Ringháború: Ali és Frazier öröksége a lányaikban élt tovább

A profi ökölvívás története tele van legendákkal, de kevés történet olyan drámai, mint amikor az apák örökségeit a gyermekeik – és ami ennél is nagyobb szó, a lányaik – viszik tovább. A sport egyik legnagyobb rivalizálása Muhammad Ali és Joe Frazier között zajlott a 70-es években, melyet évtizedekkel később lányaik, Laila Ali és Jacqui Frazier-Lyde vittek tovább a ringben. Összesen négy Ali–Frazier összecsapás került be a boksz krónikáiba: három az apák harca, egy a lányoké. Egyetlen rivalizálás, két generáció, ugyanaz az örökség.

Ha Joe Fraizer bal horga betalált, ott még Ali sem tudott állva maradni Fotó: getty images Forrás: Bettmann

Egy örökség, amely bizonyítja, hogy a boksz nemcsak sport, hanem családtörténet, sors és generációkon átívelő dráma. Muhammad Ali (56-5, 37 KO) és Joe Frazier (32-4-1, 27 KO). Ez a két név ma is többet jelent, mint két legenda, ez egy generációkon át tartó rivalizálás. Három feledhetetlen ringháború az apáktól, egy csata a lányoktól – négy felvonásban elmondva ugyanaz az üzenet: a ringben mindenki a saját erejéből él túl, még akkor is, ha a múlt árnyéka ott lebeg a kötelek között.

Joe Fraizer volt az első, aki ellen nemcsak először padlózott, de ki is kapott Muhammad Ali      Fotó: Bettmann/ Bettmann

Muhammad Ali és Joe Frazier nem egyszerű ellenfelek voltak

Sokak szerint ők ketten a világ legjobb nehézsúlyú bokszolói közé tartoztak – mindketten olimpiai bajnokok és profi világbajnokok –, ugyanakkor két külön világ a ringben: Ali a gyors lábmunkát, a zsenialitást és a provokációt képviselte, Frazier a kíméletlen támadást, az acélos állóképességet és a pusztító erőt, hiszen akit elért a bal horga, az sokáig kereste a való világot. Három mérkőzésük igazi sporttörténelmi klasszikus lett.

• 1971 – az „évszázad mérkőzése”, melyen mindketten veretlenül léptek ringbe. A Madison Square Gardenben vívott tizenöt meneten át zajló taktikai és fizikai háborút Frazier nyerte pontozással. A világ csodálva nézte Fraizer rettegett balhorgát, amellyel leütötte Alit.
• 1974 – a „visszavágó”. Ali pontozással megnyerte a mérkőzést, és sokak szerint ez a meccs, még az első ringháborúnál is jobb volt.
• 1975 – a „manilai thriller”. A harmadik csata már túlmutatott a sporton. Negyven fok körüli hőség, emberfeletti tempó, tizennégy menetnyi pokol. A 14. menet után Frazier edzője nem engedte ki tanítványát a 15.-re. Ali a ring sarkában félig összeesve mondta később: „Ez állt legközelebb a halál érzéséhez.” A győztes később bevallotta, hogy szólt az edzőjének, hogy dobja be a törülközőt, mert nem bírja tovább. Mivel a másik sarok úgy tíz másodperccel gyorsabban jelezte, hogy kész, Fraizer nem folytatja, így Ali lett a győztes. Ez volt a trilógia lezárása, és talán a boksz történetének legkeményebb csatája.

A legendás utolsó menet, majd a feladás pillanatai:

A gyűlöletet szépen lassan felváltotta a másik elismerése. Kevesen tudják, de 1968-ban találkoztak először egymással, amikor Ali – még Cassius Clay néven – a megtagadott behívóparancs miatt az eltiltását töltötte, és a nehézsúly akkori vitathatatlan bajnokaként Fraizer mindent megtett azért, hogy riválisa visszakapja az engedélyét. A három ringháború azonban kikezdte a kapcsolatukat, Frazier mélyen megsértődött Ali sokszor személyeskedő beszólásain, amit aztán a sajtó alaposan felfújt. Volt olyan eset, amikor a BBC stúdiójában összeverekedtek egymással, miközben az első meccsüket elemezték. A két feldühödött legendát a nézőknek kellett szétválasztani egymástól.

Muhammad Ali és Joe Fraizer statisztikája

amatőr
   • 42 győzelem, 2 vereség – 38 győzelem, 2 vereség
   • olimpiai bajnok félnehézsúly (1960 Róma) – olimpiai bajnok nehézsúly (1964 Tokió)
   • amerikai bajnok félnehézsúly (1959, 1960) – amerikai bajnok nehézsúly (1962, 1963, 1964)
profi
   • 56 győzelem (37 KO), 5 vereség – 32 győzelem (27 KO), 4 vereség, 1 döntetlen
   • háromszor lett nehézsúlyú világbajnok – vitathatatlan nehézsúlyú világbajnok (1970-73)

A manilai csatát követően olvadni kezdett a jégfal a két legenda között. Frazier „nagyszerű bajnoknak” nevezte Alit, míg Ali Fraziert minden idők legnagyobb harcosának – természetesen önmaga mellett. Noha úgy tűnt, kibékül a két nagy ellenfél, erre nem került sor, csak jóval később. A már nagyon beteg Ali bocsánatot kért, Frazier pedig – bár sosem felejtett igazán – elfogadta a gesztust. Az apák története így nemcsak a haragról, hanem a késői megbékélésről is szólt.

A manilai, harmadik összecsapáson mindössze tíz másodpercen múlt, hogy nem Ali, hanem Fraizer adta fel a csatát      Fotó: Bettmann/Bettmann

A lányok útja – árnyékból reflektorfénybe

Igazából egyikük sem gondolta azt, hogy valaha rendezni fognak egy negyedik Ali–Fraizer csatát is a szorítóban. Ám a Benn és Eubank családi ringháborút a fiúk rendezték le egymással – mind az apák, mind a fiaik kétszer-kétszer csaptak össze –, addig a két legenda esetében a lányoké lett a főszerep. Amikor Laila Ali (24-0, 21 KO) és Jacqui Frazier-Lyde (13-1, 9 KO) bokszolni kezdett, természetesen mindketten egy óriási név árnyékából indultak. A kérdés nem az volt, hogy tehetségesek-e – azok voltak a maguk nemében –, hanem az, hogy képesek-e önálló identitást építeni.

Laila Ali elképesztő gyorsasággal hódította meg a profi mezőnyt: magabiztos, technikás, atletikus stílus jellemezte. Sorra jöttek a győzelmek, világbajnoki övek és egy veretlen mérleg, amely apjáéhoz hasonló tiszteletet vívott ki. összesen két súlycsoportban – nagyközépsúly és félnehézsúly – lett világbajnok, pályafutását veretlenül fejezte be.

Vele szemben Jacqui Frazier-Lyde útja rögösebb volt. Ő nem is titkolta, hogy 38 éves ügyvédként azért húzott kesztyűt, hogy bosszút állhasson az apjáért, és az első pillanattól kezdve csak egy cél lebegett a szeme előtt: legyőzni egy Alit. Apja először hallani sem akart arról, hogy a civil életben sikeres lánya a nyomdokaiba lépjen, aztán látva az elszántságát, előbb támogatni kezdte, majd tanítani a sportág fortélyaira. Három súlycsoportban ért fel a csúcsra: nagyközépsúly, félnehézsúly és nehézsúly.

Muhammad Ali mindig is nagyon büszke volt a lánya teljesítményére, amikor csak tehette, mindig ott volt Laila meccsén a ring mellett     Fotó: Ed Mulholland/Getty Images / WireImage

A negyedik Ali–Frazier: a lányok csatája

2001-ben végre megtörtént az, amire a bokszvilág titokban várt: Laila Ali és Jacqui Frazier-Lyde összecsapott egymással. Ez volt a negyedik Ali–Frazier, az egyetlen, amelyben már nem az apák, hanem a lányok írták a történetet. Mindketten veretlenül érkeztek a mérkőzésre, ugyanúgy, mint annak idején az apák az első összecsapásukra. A 23 éves Laila Ali 9-0-s (8 KO), a 39 esztendős Jacqui Frazier-Lyde pedig 7-0-s (7 KO) mérleggel várta a nagy ringháborút, ami az első női mérkőzés lett, amit fizetős konstrukcióban közvetítettek a televíziók.

A 2001-es meccs előtt, a sajtótájékoztatók egyikén Jacqui így fogalmazott: 

Egész életemben azt hallgattam, hogy kinek a lánya vagyok. Most végre megmutathatom, ki vagyok én.

A légkör egészen különleges volt. A sajtó nemcsak egy címmérkőzést látott, hanem egy generációkon átívelő párharc új fejezetét. A ring szélén ott lebegett a múlt minden emléke: az apák ökle, rivalizálása, öröksége.

Laila Ali (jobbra) és Jacqui Frazier-Lyde az apákhoz méltó csatát vívott a veronai ringben egymással      Fotó: AFP/AFP

Magán a mérkőzésen – melyet 2001. június 8-án rendezték meg, és a Nemzetközi Boksz Hírességek Csarnoka beiktatási ünnepségének hétvégi főeseménye volt – Laila Ali technikailag és fizikailag is fölényben volt, ám Jacqui Frazier-Lyde hatalmasat küzdött, de végül Laila nyert többségi pontozással (79–73, 77–75, 76–76).

Soha többet nem léptek egymás ellen ringbe, ezzel végleg lezárul a profi boksz generációkon át tartó rivalizálása az Ali és a Fraizer család között. 

Laila később veretlenül vonult vissza, üzletasszony lett. Jacqui Frazier-Lyde szintén világbajnoki címig jutott, ezután edzőként és sportvezetőként, majd ismét ügyvédként dolgozott tovább. Mindketten bebizonyították: az apjuk neve nem bilincs, hanem ugródeszka is lehet – ha van hozzá elég erő, alázat és hit.