Képzelt forgatókönyvvázlat: csendes vasárnap reggel Párizsban a Szajna partján. Forgalom alig, még szinte alszik a város. A Louvre oldalához leparkol egy költöztetéshez használt, létrás emelőkocsi. Két sárga mellényes férfi komótosan megindul a mozgókosaras liften. Senki sem figyel rájuk. A filmes kamera a múzeum ablakait, falát pásztázza. Biztonsági kamera sehol. Most a két férfi símaszkot húz a fejére, és mellényük alól elővesznek egy akkumulátoros sarokcsiszolót. A kamera megmutatja a márkanevet, a gyártó szponzorálja a filmet. A két férfi felér a második emeletre. A flexszel kivágják az ablakot és belépnek a hatvan méter hosszú terembe.
Két perc telt el. Ezt követően szintén a flexszel kivágják a „fokozott biztonságú” felirattal ellátott vitrint, és kiemelik a császári ékszereket. Mindezt a látogatók tétova tekintete kíséri. A riasztó megszólal. Az öt biztonsági alkalmazott a belső utasításnak megfelelően megkezdi a vendégek kimenekítését. A két rabló pedig a sarokcsiszolókkal mint valami fénykarddal fenyegeti a közelükben lévőket. Újabb reklámfelvétel a gyártó kérésére. Hét perc telt el. Ezután a két tettes kimászik az ablakon, és az emelőkocsin lassan leereszkedik a földre. Ott két társuk várja őket. Robogón vagy elektromos rolleren – ez majd a szponzoroktól függ – elmenekülnek mind a négyen. Eltűnnek a párizsi forgalomban. A támadás kezdete óta tíz perc telt el.
Ez a történet valóban lehetne egy olyan francia akciófilm alapsztorija, amivel meg lehetett volna találni Alain Delont vagy Jean-Paul Belmondót. De talán Jean Reno se mondana nemet, elvégre ő Leon, a profi. Csak az a baj, hogy ez nem az én fantáziám szüleménye, hanem maga a való élet 2025 Franciaországában.
Ahol 2019-ben úgy égett le a Notre-Dame-székesegyház tetőszerkezete, hogy azóta sem találták meg az elkövetőket. Igaz, nem is nagyon keresték. A tűzeset után három nappal hivatalosan bejelentették, hogy rövidzárlat történt. Bár a nyomozókat nem engedték be a főtemplomba, úgymond biztonsági okokból.
Macron elnök és belügyminisztere megígérték, hogy rövidesen kézre kerítik a rablókat. Azóta már két hét telt el. Két gyanúsítottat vettek őrizetbe, de a zsákmány még nincs meg. A császári Franciaország koronaékszereinek becsült értéke közel százmillió euró. De itt nem a pénzbeli érték az elsődleges, hanem a történelmi. A napóleoni korszakra ma is szeretnek úgy emlékezni a franciák, mint dicsőségük fényes lapjaira. Igaz, hogy a köztársaságpártiak számára már nem ilyen egyértelmű a helyzet. Ám itt most nem ez a legfontosabb kérdés. Hanem az, hogy milyen állapotban van az a nemzet, az az állam, amelyiktől néhány perc leforgása alatt el lehet rabolni, szinte eszközök nélkül, a történelmi relikviáit. Ráadásul Franciaország erejét hagyományosan a jól megszervezett államgépezet adta.
