Elkövettem egy hatalmas hibát. Vitába bocsátkoztam az interneten megrögzött, elvakult Tisza Párt-szimpatizánsokkal. Sajnos elragadott a hév és az igazságérzetem, nem hagyhattam szó nélkül, amit összehordanak a hétvégi Trump–Orbán-találkozó kapcsán.

További Poszt-trauma híreink
Papagájként mondják vissza a baloldali sajtó tételmondatait és próbálják lekicsinyíteni, degradálni a történelmi találkozó jelentőségét. Felváltva támadják Trumpot és Orbán Viktort és bőszen lájkolgatják egymás gusztustalan, ízléstelen hozzászólásait. Nem győzik túllicitálni egymást, válogatott baromságok tárházát felvonultatják. Láthatóan teljesen fel vannak bőszülve, szinte extázisban vannak. Alig, hogy kijavítottam egy-két orbitális hülyeséget, azonnal rám támadtak, mindennek elmondtak a Fidesz-csicskától, Putyin pincsijén keresztül, egészen a hazaárulóig. Nem kellett volna bekapcsolódnom, utólag rájöttem, mert ezeket az embereket a gyűlölet vezérli, észérvek nem hatnak rájuk, a tényekkel nem foglalkoznak, egy virtuális, zárt világban élnek, ahol úgy érzik, hogy nyeregben vannak.
További Poszt-trauma híreink
Hont András adott egy remek interjút a Magyar Szónak, ahol nagyon keményen és határozottan mondta el a véleményét erről a jelenségről. A mondataival bizony Magyar Péter tyúkszemére lépett, mert rávilágított a virtuális támogatói mellett arra is, hogy a közvélemény-kutatások nagyon furcsa képet mutatnak:
„Nyilvánvalóan abszurd helyzet, hogy a közvélemény-kutatások olyan mértékig eltérnek egymástól, mint most Magyarországon. Ehhez azt azért hozzá tudom tenni, hogy ez nagyjából így volt 2022 előtt is. Folyamatosan ellenzéki előnyt mértek. Ebből 17 százalékos vereség alakult ki, csak belföldi szavazatokat tekintve. Ilyen nincs, fél év alatt ekkorát nem tud elmozdulni az arány. Nemsokára kiderül, hogy ugyanez-e a helyzet. Fontos azonban megjegyezni, hogy mindeközben az utcán nem ugyanaz a hangulat, mint a közösségi médiában. Ennek a közösségi médiás jelenségnek az a jótéteménye is megvan, hogy az indulatok be is szorulnak a közösségi médián belül.”
További Poszt-trauma híreink
Hont nagyon jól látja, a valóság egészen más, mint ami az átlagos internetfogyasztók szeme elé tárul.
A való életben van egy kormány, amely azért harcol, küzd, hogy a magyar embereknek jobb legyen és biztonságban éljenek a hazájukban. Az ellenfél pedig idegen érdekek szolgálatába akarja állítani Magyarországot, támogatja a háborút és minden jóléti intézkedést megnyirbálna, a nyugdíjtól, a rezsicsökkentésen át, egészen a családi adókedvezményekig.
Az embereket nem lehet hosszú távon átverni, pontosan látják, érzik és tudják, hogy mi jó nekik. Magyar Péter napról napra veszíti el a támogatóit, hiába állítja az ellenkezőjét.
A Tisza Párt felbőszült, vérgőzös trollhadserege a vereség felé masírozik.
További Poszt-trauma híreink
Borítókép: Hont András (Forrás: Facebook)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
Komment
Összesen 1 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Magyar Péter kampányát a haverjai törhetik derékba
Ezek mindenhol ugyanazt csinálják!

Még egyszer – utoljára – a Lázár elleni hisztériáról
Azoknak pedig ott Gyöngyösön egy üzenet küldhető: saját fajtátok ocsmány árulói vagytok.

Klára, Péter és az átváltozás
A bukott Jobbik-vezér legszebb álmai is megvalósíthatók!

Pornóbuli a Tisza partján (Pártján)
Szabó Tímea feljelenti Lázár Jánost, amiért közszemlére tette Kiara Bloomd pikáns kis fotóit.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Magyar Péter kampányát a haverjai törhetik derékba
Ezek mindenhol ugyanazt csinálják!

Még egyszer – utoljára – a Lázár elleni hisztériáról
Azoknak pedig ott Gyöngyösön egy üzenet küldhető: saját fajtátok ocsmány árulói vagytok.

Klára, Péter és az átváltozás
A bukott Jobbik-vezér legszebb álmai is megvalósíthatók!

Pornóbuli a Tisza partján (Pártján)
Szabó Tímea feljelenti Lázár Jánost, amiért közszemlére tette Kiara Bloomd pikáns kis fotóit.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!