Németh Tamás: A szégyentől meg kellene szabadulni, de az egy eszköz, amire inni lehet, ami újabb szégyent generál

Alkoholfogyasztás szempontjából minden évben a szilveszter számít a legkritikusabb napnak. Az ünnepi időszak hatalmas nyomást helyez a felépülésben lévőkre és azokra is, akik még nem tudtak szembenézni függőségükkel. Németh Tamás addiktológiai coach-jelölt, drogterápiás szakember, színház-terapeuta, a Kitaposott Ösvény Online Felépülési Programok alapítója, felépülő függő válaszolt a témában a Magyar Nemzet kérdéseire.

Németh Tamás szenvedélybeteg segítő, addiktológiai szakember. Fotó: Csudai Sándor

– Leginkább társadalmi okai vannak annak, hogy a szilveszter ennyire veszélyes bizonyos emberek szempontjából. Mintha lenne egy ki nem mondott kényszer, hogy el kell búcsúztatni a mögöttünk lévő évet, illetve tudni kell reménykedni a következő évben, hogy az jót hoz. Magánemberként és nem ivóként magamon azt tapasztalom, mintha ez évről évre nehezebb lenne nekem – mondja a szakember, aki tizenhat éve dolgozik függőkkel, és segíti őket az absztinencia elérésében, illetve egy minőségi élet kialakításában. Hozzáteszi: – Az év vége amúgy is stresszes, sokaknak az ünnepek is annak számítanak, közeleg sok dolog lezárása. Nagy volt a hajtás, mindenki az év végi „jutalomnapokat” várja, amikor levezetheti a korábbi feszültséget. Úgy gondolják, ebben nagy segítség az alkohol. 

Az addiktológiai szakember arról számol be, hogy akinek nem kellett még szembenéznie azzal, hogy átlépett egy határt, aki még nem lépett a felépülés útjára, annak sokszor nehéz, mert nincs mintája, rituáléja, normája, csak az, hogy ilyenkor össze kell ülni, ami sokszor fékevesztett ivászatba torkollik. 

A szokás átveszi az irányítást

A fogadalmakkal kapcsolatban Németh Tamás rávilágított, a szilveszter valamiféle képzeletbeli választóvonalnak számít. – Három napja tartottunk évzáró csoportot, ahol előjött azoktól, akik most már egy éve nem isznak, tehát tavaly még ittak, hogy a leállás szinte mindannyiuknál rendszeres, sikertelen fogadalomnak számított az elmúlt sok évben. Többen elmesélték, hogy megfogadták, a következő évben kevesebbet fognak fogyasztani, ami azt jelenti, a probléma belátását az év végi összegzés segíti, előhívja. Az más kérdés, hogy utána jó pár sikertelen vagy kudarcos év következett, tehát nem feltétlenül jelentkezett ez még tettekben, de a belegondolás, meg annak a felismerése, hogy idén többet fogyasztottam, mint amiről azt gondolom, hogy normális, megjelent. Az ellátórendszerekben van egy kis lelassulás januárban, tehát nehezebb bekerülni, 5-én vesszük fel a munkát. Németh Tamás úgy fogalmazott, egy függőnél, amikor jön egy ilyen impulzus, hogy abbahagyná, mondjuk 31-én éjfélkor, ami lehet, hogy valós motiváció is lehetne, ha nem egyből történik, akkor szépen elpárolog a szándék.

– Elsején nem fog tudni ezzel semmit kezdeni, segélyhívókon kívül nem nagyon van olyan szervezet, ami rendelkezésre áll. 

A függőknél egy idő után maga a szokás egyszerűen átveszi az irányítást és automatizmusként működik.

Automatikus reakció lesz az életnek a különböző dolgaira, és már nem az történik, hogy összetöröm az autómat, és akkor azt mondom, hogy most inni akarok, hanem összetöröm az autómat, ez alapvetően stresszhatásként jelentkezik nálam vagy bennem, és aztán én erre automatikusan úgy fogok reagálni, hogy iszom. 

Örömre, bánatra

A szakértő szerint az örömnél is ugyanez történik, az alkoholisták a kezeletlen érzéseikre használják az alkoholt. – Amikor a függők hozzánk kerülnek, nem nagyon tudják meghatározni, milyen érzéseik vannak. Inkább gondolatokat szoktak tudni megosztani, de azt is nehezen. Amikor valakivel elkezdek dolgozni, akkor eleinte kódfejtőként működöm. Próbálom megfejteni, mit szeretne üzenni, de azt mindig valami kérdésben. Például „Arra gondol, hogy…? Azt szeretné mondani, hogy…? Azt érzi, hogy…?” – ilyen apró pontosításokkal próbálok támpontokat adni. Ez a tanulási folyamatnak az eleje, nem ez a legnagyobb haszon, hogy én gondolkodom helyette, hanem az, amikor ő elkezd azon dolgozni, minél pontosabban tudja elsősorban önmagának, aztán meg kifelé is megfogalmazni azt, ami benne van – mondta el az addiktológiai szakember. 

Az alkoholizmus szégyenköre

Németh Tamás meggyőződése, hogy mindenféle kémiai szerhasználat alapvetően eltávolít saját magunktól. Az érzéseink is hozzánk tartoznak, tehát az érzéseinktől is. A szakember szerint akkor kezdődik a gyógyulás, amikor a kliens elkezd gondolkodni azon, hogy bizonyos helyzetek hogyan hatnak rá, milyen érzéseket váltanak ki belőle, akkor ott elkezd az önmagával való kapcsolat újraalakulni. 

– Onnantól kezdve, hogy én elkezdek gondolkodni magamon, elkezdem megérteni önmagamat, bekapcsol az, hogy újra értékes kezdek lenni. Az alkoholizmusnak van egy szégyenköre, amit már Antoine de Saint-Exupéry is leírt A kis hercegben.  

     – Hát te mit csinálsz itt?  – kérdezte tőle.
     – Iszom  – felelte gyászos képpel az iszákos.
     – Miért iszol?  – kérdezte a kis herceg.
      – Hogy felejtsek  – felelte az iszákos.
      – Mit?  – tudakolta a kis herceg, mert máris megsajnálta.
      – Azt, hogy szégyellem magam  – felelte az iszákos és lehajtotta a fejét.
     A kis herceg szeretett volna segíteni rajta.
      – Miért szégyelled magad?  – kérdezte.
      – Mert iszom  – vágta el a további beszélgetést az iszákos, és mélységes hallgatásba süllyedt.
     A kis herceg meghökkenve szedelőzködött.
     „Bizony, bizony  – gondolta út közben  –, a fölnőttek rettentően furcsák.”

A szakember úgy fogalmazott: – A szégyen folyamatosan visszatér. A szégyentől meg kellene szabadulni, csak az egy eszköz, amire általában isznak, így az újabb és újabb szégyent generál. Jó segítő kapcsolatban az egyik fontos tapasztalat az, hogy van valaki, aki előtt nem kell szégyellnem magamat. 

Ezek az elfogadó hatvan percek kis oázisok, ahova be lehet térni, meg lehet tapasztalni, egy személy már biztosan van, aki előtt nem kell szégyellnem magam. Valójában ott már két ember van, merthogy saját magam előtt sem kell szégyellnem magamat. Ez már gyógyulás.

 

Bizalomépítés a konzultációban

Németh Tamás arról is beszélt, ezt a támogató időszakot, amikor próbál kódfejtőként működni, a bizalomépítésre használja. – Ilyenkor az ügyfelem pontosan azt érezheti, van valaki, aki azon próbálkozik, hogy megértse őt. Bizalmat építek és nem utasításokat adok, mert az távolít. Az a dolgom, hogy minél jobb kérdéseket tegyek fel, olyan kérdéseket, amiket valószínűleg ő már feltett magának. Másként fogalmazta meg, esetleg nem vitte végig, nem válaszolta meg, hanem elhessegette, ám ebben a helyzetben annak a kimondásához nagyobb erő kell, mint amikor a fejében megjelenik egy kérdés és azt gondolja, ezzel most nem tudok foglalkozni, ez most túl ijesztő, ez most megbénít, gyorsan elterelem a gondolatomat.

A motiváció felébresztése

A kérdésre, hogy akik gondban vannak, legtöbbször maguktól mennek-e segítséget kérni, vagy azért kötnek ki a szakembernél, mert ultimátumot kaptak a családtagjuktól, Németh Tamás azt mondta, különbözőek a statisztikák. Más a szakember bentlakásos kezelésben megélt tapasztalata, mások az arányok az online felépülő programban és mások egyéni konzultáció során. – Alapvetően a legtöbb kezelésbe kerülőnél a külső nyomás az erősebb. A kezelőhelynek elvileg a dolga is a motiváció felébresztése. Amikor ellátórendszerben dolgoztam, egy kezemen meg tudtam számolni, kik voltak azok, akik már a felvételinél motiváltak voltak. 

Aki a kezelőhelyen kap jó segítséget, ott ébred fel. Amikor egyéniben jönnek hozzám, akkor nekem kell motiválóan hatni rájuk

 – magyarázta a szakember, majd megemlítette a KSH idetartozó statisztikáit, melyekből sok esetben az látható, az absztinencia iránti igény összefügg az iskolázottsággal. Akik nem használnak például internetet, nem tudnak tájékozódni, sokszor információ hiányában el sem jutnak a kezelőhelyekre. – Amennyiben valaki egy zárt kistelepülésen él, ahol a felmenőinek nagy része alkoholizmusban halt meg, nem feltétlenül következik az, neki nem ez lesz a végállomás, hanem hogy ez az életnek a rendje. A nagyapja is így ment el, apja is, ő is így fog – tette hozzá az addiktológiai szakember. 

Amikor a hozzátartozó kér segítséget

Rengetegen mennek szakemberhez úgy, hogy a fiuknak segítségre van szüksége, az apjuk tönkreteszi a családot az ivással, a barátjuk, férjük menthetetlen, mit csináljanak. A hozzátartozó mindenképp azt szeretné, hogy a családtagja járjon kezelésre, konzultációra, vagy menjen terápiára, rehabilitációra, ám ezt valószínűleg csak maga a hozzátartozó szeretné. – Ilyenkor nem utasítom el azt, aki megkeres, nem hagyom magára a problémájával, de viszonylag gyorsan tisztázzuk, neki lehet vágya, hogy a családtagja józanodjon ki, de az nem lehet a célja. Nekem az én céljaim megvalósíthatóak, ami erősen hozzám, az én képességeimhez, tudásomhoz, erőmhöz kötődnek, és a másik ember szerhasználati zavarának a megállítása nem tud cél lenni. Ilyenkor a támogatás arra irányul, hogy ha már így van ez a kialakult helyzet, akkor ő ebben hogyan tud gyógyulni. Miként tudja elfogadni az elfogadhatatlant. Ilyenkor a hozzátartozó változásával sokszor maga a függő is másként tud viselkedni és átértékelni a saját helyzetét. 

Németh Tamás arról is beszélt lapunknak, miközben az év végi statisztikákat készítette, nézegette a programjukban megfordult függők életkorát. Erre utalva mondta el, a leállás attól is függ, hogy a hozzátartozónak a családtagja milyen életszakaszban, életkorban van. – Amikor fiatal ember édesanyja keres meg, szoktam jelezni, ez nem egy kéthetes történet lesz. Amikor a függő idősebb, megjelennek a problémabelátásra utaló jelek, mondatok, elkezdődnek azok a korszakok, hogy megpróbál két-három napot nem inni, nem használni, ami ha nem sikerül, családi feszültséget generál. Itt szoktam jelezni, hogy legalább azt a két-három napot ismerjék el neki. Annyi már sikerült. Az már annak a jele, hogy valaki megpróbál változtatni az alkoholfogyasztási szokásán. Nem annak a jele, hogy ő nem akar változni. 

A függőség nem akaratgyengeség, hanem betegség 

– erősítette meg a szakember. 

Az absztinenciával kapcsolatban az addiktológiai szakember kifejtette: – Erős absztinenciaelköteleződésem van, volt időszak, amikor csak az azonnali absztinenciában hittem mindenki számára. Most azt mondom, annyira különbözőek vagyunk különböző történetekkel, személyiségekkel, meg kell adni a lehetőségét annak, vannak egyéni utak, mindenkinél más és más az az idő, amíg végleg le tudja tenni a poharat.