Mindez tehát azt jelenti, hogy Csipes Ferenc folytathatja a munkáját a lánya, Csipes Tamara és Gazsó Dorka edzőjeként, továbbá – noha a közlemény erre nem tér ki – valószínűleg ő felel a négyes felkészítéséért.
A szövetség az ügyet ezzel lezártnak tekinti: „A döntés alapján az ügyet lezártnak tekintjük, a továbbiakban nem kívánunk nyilatkozni. Egyúttal tisztelettel kérjük a sajtó képviselőit, hogy a közelgő sorsdöntő válogatóra, a hazai rendezésű Európa-bajnokságra és az olimpiára való tekintettel, a zavartalan felkészülés végett, ne keressék ez ügyben az érintetteket.”
Az ügynek több tanulsága is van
Tanulságképpen néhány megjegyzést hozzáfűzhetünk a közleményhez és az esethez.
- Az MKKSZ elhamarkodottan, az eset körülményeinek kivizsgálása nélkül függesztette fel Csipes Ferencet.
- A bántalmazás/molesztálás nem lehetett annyira drámai, miként arra a Facebook-posztjában Kozák Danuta utalt, hiszen súlyos, testi megaláztatást aligha lehet egy közvetett bocsánatkéréssel jóvátenni.
- A közleményből kiderül, hogy Csipes Ferenc nemcsak Kozák Danutát, hanem annak férjét is megsértette, miként korábban megírtuk, verbálisan.
- Csipes Ferenc személy szerint önmagát ezek szerint nem tekinti vétkesnek, mert nem ő kért bocsánatot, hanem helyette a Budapesti Honvéd.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!