Vasárnap a házigazda Marokkó győzelmével, hétfőn pedig a másik nagy esélyes, Egyiptom Zimbabwe ellen aratott 2-1-es sikerével folytatódott a labdarúgó Afrikai Nemzetek Kupája. Az egyiptomiak igencsak megküzdöttek Agadír városában. Az esélytelenebb Zimbabwe az első félidőben megszerezte a vezetést, végül Mohamed Szalah hosszabbításos góljával fordítottak a fáraók. A lefújás után a két egyiptomi gólszerző, Szalah és a Manchester City támadója, Omar Marmus fotója hatalmas népszerűségnek örvendett a közösségi médiában.

Afrikai Nemzetek Kupája: senki nem vett jegyet Szalah-ék meccsére
Noha a mérkőzés összefoglalója alapján – máshogy itthonról legális formában nem nagyon lehet követni a tornát, ugyanis egyik tévétársaság sem vette meg a torna közvetítése jogait – úgy nézett ki, hogy a 45 ezer férőhelyes arénában remek a hangulat, több tízezer néző vett ment ki.
Ez a mondat ebben a formájában igaz is, csakhogy kedden a francia Le Parisien írta meg, hogy a szervezők a meccs kezdete előtt ingyen engedték be a szurkolókat, ugyanis az egész stadion kongott az ürességtől, miután alig vettek rá páran jegyet.
Érdemes megnézni a lentebbi X-bejegyzést. Ezen jól látszik, hogy a mérkőzés kezdetén tényleg szinte üres a nézőtér, a szervezők aztán végső elkeseredettségükben megnyitották a kapukat. A városban gyorsan terjedt a hír, hogy Egyiptom válogatottján ingyen meg lehet nézni, a félidőre már harmincezren voltak a stadionban.
Az afrikai labdarúgótorna európai szemmel nézve gyakran egészen szürreális jelenetek hoz. Ilyen volt például a mostani torna előtt Kamerun esete is. A legendás játékos, Samuel Eto’o állt a szövetség élére, akinek az első intézkedése volt a szövetségi kapitányt kirúgni. Marc Brys ezt nem tartotta hivatalosnak, ezért történhetett meg, hogy Kamerun két keretet is hirdetett az Afrika-kupára, és végül természetesen Brys maradt hoppon.
A 24 csapatos torna lebonyolítása ugyanolyan, mint az Európa-bajnokságoké. A csoportokból az első két helyezett és a négy legjobb csoportharmadik jut tovább. A csoportkörök december 31-én, szerdán fejeződnek be, aztán január harmadikán kezdődik az egyenes kiesés szakasz. Akkor már talán több néző fog jegyet váltani a mérkőzésekre.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!