„A főpolgármester alapvető dolgokat ért félre” – reagált Gulyás Gergely Karácsony Gergely kijelentéseire, miután a főpolgármester bírálta a kormány háborúval kapcsolatos álláspontját.

Karácsony Gergely arról beszélt, hogy Magyarország nem egyenlő a kormányával. Kijelentette:
Ukrajnának joga van a békéhez, a szabadsághoz és Európához, majd beszédét a „Szlava Ukrajni!” felkiáltással zárta.
Erre válaszul a Miniszterelnökséget vezető miniszter hangsúlyozta: a magyar kormány álláspontja mindig is egyértelmű volt, a háborút elítélik, és kimondták, hogy azt Oroszország indította el, megsértve a nemzetközi jogot. Ezt – mint fogalmazott – az Európai Unió többi tagállamával együtt tették meg.
Gulyás Gergely ugyanakkor úgy látja, Európának komoly felelőssége van abban, hogy a háború évek óta nem zárult le. Szerinte Európa az egyetlen a világon, amely nem a mielőbbi békéért tesz, hanem azért, hogy a konfliktus minél tovább tartson. Úgy fogalmazott: ha valakit cinizmussal lehet vádolni, az éppen Brüsszel.
Karácsony atomhatalom ellen hergel
A miniszter rámutatott: a frontvonal 2022 áprilisához képest nem Ukrajna javára változott, mindkét oldalon több százezer ember halt meg, és a háborúnak nincs reális győztese. Hozzátette: egy atomhatalom legyőzése egy nem atomhatalom részéről aligha képzelhető el.
Mivel szerinte győztes nem lesz, a kérdés az, meddig tart az öldöklés.
Gulyás szerint az, amit Európa, valamint Karácsony Gergely és szövetségesei képviselnek, a háború meghosszabbításához járul hozzá. Úgy fogalmazott:
akár hasznos idiótákról, akár cinikus és gonosz emberekről van szó, az eredmény ugyanaz.
A miniszter kitért arra is, hogy egy hónappal ezelőtt olyan budapesti iskolában járt, ahol több mint száz ukrán – nem kárpátaljai magyar, hanem ukrán – gyermek tanul. Elmondta: a családok menekültként érkeztek, munkát vállalhattak, a gyermekek pedig havi 130 ezer forintos állami támogatás mellett részesülnek oktatásban. Hangsúlyozta: a magyar állam a háború kitörése óta példátlan humanitárius segítséget nyújtott, ezért szerinte nem igaz az az állítás, hogy Magyarország ne járt volna el tisztességesen és emberségesen.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!