A korábbi országgyűlési választásoktól eltérően idén már nem korlátozza jogszabály a jogerősen nyilvántartásba vett jelöltek kampányra fordítható pénzét. A központi költségvetésből több mint 1,7 millió forint támogatás illeti meg őket kampánytevékenységük támogatására.

Az Országgyűlés 2013-ban alkotott jogszabályt a kampányköltségek átláthatóvá tételéről, ez a jogszabály előírta, hogy a jelöltek legfeljebb ötmillió forintot fordíthatnak a kampányukra. Az Országgyűlés azonban 2025-ben módosította a törvényt, és kivette a jogszabályból a kampányköltések korlátozására vonatkozó szabályozást.
Így ebben az évben már nincs korlátozva, hogy a jelöltek, illetve a jelölőszervezetek mekkora összeget fordíthatnak a választási kampánytevékenységgel összefüggő kiadásaikra.
Az a szabály ugyanakkor megmaradt, amelynek alapján az egyéni jelölteket a központi költségvetésből támogatás illeti meg kampánytevékenységük finanszírozására.
A jogszabály szerint az országgyűlési képviselők általános és időközi választásán minden egyéni választókerületi jelölt a központi költségvetésből egymillió forintos támogatásra jogosult. Az összeget 2014 óta minden évben növelik a fogyasztói árindexszel, így ez most a támogatást folyósító Magyar Államkincstár tájékoztatása szerint 1 724 402 forint.
A támogatás kizárólag a választási kampányidőszak alatt, azaz február 21-től a szavazás befejezéséig, a választási eljárásról szóló törvény szerinti kampánytevékenységgel összefüggő dologi kiadások finanszírozására fordítható, például plakátra, politikai hirdetésre, választási gyűlésre.
A pénzt a jelöltek kincstári számlán kapják meg, amelyről készpénz nem vehető fel.
A jelöltek a kincstárnak nyilatkozhatnak arról is, hogy lemondanak erről a támogatásról és azt a jelölő párt rendelkezésére bocsátják.
Emellett az országgyűlési képviselők általános választásán minden pártlistát állító párt is jogosult támogatásra a központi költségvetésből, ennek mértékénél figyelembe veszik, hogy a párt hány egyéni választókerületben állított jelöltet.
Ehhez először megszorozzák a megszerezhető összes mandátumot a 2014-es ötmillió forint fogyasztói árindexszel növelt összegével, ez idén 199-szer mintegy 8,6 millió forint, vagyis valamivel több mint 1,715 milliárd forint. Az a párt, amely legalább 71 egyéni választókerületben állított jelöltet, az az összeg negyven százalékára jogosult (körülbelül 686 millió forint), amelyik legalább nyolcvan egyéni választókerületben, az ötven százalékra (857 millió forint), amelyik pedig mind a 106 egyéni választókerületben, az a hatvan százalékára (1,029 milliárd forint).
Azok a pártok, amelyek közös listát állítanak, egy pártnak tekintendők a költségvetési támogatás szempontjából,
és a pártoknak nyilatkozniuk kell arról, hogy milyen arányban osztják fel egymás között a támogatást.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!