Hogy mennyire váratlan mindez? A Sopron a bajnoki címvédő, amely a rázós meccsei közül megnyerte már Szekszárd elleni összecsapását, de nem játszott még a DVTK-val. A Pécs a legutóbbi játéknapon a Diósgyőrt nagy magabiztossággal verte hazai pályán. A nemzetközi kupákban nem ennyire azonos a helyzet.

Sopron, Pécs: ellentétes forma Európában, dominancia Magyarországon
A Sopron az Euroligában indult, az alapszakaszban mind a hat mérkőzését elvesztette, így most átkerült az Európa-kupába. Abba a sorozatba, amelybe a Pécs is nevezett.

A pécsiek számára az idei Európa-kupa szereplés egyértelmű sikertörténet. A baranyai csapat az alapszakaszban mind a hat meccsét megnyerte egy olyan csoportban, amelyben a spanyol Gernika is szerepel. A sorsolás szeszélye folytán a következő körben a pécsiek újra a Gernikával mérkőznek, a Sopron pedig a török Besiktast kapta.
Pénzzel dobták meg a pécsi irányítót
Most azonban a magyar bajnokságban következik az a rangadó, amely miatt annak idején ezrek mozdultak meg, amely napokig és hetekig adott beszédtémát a szurkolóknak.
A két csapat vezetősége és a közönség is óriási rivalizálás közepette élte mindennapjait.
Éppen ezért azok az összecsapások, amelyeket ez a két gárda vívott egymás ellen, sokáig emlékezetesek maradtak. Mi most először az 1997-es női bajnokság negyeddöntőjét idézzük fel, amelynek alapszakasza kissé furcsa végeredményt hozott. Az első helyen a BSE, a másodikon a Ferencváros, a harmadikon a DVTK végzett. A Pécs csak a negyedik, a Sopron az ötödik helyet csípte meg, ami azt jelentette, hogy a bajnoki negyeddöntőben a pécsiek kerültek pályaelőnybe. Azaz, a két nyert összecsapásig tartó páros csata első és harmadik meccsére is Pécsett került (volna) sor.
Az első negyeddöntőt Pécsett 85-71-re nyerte meg a hazai csapat, a Sopron annak tudatában lépett pályára, hogy győzelem esetén kivívja a harmadik összecsapás lehetőségét. 1997. február 26-án Sopronban a hazaiak 69-59-re nyertek. Csakhogy a mérkőzés után jött a váratlan fordulat. A pécsi vezetők bejelentették, hogy megóvják a mérkőzést, mert szerintük a közönség soraiból valaki egy pénzérmével megdobta a baranyai csapat irányítóját, Horváth Juditot. Az eset 2 perc 46 másodperccel a befejezés előtt történt. Csak annyit lehetett látni, hogy Horváth szédelegve megy a vendégcsapat kispadjához. Azt mondta, hogy éles fájdalmat érzett a fején. A videófelvétel megtekintése után valóban lehetett látni, hogy valaki pénzt hajít az irányító felé, de ezt a felvételt a meccs bírója, Hartyányi Zsolt nem tekinthette perdöntőnek.
A pécsiek úgy utaztak el Sopronból, hogy óvást jelentettek be, így kérdésessé vált a negyeddöntő folytatása.
Az is kiderült, hogy a feldühödött néző nem Horváthot, hanem a meccs játékvezetőjét vette célba.
























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!