A brüsszeli és kijevi zsarolási potenciál visszaszorítása érdekében nemcsak új kőolajvezeték, hanem egy új dízelvezeték is épül Magyarország és Szerbia között, a NIS szerb kőolajvállalat pedig márciusban kész mintegy 25 ezer tonna dízelüzemanyag szállítására hazánkba – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Belgrádban.

Fotó: DURSUN AYDEMIR / ANADOLU
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető a szerb energiaügyi miniszterrel, Dubravka Dedoviccsal közös sajtóértekezletén aláhúzta, hogy az elmúlt hetek azt bizonyították, hogy Közép-Európában egyesek az energiaellátás kérdését és az energiabiztonság kérdését politikai zsarolási célokra használják fel, hiszen Ukrajna most már lassan egy hónapja nem indítja újra a kőolajszállítást Magyarország irányába, kizárólag politikai okok miatt.
Emlékeztetett arra, hogy Magyarország és Szerbia újabb kőolajvezetéket fog építeni a brüsszeli és kijevi energiazsarolási képesség mielőbbi visszaszorítása érdekében, és megerősítette, hogy fel fogják gyorsítani az építés előkészületeit. „Magyarországon befejeztük a részletes mérnöki előtanulmányokat. Szerbiában már a közbeszerzési eljárás kiírására is sor került, így teljesen reális, hogy a jövő év végére új kőolajvezeték kösse össze Szerbiát és Magyarországot” – folytatta.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!