Már amennyiben Nyugat-Európában értik még a karácsony üzenetét. Vezető politikusaik aligha, legalábbis ezt üzenik az intézkedéseik. Nézzünk néhány példát Németországból!
A weimari karácsonyi vásárban késsel fenyegetőzött egy marokkói migráns. A rendőrök lefegyverezték, majd letartóztatták. Ám pár nappal később szabadon engedték, mert az ügyészség szerint nem volt elég alap a további fogvatartásához. Nemrég egy afgán migráns hat késszúrással támadott meg egy tanárnőt, majd elmenekült.
A bíróság szerint ezzel visszalépett a gyilkossági szándékától, és csak súlyos testi sértésért állítják bíróság elé. Az egyik adventi vásáron német gyerekkórusba fojtották a szót iszlamisták, Allah akbar!-t kiáltozva. Az ügynek semmilyen következménye nem lett. Ahogy annak sem, amikor német rendőrök arcába üvöltötték, hogy ez már az ő földjük, fölöttük semmilyen jogkörük sincs. És tényleg, a rendőrök szótlanul tűrték a megaláztatást.
Mit mutatnak ezek a kiragadott példák? Egyrészt az állam erőszakszerveinek, igazságszolgáltatásának a teljes elbizonytalanodását.
Félnek fellépni a nyilvánvaló jogsértésekkel szemben, nem tudnak érvényt szerezni a törvény erejének. Ahogy félnek a migránsbandák bosszújától, a balliberális jogvédő szervezetek támadásaitól is. Mert az állam nem védi meg őket, sőt szélsőségesnek, idegengyűlölőnek, rasszistának kiáltják ki a rendőröket, ha intézkedni mernek.
Itt tart napjainkban Németország. De jottányival sem jobb a helyzet a franciáknál, svédeknél, spanyoloknál, olaszoknál. Legutóbb Brüsszelben állítottak muszlimkompatibilis arctalan betlehemet, a civilizációs önfeladás szomorú példájaként. Ebben a kollektív őrületben akarják jövőre Brüsszelből elárasztani térségünket migránsok tíz- és százezreivel. És ha mindez még nem lenne elég, háborúzni akarnak az oroszokkal. Jöjjön a sorkatonaság, erőszakkal sorozzuk be fiataljainkat! Ha pedig ez is kevés, akkor zárjuk be az atomerőműveket, ne fűtsünk gázzal, ne járjunk autóval. Mert még mindig nem elég sötétzöld Európa.



























