A célok ereje – új év, új tervek

Csak egy papír vagy képernyő és némi idő szükséges, hogy megfogalmazzuk a céljainkat.

2025. 12. 31. 18:16

Közhely, hogy szilveszterkor, de legkésőbb az új év első heteiben ígéreteket, fogadalmakat teszünk magunknak, esetleg valaki másnak is, hogy mit fogunk megváltoztatni, elérni, milyen irányba akarunk haladni és fejlődni. Mert az új esztendő olyannak tűnik, mint egy tiszta lap, a tabula rasa, amire bármit felírhatunk, van rá tér és lehetőség. Az űj kezdet ígérete. De ahogy telnek a hetek, egyre jobban feledésbe merül ez az egész, a szavak kitörlődnek, mintha láthatatlan tintával lettek volna felfirkantva egy bárányfelhőre. Elfújja a szél. De vannak – igaz, kevesen –, akik megcsinálják, elérik és győztesnek érzik magukat.

A statisztikák szerint ez a populáció 3-5 százaléka. Nagy kérdés, hogy miért ők, és a többi 95 százalék miért nem. Sőt, a kutatások azt jelzik, hogy ez az arány nagyjából igaz mindenhol és minden időben. Igaz a magasan iskolázottakra és az írástudatlanokra is.

Így még izgalmasabb a kérdés, hogy hol tűnnek el a vágyak, hova, melyik sarokba rejtjük el az álmainkat? És mi kellene ahhoz, hogy megvalósuljanak? Mit tud az az 5 százalék? Mert tudnak valamit, amit a többiek is tudhatnának. Az is kiderült, hogy ez a titokzatos „valami”, ami kihozza belőlük a legjobbat, ami miatt mozgósítjuk a képességeinket, az a célokkal van összefüggésben.

Ha van célunk:

– megszerezzük a szükséges tudást, ha az kell hozzá;

– kifejlesztjük a megfelelő képességeket, ha az kell hozzá;

– megtaláljuk a megfelelő eszközöket, módszereket, ha az kell hozzá;

– megteszünk bármit, ami kell hozzá.

Ha van célunk. Hihetetlennek tűnik a koncepció, mármint hogy csak ennyi lenne a titok? Engem is nagyon izgatott a lehetőség, alig-alig bíztam benne, de eldöntöttem, hogy kipróbálom. Elkezdtem leírni a céljaimat. Kétkedtem, de reménykedtem. Csak néhány olyan pillanatot tudok az életemből felsorolni, ami biztos, hogy megváltoztatott mindent. Amikor elkezdtem komolyan foglalkozni a céljaimmal, az egy ilyen pillanat volt. Megváltozott az életem.

Az első kérdés, az, hogy mit kell tennem, hogyan fogjak hozzá? Egy nagyon egyszerű módszert javasolok, amit több mint húsz éve beépítettem az életembe és folyamatosan használom. Az első lépés, hogy meg kell fogalmaznom a céljaimat.

Ehhez szükség van egy darab papírra, tollra vagy monitorra, és le kell írni a célokat, mert ha nem írom le őket, akkor elmosódnak és még könnyebben túllépek rajtuk.

Húzzunk egy vonalat: ami eddig történt, az a múlt, azon már nem tudok változtatni. A mai nap a hátralévő életünk első napja. Csinálhatjuk, amit eddig tettünk, de tehetünk bármi mást is. Rajtunk áll. Kezdhetjük a céljaink megvizsgálásával, a kérdés, hogy a hátralévő életemben

– mit akarok kapni?

– mit akarok adni?

– milyen emberré szeretnék válni?

Néha érdemes megfogalmazni a saját válaszainkat ezekre a komoly kérdésekre. Nézzük meg közelebbről ezt a három kérdést:

1. Mit akarok kapni?

Ezek személyes és családi célok. Beletartoznak a saját és családi szükségleteim, az életminőségem, a stílusom. Mindenkinek vannak vágyai, álmai, otthonteremtés, gépkocsi, utazás, nyaralás, gyerekeknek jó iskola, nézni a teraszon a leandereket és sok időt tölteni egymással. Idővel ezeknek az álmoknak egy része hihetetlennek tűnik, elmosódnak és alkalmazkodunk a realitásokhoz. A vágyaink és a lehetőségeink általában nincsenek összhangban, ez pedig feszültséget okoz. A feszültség csökkentésének két módja van, az egyik az, hogy lefaragjuk az álmainkat, addig csökkentjük őket, míg összhangba kerülnek a lehetőségeinkkel. A másik út az, hogy megtartjuk őket és növeljük a lehetőségeinket. Nem mondunk le automatikusan az álmainkról, hanem megkeressük az oda vezető utat. Ehhez az első lépés, hogy készítek egy leltárt a céljaimról. A fenti három kérdésre (kezdésként) érdemes tíz-tíz célt megfogalmazni. Nem kell ehhez nagy készültség, dehogy! Csak leírni bármit, ami eszünkbe jut célként, bármilyen botorság vagy hihetetlen lenne, hadd tolakodjon elénk az elrejtett emlékeinkből. Itt TILOS szelektálni, elutasítani egy legyintéssel, válogatni a valószínűség szempontjából! Ebben a szakaszban csak kiírom magamból, és ha befelé figyelek, máris jön egy kis izgalomérzés, már amiatt is, hogy foglalkozom magammal és az életemmel.

2. Mit akarok adni?

Ezek a foglalkozási és a karriercélok, az első leltár után ez már egyszerűbb lesz, itt is jöhetnek a pici és a nagy célok egyaránt. Életünk jelentős részét töltjük a munkával, de kérdés, hogy mit szeretnék igazán dolgozni, miben érezném önazonosnak magam. Lehet, hogy most egy monitor tölti be az életet napi nyolc órában, de valójában mindig is csokibonbonok és csodafinom torták készítése volt a serdülőkori álom. Egy nagy cég vezetője egyszer elmesélte nekem, hogy ő valójában egy tanyára vágyik, hogy megmetssze a fákat tavasszal, és a maga termesztette paradicsomot egye. Dél-Afrikában megismertem egy üzletembert, aki a legnagyobb telekommunikációs cég vezetője volt, de egyszer vett magának egy farmot, ahol oroszlánokat mentett, és felnevelve átadta más rezervátumoknak, ahol a nagyvadak már kihaltak. Azt mondta, hogy e döntése után kezdte újra szeretni az életét. Mi döntjük el, hogy számunkra mi a siker, ezt nem bízhatjuk másra. Annak az eldöntéséhez, hogy egy foglalkozás mennyire felel meg számunkra, három kérdésre mindenképpen meg kell találnunk a választ:

– mit várnak el tőlünk?

– mennyire hasznos ez a munka magunk és más számára?

– mennyire szeretjük csinálni?

Egy foglalkozás akkor felel meg leginkább nekünk, ha az elvárás nem idegen tőlünk, ha hasznosnak tekintjük és szeretjük csinálni is.

3. Milyen ember szeretnék lenni?

Önfejlesztő célok. Leggyakrabban nem is annak van a legnagyobb jelentősége, hogy mi az, amink van, vagy mit csinálunk éppen, hanem hogy milyenek vagyunk vagy milyennek képzeljük magunkat. Az, hogy elégedettek vagyunk-e a saját életünkkel, leginkább attól függ, hogy elégedettek vagyunk-e a saját személyünkkel, vagy elégedetlenek? A változás soha nem könnyű, de nagyon izgalmas. Egy számomra nagyon fontos ember ezt úgy fogalmazta meg, hogy

Nem az vagyok, akinek látszom, hanem az, akivé válni fogok.

Megjegyzem, mindenképpen tegyünk különbséget a között, hogy valaki más akarja kicsikarni tőlünk, belőlünk a változást, vagy mi saját magunk vagyunk készen erre. Ha külső az elvárás, és én még nem értem oda, még nem az én célom (hanem az övé, hogy megváltoztasson), akkor ennek a célnak nem vagy csak rövid ideig lesz motiváló energiája számomra. Néhány évvel ezelőtt meg kellett fogalmaznom egy méltatást. Sokáig töprengtem azon, hogy vajon az az ember azt szeretné-e hallani magáról, amit én mondani fogok. Ezt a kérdést érdemes feltenni magunknak, hogy mi a célunk önmagunkkal mint emberrel? Mit szeretnénk hallani egy méltatásban?