

További Poszt-trauma híreink
Az amerikai látogatás a választók döntő többsége szerint sikeres volt és elérte a célját, Orbán Viktornak sikerült olyan eredményt elérnie az amerikai elnökkel folytatott tárgyaláson, ami jó az országnak. A XXI. Század Intézet friss kutatása szerint a válaszadók kétharmada jónak tartja, hogy Magyarország mentességet kapott az energiaszankciók alól.
Természetesen ezt a kutatás Magyar Péter és balos médiamunkások nem fogadják el, mondván kormányközeli intézet publikálta. Ezért álljon itt a kormánypártisággal nem vádolható Fodor Gábor véleménye is, aki ezzel a Facebook-posztjával tovább lökte Magyar Péterék vándorcirkuszát a szakadék felé vezető lejtőn:
„A washingtoni Donald Trump–Orbán Viktor-találkozónak azért is örülök, mert most végre a saját szövetségeseink között próbáljuk rendbe tenni az elromlott viszonyokat. Ez nem azt jelenti, hogy Oroszországgal vagy Kínával nem szabad szóba állni – természetesen kereskedjünk velük, ez az érdekünk. De fontos leszögezni: a mi politikai, történelmi, kulturális és gazdasági közegünk az atlanti világ és az egyensúly felborulást eredményezi, ha hagyjuk a kapcsolatainkat elromlani azzal a közösséggel, amelyhez tartozunk.”
További Poszt-trauma híreink
Ez van, Peti! Van még kérdés?
Borítókép: Fodor Gábor (Fotó: Kurucz Árpád)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
Komment
Összesen 1 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezVéleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en





























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!