Negyedszer, a Trump-doktrína értelmében az amerikai elsőbbség újbóli megerősítése a második ciklus külpolitikájának meghatározó jellemzője. A 2025-ös év során végrehajtott hatalmas katonai felkészüléstől kezdve Nicolás Maduro 2026 januárjában, rendkívül kifinomult katonai erődemonstrációval végrehajtott elfogásáig Trump határozott szándékot mutatott az amerikai hatalom érvényesítésére a nyugati féltekén, amire Theodore Roosevelt óta nem volt példa. Teddyhez hasonlóan
a Trump-adminisztráció is bejelentette a saját Monroe-doktrína kiegészítését, amely kimondja, az évekig tartó elhanyagolás után az Egyesült Államok most újra megerősíti hatalmát a féltekén, hogy biztosítsa a hozzáférést a kulcsfontosságú területekhez,
és hogy „megtagadja a féltekén kívüli versenytársaktól a lehetőséget, hogy erőket vagy más fenyegető képességeket helyezzenek el, vagy stratégiailag fontos eszközöket birtokoljanak vagy ellenőrizzenek a féltekén”.
Végül pedig ott van a közel-keleti biztonsági paradigma átalakítására irányuló törekvés. Az Irán ellen jelenleg folyó hadművelet ennek a törekvésnek a része.
Trump természeténél fogva háborúellenes, azonban az Egyesült Államok közel-keleti külpolitikájának következetes elve, hogy Irán nem rendelkezhet nukleáris fegyverrel. Ezért Trump sok szempontból csupán más eszközökkel folytatja ugyanezt a politikát.
Ezt eddig tárgyalásokon keresztül tette, és – amint azt a 2025 júniusában a nukleáris létesítmények ellen indított támadások is mutatták – korlátozott katonai erő alkalmazásával. Most, 2026 februárjában Trump ismét új támadásokat engedélyezett, amelyeket jelentős harci műveleteknek nevezett.
A közel-keleti biztonsági paradigma átalakításának egyik kulcsfontosságú eleme, hogy Izrael kevésbé függjön az amerikai pénzügyi és katonai támogatástól. 2025 és 2026 folyamán prominens amerikai és izraeli hangok egyértelművé tették, hogy a különleges kapcsolatnak inkább stratégiai partnerséggé kell átalakulnia, amelyben Izrael inkább régióbeli biztonsági partner lesz, mintsem elsősorban katonai finanszírozás kedvezményezettje. Ez azonban csak Izrael geopolitikai helyzetének megváltoztatásával lehetséges, amelynek eredményeként normalizálódnak a kapcsolatai arab szomszédjaival, és Irán semlegesítődik, így az amerikai támogatás kevésbé lesz szükséges és kritikus Izrael túlélése szempontjából. Ez azt jelenti, hogy az 1979-es iszlám forradalom óta fennálló iráni rezsimnek nemcsak nem szabad megengedni, hogy nukleáris fegyvert fejlesszen ki, hanem olyan mértékben meg kell gyengíteni, hogy többé ne jelentsen fenyegetést Izraelre, vagy vezetőit el kell távolítani – ezek évtizedek óta az amerikai–izraeli geostratégiai együttműködés központi céljai a Közel-Keleten.
Az Irán elleni katonai erő alkalmazása esetén azonban benne van a pakliban, hogy az úgynevezett missziókiterjesztéshez vezethet. Ez akkor fordul elő, amikor a katonai műveletek végrehajtása során fokozatosan megváltoznak a célok, ami – ahogy a 9/11 utáni háborúkban is történt – nem tervezett, hosszabb távú elkötelezettséghez vezetett.
Irán az Öböl menti államokban lévő amerikai katonai létesítmények, Izrael, és a Hormuzi-szorosi olajszállítmányok ellen rakétákkal és drónokkal indított támadásokkal nemcsak az infrastruktúrája ellen indított támadásokra reagált, hanem legfőbb vezetője, Ali Hamenei – aki egyben a síita iszlám vallási vezetője is – meggyilkolására is. Ezek a támadások következésképpen Irán elleni megtorlásokhoz vezetnek, amelyekre Irán további megtorlásokkal reagál. Ami a szorost illeti, Irán lezárta azt. Ez azért jelentős, mert a világ olajszállítmányainak 25 százaléka ezen a helyen megy keresztül, ez pedig komoly globális gazdasági következményekkel jár. Valószínű, hogy Trump, és esetleg más szereplők is, például Kína – amely olajtermelésének 60 százalékát a Hormuzi-szoroson keresztül szerzi be – be fognak avatkozni a szoros újbóli megnyitása érdekében.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!