal végképp nem vádolható Tölgyessy Péter is felhívta a figyelmet legutóbbi interjújában arra, hogy Orbán Viktor komolyan gondolja azt, amit meghirdet, s hogy meglepő őszinteséggel beszél a céljairól. 

Tíz éve, mióta a globális mélyállam mesterségesen felgyorsította a kevert fajú Európa megteremtésének százéves tervét, a parlamenti választások elsősorban nem arról szólnak, hogy milyen lesz Magyarország a megválasztott kormány gazdaságpolitikája, kultúrpolitikája stb. révén, hanem hogy lesz-e Magyarország a jövőben. Alapigazság, hogy a migráció ügyében csak egyszer lehet hibázni. 

2026-ban az egész európai civilizációt fenyegető kérdés mellett ott van egy még akutabb probléma, a háború ügye. Orbán Viktornak van esélye arra, hogy kívül tartsa Magyarországot ebből a konfliktusból, egy brüsszelita bábkormány aligha fog bármiféle uniós követelésnek ellentmondani. 

Semmi túlzás nincs tehát abban a gyakran hallott kijelentésben, hogy a rendszerváltás utáni történelmi korszak legfontosabb választása következik.