A kiszivárgott információk szerint már kilencvenszázalékos a megállapodás a béketerv részleteiről az amerikai és az ukrán fél között – nyilatkozta az Origónak Deák Dániel politológus, a XXI. Század Intézet vezető elemzője. Donald Trump amerikai elnök már korábban világossá tette, hogy csak akkor hajlandó találkozni Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel, ha a legfontosabb részletkérdéseket már megvitatták – magyarázta.

Különösen a gazdasági, illetve a területi kérdések azok, amelyek még nyitottak, a zaporizzsjai erőmű, illetve Donyeck területi hovatartozása, ezek a kérdések azok, amelyek meghatározóak lesznek most itt az elnöki szintű tárgyalás során
– mondta el a szakértő.
Bár az ukrán delegáció továbbra is elutasítja a területi engedményeket, Trump minden erejét beveti, hogy kompromisszumra kényszerítse az ukrán elnököt – hangsúlyozta.
Az ukránok egyúttal pénzügyi támogatást is kérnek az amerikaiaktól, például az ország újjáépítésére, annak ellenére, hogy Trump már nyilvánvalóvá tette, hogy nem hajlandó tovább finanszírozni ezt a háborút.
A realitás az, hogy Ukrajna mozgástere folyamatosan szűkül.
Látszik, hogy minél tovább húzódnak ezek a tárgyalások, annál rosszabb feltételekkel tud ebből a háborúból kiszállni Ukrajna
– fogalmazott Deák Dániel.
Három és fél évvel ezelőtt sokkal kedvezőbb feltételekkel köthettek volna békét az oroszokkal, de akkor a nyugat-európai országok és a Biden-adminisztráció nyomására ettől elzárkóztak. Mostanra azonban az amerikai elnök szerint is elfogytak a lapok Zelenszkij kezéből – emlékeztetett.
Ezért is szorgalmazza Donald Trump, hogy mihamarabb szülessen egy olyan kompromisszumos megoldás, ami mind az orosz, mind az ukrán fél számára elfogadható
– szögezte le.
Zelenszkij számára azonban az is kritikus pont, hogy ha véget ér a háború, akkor választást kell tartani, amit egyáltalán nem biztos, hogy megnyerne, így egy békemegállapodás aláírásával azt is aláírja, hogy záros határidőn belül véget érhet az elnöksége.
Tehát vannak ilyen politikai szempontok is akkor, amikor azt látjuk, hogy Zelenszkij próbálja elhúzni ezt a folyamatot
– mutatott rá Deák Dániel.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!