A Magyar Kajak-kenu Szövetség szigorú döntést hozott, amikor felfüggesztette Csipes Ferenc működését, ám amennyiben a vizsgálat azt igazolja, hogy az edző fizikálisan nem bántalmazta a versenyzőt, akkor indokolt lenne a büntetés mérséklése.
Csipes Tamara és Kozák Danuta nem szakít egymással
Csipes Ferenc nem csupán a lánya, Csipes Tamara, valamint Gazsó Dorka edzője, egyben ő felelős a négyes felkészítéséért. Az olimpiai felkészülés hajrájában a szakértelme szinte nélkülözhetetlen.
Úgy tudjuk, a szövetség olyan kompromisszumos megoldáson dolgozik, miszerint egyfelől feloldják az edző felfüggesztését, másfelől viszont biztosítékot akarnak, hogy a múlt heti incidens ne ismétlődhessen meg.
Reménykeltő, hogy a botrány hatására legalább Kozák Danuta és Csipes Tamara nem fordított hátat egymásnak, a két kiválóság továbbra is úgy tervezi, hogy párosban együtt indulnak el a hazai válogatóversenyen és a párizsi olimpián is. Ennek persze szükséges előfeltétele a csatabárd legalább átmeneti elásása, kölcsönös exkuzálás mellett Csipes Ferenc – legalább részleges – rehabilitálása. E döntést nem lehet sokáig halogatni, hiszen a válogatót jövő héten keddtől csütörtökig rendezik a szegedi Maty-éren.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!