Tízéves a déli magyar határzár

Tíz esztendő nagy idő egy ember életében. Ám a történelem sodrában alig egy pillanat. Mindig csak utólag derül ki, hogy egy ország, egy nemzet életében melyek voltak a sorsfordító évek. Így voltak ezzel őseink is, több mint ezer esztendő során. Csak tették a dolgukat, amit adott pillanatban a legjobbnak gondoltak. Vagy éppenséggel a legkisebb rossznak. Ebben a sokszor már szinte hihetetlenül felgyorsult világunkban mi is így vagyunk. Már annyi minden esett meg velünk az elmúlt években, hogy alig gondolunk arra, tíz évvel ezelőtt mi is történt.

2015 nyarán Orbán Viktor miniszterelnök történelmi döntést hozott, amikor kormánya élén bejelentette, hogy hazánk déli határánál kerítést épít. Akkoriban már százezrével özönlötték el az illegális bevándorlók Európát, amelynek egyik fő útvonala éppen Magyarországon keresztül vezetett.

Újra a hadak útján találtuk magunkat. Hiszen az inváziós tömeg elsöprő többsége fiatal férfi volt, akik háborús övezetekből keltek útra. Az, hogy minek a hatására, kinek az utasítására, kiknek a finanszírozásával indultak éppen akkor, máig rejtély. Sajnos.

Egy évtizede már gőzerővel folyt a kerítés építése a szerb–magyar határon. Ami aztán augusztus végére döntő részben el is készült. Majd szeptember közepén lezajlott a röszkei csata az utoljára lezárt határátkelőnél. Abban az időben is kapott hideget-meleget a magyar kormány a balliberális politikusoktól, médiájuktól. Hiszen tíz évvel ezelőtt sikeresen elhitették az európai emberekkel, hogy a migráció valójában az ő érdeküket szolgálja.

Emlékezzünk: akkor még virággal várták a németek, osztrákok a vonatoknál a migránsokat. Semmi sem számított, csak jöjjenek minél többen. Hiszen majd ezek a férfiak megoldják a munkaerőhiányt, elvégzik a finnyás nyugatiaknak már derogáló fizikai munkákat. A gyéren érkező asszonyaik pedig majd ápolják az elöregedő társadalom egyre gyarapodó tömegét. Ez volt a rózsaszín álom, amiről mára kiderült, hogy egyszerű hazugság volt. Egy jól kitalált, ördögi logikával felépített és végrehajtott invázió áldozata lett Nyugat-Európa.

Utólag már könnyű okosnak lenni, előre sokkal nehezebb. Nekünk sikerült. A magyar kormány egyedüliként merte kimondani, hogy ez egy őrült terv, és mi nem akarunk ennek a kollektív öngyilkossági kísérletnek a részesei lenni. A magyar társadalom elsöprő többsége felsorakozott a kormány mögé, ezzel megerősítve a döntést.

Tíz évvel ezelőtt aztán Párizsba az ősszel együtt beszökött az iszlám terror is.

Összehangolt támadás érte a fény városát. Majd jött Brüsszel, aztán sorban az egyéni támadások késsel, baltával, autóval. Szinte menetrendszerűen. Aztán ezt is megszokták az emberek. Politikusaik elmagyarázták, hogy a nagyvárosi élet velejárója a terrorizmus is. A tíz évvel ezelőtt megépült határzár ettől is megvédett bennünket. De leginkább attól, ami azóta zajlik Nyugaton.

És amire csak mostanában kezdenek ráébredni az emberek. Mert nem a terrorizmus az egyetlen fenyegetése ennek a balliberális migrációs politikának. Sőt talán nem is a legnagyobb veszély. Mára kiderült, hogy az iszlamista népesség beáramlásával megindult a vallás- és kultúraváltás is. A nyugati nagyvárosokban gyakran már több a bevándorló hátterű gyerek az iskolákban, mint a befogadó nemzetből származó. Németországban van olyan város, ahol az iskolákban csak halal tanúsítványú ételt adnak a menzán. Berlinben ez ma még „csak” választható opció. A német Nevelési és Oktatási Szövetség az iszlám vallásoktatás bevezetését követeli.

De megjelent Nyugaton a többnejűség, sőt a gyereklányokkal kötött házasság is. Közben a keresztény családmodell is támadás alá került.

Környezetvédőnek hazudott ultraliberális zöldek arról értekeznek, hogy az európaiak ne vállaljanak gyereket, mert az veszélyezteti a bolygónkat. Bezzeg az iszlám hátterű családban született gyerekek nem. Aztán az is kiderült, hogy a gazdag Nyugat szociális ellátórendszerét a migrációs hátterűek terhelik meg a legjobban. Egyes országokban már többet költenek rájuk, mint a saját nyugdíjasaikra. A német egyetemeken iszlám diákszervezetek – mert már ilyenek is vannak! – azt kezdeményezték, hogy az előadásokon külön ültessék a nőket és férfiakat. Az önfeladás, a behódolás az új hódítókkal szemben folyamatos napjainkban is.

Sok év kellett ahhoz, hogy a nyugati polgárok jelentős része felébredjen. Vannak, akik paradox módon a menekülést választanák. Egy friss felmérés szerint a németek fele szívesen költözne külföldre, aminek fő oka a tömeges migráció és a gazdasági válság. Egyre többen szeretnék egész egyszerűen visszakapni a régi, békés életüket, ezért a migrációellenes pártokra szavaznak. Azokra, amelyeket a nyugati balliberális világ szélsőségesnek bélyegez, és igyekszik antidemokratikus eszközökkel kiszorítani a hatalom közeléből. Miközben Brüsszel folytatja az eszement bevándorlási politikáját. Ami ellen tíz év után is harcol a magyar kormány. A kerítés pedig szilárdan áll. Mi úgy élhetünk a saját hazánkban, ahogy szeretnénk.

Ma is azt hazudják nekünk, hogy az illegális bevándorlással szemben nem lehet fellépni. Szerencsére Donald Trump most mutatja meg, hogy a több mint háromezer kilométeres mexikói határt is le lehet zárni, sikeresen lehet védekezni az illegális migráció ellen. Ez nekünk is erőt, bátorítást adhat a következő évtizedre.

A szerző a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet igazgatója