Így lehet kiszabadulni az „üss vagy fuss” állapotból

Együtt gondolkodunk, együtt élünk, együtt vagyunk a párkapcsolatainkban. Vágyunk a szeretetre, az intimitásra, adunk és kapunk, viszonozzuk a másik érzelmeit. Megosztjuk egymással a jó és a rossz pillanatokat, támogatást, megerősítést kapunk és a legtöbb esetben úgy érezzük, meghallgatnak bennünket. Fontosak vagyunk a másiknak, értékesek és egyediek annak az embernek, aki a legközelebb áll hozzánk. Ideális esetben így érezzük magunkat párunk mellett. Mi történik azonban, ha nem biztonságosan kötődünk kapcsolatainkban?

A felnőttek esetében négy kötődési stílus létezik: biztonságos, szorongó, elutasító-elkerülő, félelemteli-elkerülő. Fotó: Pexels

Kötődéselmélet

Mint ahogyan írtunk már róla, felnőttkori kapcsolatainknál nem lehet figyelmen kívül hagyni kötődési stílusunkat, amely a gyermekkorból ered. Ezek a típusok nagy segítségünkre lehetnek, ha szeretnénk egészséges, érett, felnőtt kapcsolatokban élni, és azokban jól megélni a pillanatokat, napokat, éveket. 

A kötődéselméletet az 1960-as és 70-es években alkották meg, elsősorban a szülő-gyermek viszony kontextusában vizsgálva. Az 1980-as évek végén az elméletet a felnőttkori párkapcsolatokra is kiterjesztették. A felnőttek esetében négy kötődési típust azonosítottak:

• biztonságos
• szorongó
• elutasító-elkerülő
• félelemteli-elkerülő

A különféle kötődési stílusok megismerésével és azzal, hogy elgondolkodunk, ezek hogyan változnak a kapcsolatainkban, eljuthatunk oda, hogy idővel kiküszöbölhetjük, javíthatjuk a nem annyira jól működő mintázatokat a párkapcsolatunkban vagy a családunkban. 

Elhanyagolás gyermekkorban

Thais Gibson Kötődési problémák – megoldások című könyvében az elutasító-elkerülő kötődési stílusról úgy ír, annak a személynek, akinek ilyen a kötődési stílusa, valószínűleg erősen elhanyagoló gyermekkor áll a háttérben. 

Az elhanyagolás általában a szerző szerint már gyermekkorban (születéstől hároméves korig) elkezdődik, amely többnyire abban nyilvánul meg, hogy nem figyelnek a csecsemő sírására, egész egyszerűen ignorálják azt. A gyermek elutasítással találkozik, ezzel a szülők azt tanítják a neki, hogy érzelmei kifejezései hiábavalók. Ebben a korban az elutasítás a gyermek legkorábbi tudat alatti programját arra kondicionálja, hogy elutasításra számítson, amikor kifejezi az érzelmeit. Ezt a Translational Development Psychiatry harmadik kötete támasztja alá. 

Az elhagyatottságtól való félelem egyike az alapvető, velünk született biológiai félelmeknek, a csecsemő ezután az „üss vagy fuss!” állapotba kerül.

 Thais Gibson úgy fogalmaz: „Ez a gondolkodásmód aztán a gyermeket szinte állandó szimpatikus idegrendszeri dominanciába taszítja. Fiziológiai értelemben ez többek között azt jelenti, hogy a gyermek agyában extra kortizol – egy stresszhormon – szabadul fel.” A Harvard Egyetem kutatói toxikus (mérgező) stressznek nevezték ezt a gyermekkori, kortizolnak való kitettséget, ami akadályozza a kognitív fejlődést, károsodhat az agy fejlődése, felnőttkorban a stresszhelyzetekkel szemben túlérzékenység uralkodhat és hosszú távon érzelmi zavarokhoz vezethet. 

Az elutasító-elkerülő kötődés hároméves kor után is kialakulhat, az egyik szülő érzelmi elhanyagolásának, és a másik szülő által okozott érzelmi bevonódási traumának a kombinációja révén is, Thais Gibson szerint. Sebezhetőségének elrejtése érdekében ez a fajta kötődésű ember elhatárolódik a körülötte levőktől az eltárolt tudat alatti asszociációi miatt. 

Felnőttkorban úgy érzi, akkor irányíthatja a dolgokat, amikor egyedül van, ez nyugtatja meg.

 Egyedüllétre lesz szüksége a kapcsolataiban, hogy megnyugodjon. Az ismerős helyzetekben érzi magát biztonságban, így felnőtt korában azon igyekszik, hogy megteremtse azokat. 

Következetes érzelmi támogatással és a szabadság biztosításával elérhető a jól működő kapcsolat az elutasító-elkerülő kötődővel (Fotó: Pexels)

Megismerés és empátia

Kapcsolataikban a bizonytalanság és a tökéletlenség érzését tartják fent alapvető hiedelemrendszerük miatt. Úgy érzik, a sebezhetőség mindig fájdalmas és szinte soha nem érzik magukat biztonságban emberek közelében. Thais Gibson mindezek ellenére azt állítja, 

az elutasító-elkerülő kötődésű emberek csodálatos társak lehetnek akkor, amikor olyan embert választanak maguk mellé, aki hajlandó tanulni arról, mi rejtőzik emögött a kötődési forma mögött, és valójában képes megérteni működésüket. 

Egy elutasító-elkerülővel való egészséges kapcsolat következetes érzelmi támogatással, kellő személyes szabadsággal és közvetlen kommunikációval építhető ki. 

Egy biztonságosan kötődő partner képes arra, hogy kiterjessze a boldogságot és a kiszámíthatóságot elutasító-elkerülő partnerére. Érzelmi közelség esetén az elutasító-elkerülő partner hajlamos elhúzódni, ám, ha a partnere közvetlenül kommunikál, bátorítja és tiszteletben tartja igényeit, könnyebben tudnak kapcsolódni egymással. Amikor az elutasító-elkerülő azt élheti meg a kapcsolatában, hogy megnyílhat, mert a bizalom érezhető kettejük között, és a másik megérti hátterét és gyermekkorát, elnyomott érzéseit, valóban otthonra találhat.