Létezik más magyarázat is a vízkorlátozásra, igaz, abban kevesebb az összeesküvés, szűkebb teret ad a vesszenorbánozásra. Eszerint a fehérvári megyei kórház vízvezeték-hálózatának egyik szűrőbetétjén vízkőlerakódás, azon pedig úgynevezett biofilm-réteg alakult ki, amelyben fölszaporodtak a baktériumok. Nem kormányzati ármány, hanem természetes folyamat. A kórokozókat az egyik vízminta-vételezés mutatta ki. Így a kórház egyik épületében az érintett csőszakaszt le kell cserélni, a vezetékhálózatot többször át kell mosni – addig, amíg a víz újra tiszta nem lesz. Majd azzal öblögessen Magyar Péter – ne a kórházakban óhatatlanul előálló gondokkal.
Takács Péter egészségügyi államtitkár hamar sínre tette a hergelő Tisza-vezért, a „nemzet katasztrófaturistáját”.
Bár nyilván korszakos jelentőségű mikrobiológus és fizikus is vagy, és te egy órán belül fel tudnál számolni egy ilyen helyzetet, a nálad gyengébb képességű, de egész életükben ezzel foglalkozó szakembereknek sajnos több idő szükséges hozzá. Rájuk ugyanis – sajnos – vonatkoznak a fizika törvényei – veled ellentétben. (…) Remélem, a te budai villádban soha nem romlik el semmi, vagy ha mégis, te nyilván kézrátétellel azonnal meg tudod javítani!
Nyilván.
Mindeközben a prolihergelés előző szériás bajnoka, Hadházy Ákos is bejelentkezett a hétvégén. (Csak nem hagyhatja, hogy ellopják előle a show-t.) A lódoktor azt ígéri, igény esetén szafaritúrákat szervez az alcsútdobozi „Orbánland”-re, „Pusztaverszájba”. Ahol „Orbán zebrái” vannak. Amely zebrákról legutóbb maga Hadházy ismerte be, hogy nem is a miniszterelnök édesapjának földjén legelésznek, hanem a szomszédban, Mészárosnál. Sebaj. Aki nem Hadházyékkal van, aki nem vörösbáró, mint Bige, Varga vagy Leisztinger, annak nem lehet semmije. Ha mégis, azt csakis lophatta, feketéző burzsuj kulák, s adandó alkalommal el kell tőle szedni. Emlékszem, a koronavírusvész közepette a lódoktor egy szentendrei hullaházból jelentkezett: plafonig stócolt koporsókkal szelfizett, és azzal hergelt, hogy Orbánék miatt olyan sok a hulla, hogy elfogytak a koporsók. Aztán kiderült, az érintett hullaházat nem az állam, hanem a balliberális városvezetéssel szerződött cég üzemelteti. De kit érdekel?! A lényeg a „nagylöttyös indulat” (Karinthy Frigyes). A hergelés. Kórházakkal, zebrával, halottakkal. Bármivel.
Átteleltek a bolsevikok.





























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!