A tanulmány szerint mindez az „antirasszizmus” és az iszlamofóbia elleni fellépés fogalmi keretein keresztül jelenik meg az uniós támogatási programokban. A dokumentum arra hívja fel a figyelmet, hogy az Európai Unió több száz olyan kezdeményezést finanszíroz, amelyek középpontjában az „iszlamofóbia” fogalma áll.
Jelentés mutat rá: Brüsszel szélsőséges iszlamistákat pénzel
Az EU egy friss elemzés szerint olyan civil szervezeteket is finanszíroz, amelyek a Muszlim Testvériséghez köthetők. A tanulmány állítása szerint ezek a szervezetek Izrael-ellenes, illetve a Hamászt kedvezően ábrázoló narratívákat közvetítenek. Brüsszel sok millió euró támogatást nyújtott nekik. A bizottság terrorista nézeteket valló iszlamista szervezeteket támogatott az európai állampolgárok pénzéből.

További Külföld híreink
A szerzők szerint ez a kifejezés a Muszlim Testvériség ideológiájának egyik alapvető eleme, miközben tudományos szempontból nem egyértelműen meghatározott, és nincs egységes definíciója. A beszámoló szerint az „iszlamofóbia elleni küzdelem” az utóbbi években a Muszlim Testvériség egyik meghatározó hivatkozási pontjává vált, és sokszor olyan helyzetekre is kiterjesztik, amikor az iszlamizmus kritikája jelenik meg, vagy amikor muszlim hátterű csoportokat politikai bírálat ér.
A tanulmányt Florence Bergeaud-Blacker antropológus és Tommaso Virgili politológus készítette az Európai Parlamentben működő Európai Konzervatívok és Reformerek Csoportjának megbízásából. A jelentés szerint az EU csak az Erasmus+ program keretében 172 olyan projektet finanszírozott, amelyek közvetlenül kapcsolódnak az iszlamofóbia fogalmához, emellett további támogatások érkeztek. A szerzők becslése szerint így több tízmillió euró juthatott a Muszlim Testvériséghez köthető szervezetekhez.
A legújabb jelentés az Európai Bizottság felelősségét is felveti, mivel szerintük nem átlátható, pontosan kik és milyen célokra kapnak támogatást.
A jelentésről részletesen az Origo cikkében olvashat.
Borítókép: Illusztráció (Fotó:AFP)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!