Patriotok Ukrajnának? Európa végzetes hibára készül + videó

Robert C. Castel a Front új részében azzal kezdte, hogy az orosz–ukrán háború elmúlt egy hét/tíz napjában mindkét oldal kisebb taktikai eredményeket tudott felmutatni, de áttörésről nincs szó: 

semmi nem változott a frontvonalak mentén gyökeresen a legutolsó beszélgetésünk óta.

Kiemelte, hogy több helyen az ukránok ki tudták használni az orosz Starlink-hiány adta lehetőséget, és minimális taktikai előrehaladásra tettek szert, miközben az oroszok is megszereztek taktikai állásokat. A beszélgetés egyik hangsúlyos állítása az volt, hogy a stratégiai csapások és a diplomácia egymást erősítik. 

Castel úgy fogalmazott: a diplomáciai hadszíntér és a katonai műveletek egymással összhangban zajlanak, az orosz fél pedig a támadásokkal erősíti meg a tárgyalási pozícióit. Példaként említette, hogy Genfben az ukránok és az amerikaiak találkoztak, Isztambulban pedig az orosz képviselők és az amerikaiak – és ezeket rendre orosz támadások kísérték a frontvonalon. A békefolyamat kapcsán egy isztambuli kijelentést emelt ki, aminek az üzenete egyértelmű: 

az amerikai fél [...] egyértelművé tette Ukrajna számára, hogy amit elvárnak az Ukrajna kapitulációja. Nevezzük néven a gyereket.

Arra a felvetésre, hogy miért nem gyakorol Washington erősebb nyomást, Castel azt válaszolta, hogy rá akarják vezetni Ukrajnát arra, hogy önként dobja be a törölközőt, és ne az legyen a történet vége, hogy Amerika kényszerítette ki a kapitulációt például hírszerzési támogatás megvonásával vagy a Starlink lekapcsolásával. A tágabb amerikai képletben több párhuzamos válságot is említett, és azt, hogy Washington Európát „önjáróvá” akarja tenni, hogy a számára fontos dolgokkal foglalkozhasson. A Starlink kapcsán Castel azzal a mondattal foglalta keretbe a dilemmát: 

a hadviselés kritikus infrastruktúrájának egy része teljesen magánkézbe került.

Felidézte, hogy a Biden-években voltak súrlódások Musk és az adminisztráció, illetve Musk és az ukránok között; szerinte ma a jelenlegi adminisztráció politikája és Musk világnézete közelebb áll egymáshoz, ezért nagy konfliktusra nem kell számítani a kormány és az ipar között.

A Guardian által említett, utak fölé telepített statikus drónelhárító hálókat Castel nem tekinti forradalmi újdonságnak, inkább a takarás-fedezés régi logikájának folytatásaként írta le. A hálóknak szerinte két célja van: az egyik, hogy optikailag eltakarják a célpontot, a másik, hogy fizikailag is akadályozzák a dróntámadást. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ez nem egy olcsó megoldás, a nyílt terepen a szél és az időjárás hamar megtépázza a hálókat, ami folyamatos karbantartást igényel. A hálók elleni ellenlépésekből több példát sorolt: a drónok áramvonalasítása, propellervédelem, hálóvágó eszközök, külső hüvelyes megoldások, vagy épp az, hogy a kezelők a karbantartási réseket és sérüléseket használják ki. Arra is utalt, hogy tüzérségi tűzzel vagy pirotechnikával is meg lehet nyitni az utat a drónok előtt.

A nagyvárosi lefedés nehézségét Harkiv példájával érzékeltette: egy több mint egymilliós várost drónok ellen hálóval letakarni igen nagy kihívás.

Az Európai Néppárt felszólítása után Castel történelmi párhuzamot vont, Ukrajnát a második világháborús Franciaországhoz hasonlítva. Azt mondta, a további segítség időt adhat, de közben olyan eszközöket emészt fel, amelyek az „otthoni területek védelmére” is kellenek. A Patriotok átadása kapcsán konkrétan úgy fogalmazott, hogy az egy öngyilkos döntés – mert ha a fenyegetett európai országok átadják a rendszereiket, 

gyakorlatilag teljesen védtelenné válnak az orosz ballisztikus rakétákkal szemben.

Castel szerint tény, hogy az Ukrajnának nyújtott támogatás 2025-ben drámaian csökkent 2024-hez képest – nemcsak Amerikától, hanem Európától is. A folyamatot a politikai kommunikáció és a tényleges segítség közti különbséggel magyarázta, mondván: mindig is óriási volt a rés az ígéretek, a kommunikáció és a valós segítség között. A pénzügyi kifulladás kapcsán Margaret Thatcher egykori mondását idézte: „a szocializmus tragédiája, hogy előbb-utóbb elfogy a mások pénze”, majd hozzátette, hogy a jelek szerint hamarosan elérkezhet ez az állapot. A háború végét ettől még nem várja automatikusan, de szerinte az is elképzelhető, hogy európai szereplők ezzel a nyomással arra próbálják rávezetni Ukrajnát, hogy zárja le a háborút „bármilyen áron”.

Az orosz külső hírszerzés állítására, miszerint London és Párizs titokban nukleáris fegyvert adna Ukrajnának, Castel technikai részleteket is említett, de a lényeg nála politikai és doktrinális. Szerinte a francia elrettentés lényege éppen az, hogy Franciaország nem engedi át másnak a döntést az atomháború küszöbének átlépéséről. A katonai logikát is vitatta: szerinte ez Ukrajnát inkább célponttá tenné, és destabilizálná a régiót, ezért arra jutott: 

sokkal valószínűbb, hogy egy orosz információs hadviselési húzásról van szó.

A brit területen működő, ukrán dróngyártásra fókuszáló hadiüzemről Castel felvetette az alapdilemmát: mitől ukrán egy gyár, amely brit területen működik. Szerinte stratégiailag érthető, mert így védett az orosz csapásoktól, de jogilag és a szuverenitás terén fontos kérdések maradnak: kié a tulajdon, kié a tudás, ki dönt a szállításról?

A beszélgetésben még számos témát érintett a szakértő, többek között a belarusz mozgósítást, az iráni–kínai hajóelhárító szuperszonikus cirkálórakéták képességeit és Narendra Modi izraeli látogatását is.