Csipes Tamara elégtételt érez, és bedobta a hátizsákját a tóba

Csipes Tamara egyértelmű vezére a női kajak négyesnek, amely bronzérmet szerzett a párizsi olimpián. A rutinos versenyző mondta be a taktikát a versenyre, és nagyon büszke fiatal társaira. A négyessel szerzett éremmel Csipes Tamara már teljesítette kislányának tett ígéretét, az elmúlt hónapok nehézségei után pedig elégtételt érez.

2024. 08. 08. 18:26
Pupp Noémi Fojt Sára Csipes Tamara Gazsó Alida Dóra kajak-kenu kajak négyes olimpia 2024 bronzérem Kozák Danuta nélkül
Csipes Tamara hiába mondta, Fojt Sára nehezen akarta elhinni neki, hogy megvan a bronzérem Fotó: Csudai Sándor
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Jóval idősebb vagyok, mint ők.

– Nekik az első olimpiájuk, nekem az utolsó, úgyhogy elég különleges a felállás.

Nagyon büszke vagyok rájuk, évek óta végignézem, hogy a vízen és emberileg is mennyit fejlődnek, szerintem csak így lehet eredményesnek lenni. Amikor célba értünk, én egyből mondtam, hogy harmadikok vagyunk. Fojt Sára háromszor is visszakérdezett, hogy biztosan így van-e, mondták, hogy várjuk meg, amíg kiírják, nagyon cukik voltak.

Csipes Tamara és az éjszakai műszak

Fojt Sára arról számolt be a megszerzett bronzérem után, hogy megálmodta a sikert, Csipest viszont ébren tartotta a verseny.

– Éjjel felkeltem 2-3 óra körül, fél órán át nem bírtam visszaaludni. A versenyen agyaltam, kb. 150-szer mentem végig fejben a pályán. Végül olyan taktikát javasoltam, amit korábban sosem csináltunk, de a többiek egyetértettek vele. Az utolsó száz méteren látszott, hogy teljesen szétestünk, de úgy érzem, jól döntöttünk – árulta el Csipes Tamara.

Mit érhet el egyesben Csipes Tamara?

A hazai válogatón evezett kiváló időeredménye után sokan, köztük szakértőnk, Vereckei Ákos is egyesben adta a legtöbb esélyt Csipes Tamarának az olimpia előtt.

– A válogató óta mindenhol lejött az eredmény, még az új-zélandiak is megállítottak itt, hogy nyilatkozzam nekik. 

Felpakoltak egy mázsás hátizsákot a hátamra, amit nehéz mentálisan elviselni, nem szeretném azt hallgatni, hogy nekem nyernem kell.

A hétéves lányomnak megígértem, hogy hazaviszek egy érmet: azzal, hogy ez megvan, azt a hátizsákot bedobtam a vízbe, és elsüllyedt. Innentől szeretném úgy felfogni, hogy minden ajándék, és nem akarok stresszelni, ahogy a mai bronzérmet sem négy görcsös lány érte el, felszabadultan versenyeztünk – mondta Csipes Tamara.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.