

További Poszt-trauma híreink
Nagy Attila Tibor az Indexen írt egy vitriolos véleménycikket, amiben nagyon kemény bírálatot fogalmazott meg a Tisza Párt jelöltállításával és jelöltjeivel kapcsolatban:
„Magyar Péter egyet tehet: vasmarokkal irányítja a Tisza választókerületi képviselő-jelöltjeit, csak nagyon ritkán engedi őket nyilatkozni (amíg nem beszélnek, addig nincs baj) és arra kéri a választókat, hogy a tiszás jelölteknél nézzék el az amatőrséget, csak a Tisza logót nézzék, Orbán Viktor elzavarásának nagy, magasztos ügyét. Csakhogy egy-egy rossz egyéni jelölt tud rontani helyben a párt eredményén, egy jó jelölt meg hozzá tud tenni. Erről a Fidesznek bőséges tapasztalatai vannak. A Tiszának emellett még a félreállni nem kívánó más ellenzéki jelöltekkel is szembe kell néznie, akik – ha kis mértékben is – megoszthatják úgy az ellenzéki szavazótábort, hogy az a Tiszának fájjon, főleg, kiélezett helyzetben. Előbb azonban november végéig még le kellene folytatni botránymentesen ezt a tiszás jelöltállítást.”
További Poszt-trauma híreink
A baloldali elemző korábban több megszólalásával kiverte már a biztosítékot a felhergelt Tisza-hívőnél. A megengedhetetlen, erőszakos hangnem mostanra olyan szintre lépett, hogy a tiszás kommentelők már azzal fenyegették meg, hogy kalapáccsal fogják beverni a fejét.
Ez az agresszió és gyűlöletcunami arra késztette Deák Dánielt, hogy felemelje a szavát az erőszak ellen.
„Felszólítom Magyar Pétert, hogy fékezze meg a felhergelt híveit. Azért, mert valakinek más a véleménye, attól még nem kell vállalhatatlan stílusban támadni, életveszélyesen megfenyegetni” – üzente a XXI. Század Intézet vezető elemzője a Tisza Párt elnökének közösségi oldalán. Deák a szolidaritását fejezte ki Nagy Attila Tibor baloldali politikai elemző felé, akit a tiszások életveszélyesen megfenyegettek, mert volt egy Magyar Péter számára kedvezőtlen elemzői meglátása.
További Poszt-trauma híreink
Ide vezetett Magyar Péter folyamatos hergelése. A Tisza Párt elnöke kiengedte a gyűlölet szellemét a palackból és most már nagyon nehéz lesz visszaparancsolni.
Megálljt kell parancsolni az erőszaknak, mert a gyűlölet nem pálya!
Borítókép: Nagy Attila Tibor (Fotó: Képernyőkép/YouTube)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
Komment
Összesen 2 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezVéleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
































