Drámai pillanatokat élt át a világbajnok csapat edzője
Ahogy megérkeztek az Európa-bajnokságra, azonnal kórházba került.
Ahogy megérkeztek az Európa-bajnokságra, azonnal kórházba került.
Az északi együttes a kontinenstorna egyik meglepetéscsapatát búcsúztatta a negyeddöntőben.
A díjak ünnepélyes keretek között a Magyar kosárlabdázás napján kerülnek átadásra a Hősök terén.
Rózsa Gábor az egykor legendás pécsi női kosárlabdacsapat ügyvezetője volt. Az együttes több mint tíz éve megszűnt, de ma ismét a sportágban dolgozik.
A Chicago Bulls ikonja és a Los Angeles Lakers legendája új fejezetet nyitott a gyűjtők világában.
Akár a csoportelsőség is meglehet a világbajnoki-előselejtezőkön, ami igen fontos lenne.
Hanga Ádám úgy érezte, nélküle jobb a csapat, mint vele, és csak a neve miatt hívták meg.
Fricsi Dóra szervezete a szakszerű orvosi ellátás ellenére feladta a harcot.
A fiatal játékos végcéljának azt az együttest nevezte meg, ahol a korábbi válogatott kosárlabdázó élete legnagyobb sikerét érte el.
Az ügy újra rávilágított arra, hogy mennyire hatékony és átlátható az NBA doppingellenőrzési rendszere.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Kemény kijelentéseket tett a Hotel Lentulai című műsorban Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.
A párt hangsúlyozza, hogy véget ért a Gyurcsány-korszak.
Régen imádták, ma felejtenék.
A saját démonikus befolyásoltságáról is prédikáló Látó Jánost várhatóan tanúként fogják idézni, de kérdés, mit kezd a férfival a hatóság.
Ha a Hamász megerősíti, a tűzszünet azonnal életbe lép, és megkezdődik a túszok és foglyok cseréje, ami megteremti a feltételeket a katonaság további kivonásához – írta az elnök a közösségi oldalán.
Hmelnickij megyét alig egy hete is támadás érte, akkor Tőr típusú rakétákat vetett be Oroszország.
A woke-ideológia minden társadalmi területre beférkőzött Németországban.
A magyar nemzet gyásznapján, október 6-án a szabadságharc nagyjaira és az Aradon kivégzett tizenhárom tábornokra emlékeznek.
The Tisza is flooding — they’ve been swept away by the water.
Szakértő elemezte az Orbán-kormány nyugdíjjal kapcsolatos intézkedéseit.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.