Hajnali három óra van. Háromezer ember biztosan nem alszik Pécsett, mert a Széchenyi téren ünnepli a PVSK női kosárlabdacsapatának játékosait. A pécsi csapat az előző este harmadszor is legyőzte a bajnoki döntőben a BSE-t, úgy, hogy a Glatz Árpád vezette fővárosiak voltak pályaelőnyben. Tehát ahhoz, hogy a pécsi együttes söpréssel legyen bajnok, kétszer Budapesten kellett nyernie.
Kitört Pécs kosárlabda-forradalma
Akkoriban kicsit más volt a női kosárlabda megítélése Magyarországon. Kezdve azzal, hogy a sportrajongók még tudták, mi fán terem ez a sportág. Folytatva azzal, hogy a palánkok alatt olyan ikonikus egyéniségek játszottak, mint Balogh Judit (BSE, később Sopron) vagy a tragikusan korán, közlekedési balesetben elhunyt pécsi irányító, Horváth Judit.
De egy nagyon fiatal, a Vajdaságból érkezett edző, Rátgéber László pécsi forradalma gyújtotta be a kohót.
A baranyai csapat látványosan, mi több, eredményesen játszott, a közönség pedig csak gyűlt és gyűlt a Lauber Dezső Sportcsarnokban. Hamarosan olyan népszerű lett a baranyai csapat, hogy Pécsett sikk lett a meccseikre menni. Kicsiben az zajlott le ott, mint amit évek óta Veszprémben, a férfi kézilabdacsapat környékén láttunk. Azzal a különbséggel, hogy a pécsi kosarasoknak legalább volt egy normális sportcsarnokuk – ellentétben a veszprémi kézisekkel, akik a Március 15. utcai általános iskola tornatermében fogadták legnevesebb ellenfeleiket is.
Rátgéber László a tévében adta át a meghívót
De hogyan került Pécsre 1995. április 18. hajnalán fél tucat pesti sportújságíró? Úgy, hogy Rátgéber László odahívott bennünket. Nem a postás hozta a meghívót, hanem a mester a tévén keresztül üzent, miután harmadszor is legyőzték a BSE-t. A boldogságban úszó-fürdő edző, aki pályafutása során először nyert magyar bajnokságot a pécsi lányokkal (a PVSK csapatának nem ez volt az első aranya, mert korábban, az 1991–92-es idényben Vertetics István vezetésével egyszer már átélték ezt a csodát, egyszersmind elrabolva az első vidéki női magyar bajnoknak járó titulust),
Knézy Jenőnek nyilatkozva mondta azt, hogy jöjjön mindenki a Széchenyi térre, mert ennek a társaságnak kijár a méltó ünneplés.
Nem tudom, Rátgéber mit gondolt akkor, amikor kimondta ezt a mondatot, de azt talán maga sem hitte, hogy mire a csapat busza Pécsre ér, ott már áll a bál – a szó jó értelmében véve persze. Azért sem lehetett senki biztos abban, hogy tömeg jelenik majd meg a kakasszavas órákon, mert a döntő harmadik mérkőzését húsvét hétfőn rendezték meg Budapesten, ráadásul az este 20 órás kezdési időpont is azt eredményezte, hogy a pécsi lányok busza hajnali egy óránál előbb aligha gördül be az arany-Baranya legszebb terére.
