Az elmúlt másfél évtizedben a közlekedés területén is jelentős állami fejlesztések valósultak meg Budapesten. Ezek közül az egyik legfontosabb a 3-as metróvonal teljes felújítása volt. A pálya, az alagút és az állomások rekonstrukciójának összköltsége nagyjából 217 milliárd forintot tett ki. Ennek háromnegyedét uniós támogatás fedezte, a magyar rész pedig 50 milliárd forint volt. Utóbbi összeg túlnyomó része – 44,7 milliárd – állami forrásból származott, a főváros – részben Tarlós István ciklusában – 5,5 milliárdot tett hozzá a projekthez.
Tartósabb szerkezet
A 2017-ben indult beruházás első szakaszában felújított részeket, a Nagyvárad tér és Kőbánya–Kispest közötti szakaszt 2020 őszén adták át. A rekonstrukció során a Népliget, az Ecseri út, a Pöttyös utca és a Határ út állomások letisztult és modern látványvilágot kaptak, a megállók kényelmesebbek lettek. A négy állomáson 7200 négyzetméter új falburkolat készült el és 6700 négyzetméter járófelület újult meg. Az állomások a legújabb előírásoknak megfelelő tűzvédelmi rendszert kaptak, valamint korszerű szellőző-, hő- és füstelvezető rendszerek létesültek. Az utasterek mellett megújultak az üzemi területek is. A vasúti pályába edzett fejű síneket építettek be, a korábbinál sűrűbb lekötésekkel, ezzel tartósabbá téve a szerkezetét. A déli metrószakaszt 1975-ben kezdték építeni, vagyis 45 éves technikát cseréltek le a felújítással.
Teljes körű akadálymentesség
2023 májusában befejeződött a felújítás többi fázisa is, azóta újra a teljes vonalon, Kőbánya–Kispest és Újpest-központ között jár a 3-as metró. Az utolsó szakaszban újították fel a Deák Ferenc téri és a Nagyvárad téri megállót, az egész vonal két legösszetettebb állomási beruházását. A felújítási projekt keretében a 3-as metróvonal mind a húsz állomását egészen a peronokig akadálymentesítették lifttel vagy rámpával. A beruházás egyébként a napokban nyerte el az Építőipari Mesterdíj Alapítvány nívódíját.
Több szakaszban megújult az évente közel 18 millió utast kiszolgáló Nyugati pályaudvar is, uniós és állami forrásokból. A 2021-ben átadott, felújított, komfortosabb utascsarnokot egyebek mellett modern digitális utastájékoztató rendszerrel és új vágányvégi kijelzőkkel korszerűsítették. A 2023-ban elvégzett munkálatoknak köszönhetően teljesen megújult a Teréz körút felőli homlokzat is, a tornyokkal és a főlépcsővel együtt. A főhomlokzati tornyok a többi, már felújításon átesett épületrészhez képest gazdagabban díszített, díszműbádogos-elemekkel készültek eredetileg, amihez a mostani helyreállítás is igazodott. Érdekesség, hogy több mint ötven restaurátor dolgozott ezen a projektrészen.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!