Szijjártó Péter: Magyar–szerb összefogás az ukrán zsarolással szemben

Dubravka Dedovics szerb energiaminiszter és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Belgrádban tartott közös sajtótájékoztatót, amelyen az energetikai együttműködés erősítéséről és az új magyar–szerb kőolajvezeték előkészítésének felgyorsításáról volt szó. A magyar tárcavezető szerint Ukrajna politikai okokból nem indítja újra a kőolajszállítást Magyarország irányába, ezért Budapest és Belgrád közösen lép fel az „energetikai zsarolással” szemben.

2026. 02. 27. 15:13
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Fotó: AFP
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Belgrádban tartott közös sajtótájékoztatót Dubravka Dedovics szerb energiaminiszter és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A szerb miniszter azzal kezdte, hogy az a tény, miszerint egy héten belül kétszer is találkoztak – Washington után Belgrádban –, jól mutatja a két ország kapcsolatainak intenzitását.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Fotó: AFP/Attila Kisbenedek

Az a tény, hogy egy héten belül kétszer találkozunk két különböző kontinensen, azt mutatja, hogy intenzívek a kapcsolataink, és hogy készek vagyunk arra, hogy megoldjuk a problémákat és a legjobb megoldásokat megtaláljuk, hogy az energetikaszektorban minél jobban együtt tudjunk működni

– fogalmazott.

Elmondta: technikai csapataik folyamatosan, „éjt nappallá téve” dolgoznak, és zajlanak a tárgyalások a magyar–szerb államközi egyezmény tető alá hozásáról, mindenekelőtt a NISZ-tranzakcióval kapcsolatban. A megbeszéléseket intenzívnek, egyes kérdésekben nehéznek és összetettnek nevezte.

Természetesen mindkét fél szeretné megvédeni a saját érdekeit, és ezzel közvetve védjük az állampolgáraink érdekeit is

 – mondta, hozzátéve: olyan kompromisszumra törekednek, amely biztosítja a pancsovai olajfinomító működését és javítja a kétoldalú kereskedelmet.

A szerb miniszter beszélt a Magyarország és Szerbia közötti új kőolajvezeték megépítéséről is. Közölte: Szerbiában folyamatban van a közbeszerzés, a technikai dokumentáció elkészült, a szükséges engedélyek rendelkezésre állnak, és bíznak abban, hogy nyáron véglegesíthetik a folyamatot, ősszel pedig megkezdődhetnek a munkálatok. A cél, hogy 2027 végére kiépüljön a vezeték. Vizsgálják annak lehetőségét is, hogy egyidejűleg olajtermék-vezeték is épüljön.

A földgázellátás kapcsán elmondta: Washingtonban a múlt héten a kihívásokról és a jövőbeli lehetőségekről tárgyaltak. Hangsúlyozta, hogy a diverzifikációhoz infrastruktúra szükséges, ugyanakkor az ár versenyképessége is kulcsfontosságú. Közölte: az Oroszországgal folytatott tárgyalások alapján bátorító visszajelzéseket kaptak a meglévő szerződés hat hónapos meghosszabbításáról.

Szijjártó Péter felszólalásában arról beszélt, hogy az elmúlt hetek bebizonyították: Közép-Európában egyesek az energiaellátást politikai zsarolásra használják.

Ukrajna ugyanis most már lassan egy hónapja nem indítja újra a kőolajszállítást Magyarország irányába, kizárólag politikai okok miatt

 – jelentette ki.

A miniszter szerint az ukrán rendszer-üzemeltető több alkalommal jelezte a Mol irányába, hogy a Barátság vezeték műszakilag alkalmas a szállításra, ugyanakkor az ukrán kormány nem fogadott magyar, szlovák vagy uniós szakértőket a helyzet vizsgálatára.

Az ukránok zsarolnak minket, hogy adjunk nekik pénzt és fegyvert. De Magyarország sem pénzt, sem fegyvert nem fog adni egy teljesen reménytelen háborúba

– fogalmazott.

Szijjártó közölte: a cél az, hogy visszaszorítsák „Kijev és Brüsszel zsarolási képességét” Magyarország energiaellátása kapcsán, ezért felgyorsítják a magyar–szerb kőolajvezeték előkészítését.

Elmondta: 

Magyarországon befejezték a részletes mérnöki előtanulmányokat, Szerbiában elindult a közbeszerzési eljárás, és reálisnak tartja, hogy a jövő év végére kőolajvezeték kösse össze a két országot. Emellett készen állnak egy olajtermék-vezeték megépítésére is.

A miniszter kitért arra is, hogy a Mol és az orosz tulajdonos megállapodott, és folyamatos egyeztetések zajlanak az amerikai kormánnyal a szükséges jóváhagyásokról. A tárcavezető a héten Washingtonban az amerikai energiaminiszterrel és a belügyminiszterrel is tárgyalt az ügyben.

Szijjártó hangsúlyozta: amikor a NISZ szankciós helyzetbe került, a Mol több mint duplájával növelte az üzemanyagexportját Szerbia irányába. Most pedig a NISZ jelezte, hogy márciusban 25 ezer tonna dízel szállítására kész Magyarországra az ellátásbiztonság erősítése érdekében.

Borítókép: Szijjártó Péter: Magyar–szerb összefogás az ukrán zsarolással szemben (Fotó: AFP)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.