Huszonnyolc aranyéremmel a vívás (immár 40) és az úszás (33) mögött a kajak-kenu a harmadik legeredményesebb magyar sportág az olimpiák történetében. A sydney-i játékok óta tartó korszakban pedig rendre a kajakosok és kenusok szállítják a legtöbb aranyérmet. Sydney-ben a nyolcból négy arannyal, Athénban a nyolcból hárommal, Pekingben a háromból kettővel, Londonban és Rióban a nyolcból, Tokióban pedig a hatból hárommal járultak hozzá a teljes magyar csapat szerepléséhez. Párizsban folytatódik-e ez a sikersorozat?

A legutóbbi három olimpián nemcsak a kajak-kenusok közül, hanem a teljes magyar csapatból kiemelkedett Kozák Danuta hat aranyéremmel. Közismert, hogy a 37 éves legenda nem jutott ki a párizsi játékokra, ráadásul csúnya botrányba keveredett Csipes Ferenccel. Vajon hiányzik-e Kozák Danuta a magyar csapatból Párizsban?
Csipes triplázik, muszáj bírnia
A női kajakos szakág egyértelműen Csipes Tamarára épül. A négyessel kétszeres olimpiai bajnok, továbbá Tokióban egyesben ezüstérmes, 34 éves klasszis triplázik, azaz négyesben, kettesben és egyesben is indul.
Szakértőnk, a kétszeres olimpiai bajnok Vereckei Ákos szerint Csipesnek egyesben van a legnagyobb esélye a győzelemre.
Ezért is hátrányos neki. hogy a három közül az egyesek versenyét rendezik utoljára. Maga Csipes Tamara a felkészülés hajrájában azt mondta nekünk, az lenne az ideális, ha az egyes lenne a második próba, de felkészült az extrém terhelésre. Egyesben két új-zélandi kajakos, az ötszörös ötkarikás aranyérmes, egyben címvédő Lisa Carrington, valamint a 2021-ben világbajnok Aimee Fischer Csipes legnagyobb vetélytársa.

Újra kettős magyar győzelem a királyi számban?
Vereckei Ákos egy arany és további három érem megszerzésében bízik, s azt is kimondja, férfi kajak egyesben látja a legtöbb esélyt a győzelemre. Annál is inkább, mert a királyi számban két magyar világklasszis is indul, a címvédő Kopasz Bálint, valamint a tavaly őt idehaza legyőző, a világbajnokságon ezüstérmes Varga Ádám. Tokióban Kopasz nyert Varga előtt, a kettős magyar sikert Párizsban elsősorban a portugál Fernando Pimenta gátolhatja meg.
– Kajakozni embert így még nem láttam – Vereckei sokatmondóan így jellemzi Kopasz Bálint idei formáját.
A két magyar kiválóság ötszáz méteren párosban együtt is indul , rejtély, hogy mire lehetnek képesek. Ugyanitt Nádas Bence és Tótka Sándor idei Eb-győztesként várja a rajtot. A négyessel szemben okkal merültek fel kételyek, de magyar egység a felkészülés hajrájában már biztató formát mutatott, ráadásul az is táplálhatja a fiúk önbizalmát, hogy új, az eddiginél jobbnak tartott hajóban indulhatnak.