Magyar Pétert láthatóan zavarba hozta Varga Judit minapi, egyszavas megszólalása, olyannyira, hogy egy több mint öt évvel ezelőtti interjú felidézésével próbálja bizonygatni, valójában nem bántalmazta volt feleségét. Az érvelés azonban több ponton is sántít, ráadásul Magyar Péter korábbi viselkedése és cselekedetei sem támasztják alá a saját állításait.

Varga Judit volt igazságügyi miniszter mindössze egy szóban reagált exférje, Magyar Péter karácsonyi interjújára, amelyben a Tisza Párt elnöke a nők iránti hálájáról és tiszteletéről beszélt.
Hányinger
– írta Varga Judit az interjút követően.
Varga Judit keresztbe tett Magyar Péternek
„Varga Judit keresztbe tett Péternek!” — mondta Deák Dánielnek a Tisza belső ügyeire rálátó forrása, akivel telefonon beszélt. Az informátor beszámolt arról is, hogy olyan rosszul áll a nők körében Magyar Péter, még a saját méréseik szerint is, hogy a baloldali Szily Nórával akartak ezen javítani.
Magyar Péter kiadta a Tisza online aktivistáinak, hogy a YouTube-on és a Facebookon, ahányszor csak tudják, indítsák el az interjút Szily Nórával, hogy ezzel növeljék a megtekintések számát, és
vissza tudjon vágni Varga Juditnak azzal, hogy csak ingyen reklámot csinált a megszólalásával.
A propaganda ellenére azonban Varga Judit megszólalása, miszerint hányingert kapott Magyar Péter interjújától, amiben a nők védelmezőjeként igyekezett beállítani magát, keresztbe tett Magyar Péternek. Ő ugyanis abban reménykedett, hogy a volt felesége majd hallgatni fog. Azt szerette volna, ha a közvélemény elfelejti, miként terrorizálta őt éveken keresztül, milyen megalázóan és erőszakosan bánt a gyermekeinek az édesanyjával, például amikor terhesen falhoz szorította.
Varga Judit megszólalása azonban ismét felelevenítette ezeket a jeleneteket, amelynek hatására egyszerűen nem tud javulni a nők körében Magyar Péter megítélése. Ez Deák szerint rossz hír Magyar Péter számára, hiszen az agresszív és erőszakos stílusa miatt – bármennyire is próbál a nyilvánosság előtt mesterségesen uralkodni ezen – a nők körében már eleve kifejezetten népszerűtlen.
Még a Tisza belső méréseiben is rosszul áll Magyar Péter a nők körében.
Vele szemben Orbán Viktort olyan családapának látják a nők, aki jól bánik a feleségével és a gyermekeivel. Ez sokaknak bulvárkérdésnek vagy magánügynek számít, azonban a női szavazók számára – akik egyben például édesanyák vagy nagymamák – igenis fontos, hogy az adott politikusról milyen képet alakítottak ki.
A bántalmazott feleség
A Tisza Párt elnöke Varga Judit egyszavas bejegyzésére reagálva egy 2020-as interjú szedett elő. A cikket, amelyben ő és Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter is megszólaltak, a Képmás magazin közölte.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!