Úgy alakult, ahogy előre sejtettük: az utolsó forduló, az Írország elleni hazai mérkőzés döntött a magyar válogatott sorsáról. Ezt a találkozót a selejtezősorozat egy állomasaként, de önmagában, a voltaképpen három fordulós pótselejtező „nulladik” állomásaként is értékelhetjük, hiszen igazi ki-ki meccs volt, a két csapat közül az egyik továbbjutott, a másik elbukott. Menjen vagy maradjon? Mi legyen Marco Rossival? A pótselejtezős ellenfelek latolgatása helyett nekünk sajnos ez a kérdés maradt.
A világbajnoki selejtezők rajtja előtt úgy bátorkodtam fogalmazni: Rossi már nem élhet meg a dicső múlt, a kétszeri Eb-szereplés, a Nemzetek Ligája-menetelés emlékéből. Az Európa-bajnoki kudarc és a Törökökország ellen elvesztett NL-osztályozó után a megítélése immár nem lehet érzelmi kérdés, csakis az eredmények minősítik majd a vb-selejtezők végén. Ezt most is tartom. A magyar válogatott lemaradt a pótselejtezőről, tehát nem teljesítette a kitűzött célt. A felelősséget ezért Marco Rossinak kell vállalnia. Sarkosabban, Rossi megbukott.
Milyen feltételnek kell megfelelnie a szövetségi kapitánynak?
Ennél nehezebb kérdés, a Magyar Labdarúgó-szövetség vajon jól dönt-e, ha felbontja az olasz maestro idén májusában egészen 2030-ig meghosszabbított szerződését. S ez nem csupán pénz kérdése.
A jelenben a szövetségi kapitánynak szakmai rátermettségén felül két feltételnek kell megfelelnie: fogadják el a légiósok, a sztárok és ismerje jól a hazai mezőnyt.
Az első feltételnek inkább a külföldi, utóbbinak inkább a magyar edzők felelnek meg. A kettőnek együtt nagyon kevesen. Leginkább mégis ama külföldiek, akik jártasak a magyar labdarúgásban. Rossi éppen azért, mert immár több mint hét éve van hivatalban, nagyon nehezen pótolható.
Marco Rossinak szinte nincs alternatívája
A kínálat innen nézve nagyon szűkös. Rossin kívül lényegében csak Robbie Keane jöhet számításba, de őt aligha engedné el a Ferencváros, sőt afelől is lehetnek kétségeink, vállalná-e a feladatot. És a magyarok? Bognár György, esetleg – de talán inkább néhány év múlva – Borbély Balázs. Nagyjából ennyi. Egy sztáredzővel persze el lehet hallgattatni az örök kritikusokat, de legyen bár az illető Pep Guardiola vagy José Mourinho, legalább fél év arra menne el, hogy a kiválasztott tájékozódjon a magyar futballról.
